A prófétaság lelke. – 2. szám

TAM1897 D 21.21897. február 10-én, szerdán délelőtt elhangzott prédikáció Megjelent a General Conference Daily Bulletin 1897. február 15-i számában, 1. évf., 2. sz., 21–22. o.

TAM1897 D 21.3Az alábbiak csupán Jones lelkész beszédének kivonata. Mivel az előző gyűlés óta sokan érkeztek, jelentős időt kellett szánni az előző nap felvetett pontok átismétlésére. Ezen felül az előadó elmondta, hogy a mi népünk problémája nem az, hogy névlegesen nem hisszük, hogy a Bizonyságtételek Istentől származnak; hanem azt kell megtanulnunk, hogyan higgyünk bennük. Ha az egyetlen módja annak, hogy kifejezzük a Bizonyságtételekbe vetett hitünket, az, hogy elmondjuk az embereknek, hogy hiszünk bennük, akkor a hitünk semmit sem ér. Így lehetőséget adunk az embereknek arra, hogy kételkedjenek hitünk őszinteségében. Ha valóban hiszünk a Bizonyságtételekben, akkor nem kell ezt elmondanunk az embereknek. Életünk lesz a bennünk lévő hit bizonyságtétele.

TAM1897 D 21.4Elfordultunk Istentől, és a templomot meg kell tisztítani, éppen úgy, mint a régi időkben Jeruzsálemben. Az Isten Lelkének Bizonyságtételeit figyelmen kívül hagyva jutottunk ebbe az állapotba. De sokan azok közül, akik figyelmen kívül hagyták őket, hittek bennük, és akkoriban a kezükben tartották azokat a Bizonyságtételeket, és nem gondolták, hogy figyelmen kívül hagyják őket. Következésképpen azt szeretnénk tudni, hogyan kell tekintenünk az Isten Lelkének Bizonyságtételeire.

TAM1897 D 21.5És egy pillanatra sem szabad azt gondolnunk, amikor egy bizonyságtételt adnak, és megneveznek egy embert, hogy Isten támadást indít ellene, hogy elpusztítsa. Az Úr célja az, hogy elválassza őt azoktól a hibáktól, amelyek kárt okoznak neki, és akadályozzák Isten munkáját. Az a célja, hogy megmentse az embert, és elpusztítsa a hibát. Isten nem pusztít el és nem ítél el senkit, hacsak az illető elválaszthatatlanul össze nem fonódik a bűnnel. Amikor ez az ember hátat fordít a helytelen útjának, elismeri a bizonyságtételt, és rendezi helyzetét Isten előtt, már nem áll abban a helyzetben, amelyben a bizonyságtétel találta. Az a bizonyságtétel ezután figyelmeztetésként szolgálhat mások számára, de soha nem használható arra, hogy elítélje azt az embert, aki felismerte hibáját.

TAM1897 D 21.6Isten módszere az, hogy az embert olyanná tegye, amilyen nem; hogy olyasmit adjon neki, amije nincs. Nem alkalmazhatjuk a Bizonyságtételeket másokra. Nem, még magunkra sem kívülről. Meg kell nyitnunk a szívünket Isten előtt, hogy befogadjuk a bizonyságtételt, hogy az Úr beültethesse az isteni elvet, megadva nekünk azt, amink nincs, olyanná téve minket, amilyenek nem vagyunk, és így Ő maga alkalmazza ténylegesen a bizonyságtételt Szentlelke által. Akkor megjelenik az életünkben, és cselekedeteinkben is megvalósul az, amit Isten belénk ültetett. Ez jelenti a Bizonyságtételek elfogadását. Ami ennél kevesebb, az nem jelenti azok elfogadását.

TAM1897 D 21.7Az a hatalom, amelyet Isten beültet, és amelyet a szív befogad, képessé teszi az embert arra, hogy ellenálljon a kísértésnek, és gyengesége közepette is megállja a helyét. Megadja neki azt, amivel nem rendelkezik, és olyanná teszi, amilyen természeténél fogva nem.

TAM1897 D 21.8Amikor valaki kudarcot vall abban a helyzetben, amelybe került, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Isten hibát követett el azzal, hogy megengedte, hogy oda kerüljön; de ez nem következik ebből. Isten nem hibázott azzal, hogy Sault tette Izrael királyává; de Saul hibázott azzal, hogy nem azzá vált, amivé Isten akarta, hogy legyen. Azzal hibázott, hogy a saját útjait és terveit követte, ahelyett, hogy Isten hangjára hallgatott volna. Így Isten sem követett el hibát azzal, hogy Jeroboámot Izrael királyává tette. Bár Istennek az a szándéka, hogy a tíz törzset elválassza Júdától, a nép makacssága miatt nem valósult meg, Istennek mégis volt terve, de Jeroboám nem engedte, hogy azt végrehajtsák. Isten hívhat engem vagy titeket egy tisztségre, és ha van bennünk valami gyengeség, ami megakadályozza, hogy hasznosak legyünk, és Isten üzenetet küld nekünk, az az üzenet arra szolgál, hogy olyanokká tegyen minket, amilyeneknek ő akarja, hogy az ő kegyelme által ott állhassunk, ahol ő akarja, hogy álljunk.

TAM1897 D 22.1„Napról napra kiderül az emberekről, hogy Isten országa bennük van-e. Ha Krisztus uralkodik a szívükben, elvi erőt, hatalmat és képességet nyernek ahhoz, hogy hűséges őrök, igazi reformerek legyenek; mert nem lehet reform, ha nincs teljes együttműködés Jézus Krisztussal. Krisztus kegyelmén keresztül az embereknek az Isten által adott képességeiket arra kell használniuk, hogy megreformálják magukat [nem másokat, hanem magukat]; ezzel az önmegtagadó cselekedettel, amelyet a mennyek Ura jóváhagyólag szemlél, győzelmet aratnak saját örökletes és kialakult hajlamaik felett. Akkor, Dánielhez hasonlóan, olyan benyomást keltenek mások szívében, amely soha nem fog eltűnni. Ez a hatás eljut a világ minden tájára.”

TAM1897 D 22.2A reformáció munkája önmagunkkal kezdődik. Csak akkor tudok nyomot hagyni mások szívében, ha magamat is megújítottam. Isten úgy éri el másokat, hogy először minket ér el, és rajtunk keresztül éri el őket. Nyissuk ki a Bibliát a korinthusbeliekhez írt második levél 1. fejezetének 3–4. versénél:—

TAM1897 D 22.3Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk nyomorúságukban másokat azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.

TAM1897 D 22.4Isten azért vigasztal minket, hogy mi is vigasztalhassunk másokat; Isten azért segít nekünk, hogy mi is segíthessünk másoknak. Olyan helyzetbe kerülünk, ahol szükségünk van Isten vigaszára, hogy másokat is vigasztalhassunk. Amikor vigasztal minket, másokra gondol. „De ha nyomorúságot szenvedünk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van.” Ha engem megpróbáltatások érnek, az mások vigaszára és üdvösségére szolgál. Lehet, hogy évekig nem találkozom azzal az emberrel, akit vigasztalnom kell; de egyszer majd találkozom vele, és az általam átélt tapasztalat felkészít arra, hogy leüljek mellé, vagy megfogjam a kezét, és segítséget és vigaszt nyújtsak neki. Ő tőlem azt kapja, amit én Istentől kaptam, és azért kapja, hogy ő is továbbadja másoknak, azok pedig másoknak; és így az Isten kegyelmének ránk áradó hatása kiterjed az egész földre, még ha nem is lépünk ki abból az államból, amelyben élünk. Testvéreim, ezt akarja Isten velünk tenni, és akkor hatásunk eljut a világ minden tájára.

TAM1897 D 22.5Most pedig a kérdés: Hogyan fogadjuk a Bizonyságtételeket? Olvassuk el, hogyan utasították el őket valójában, amikor azt hitték, hogy elfogadják őket. Akkor megtudjuk, hogyan kerüljük el ezt a hibát, és megtanuljuk, hogyan fogadjuk el őket. Itt olvasok valakiről, akinek „példája sokat tett azért, hogy megingassa a Bizonyságtételekbe vetett bizalmat”. Hogyan tette ezt? — „Ő maga pontosan ellentétesen járt el azzal a világossággal, amelyet Isten adott.” De ő nem gondolta, hogy pontosan ellentétesen jár el velük szemben. Úgy hitte, hogy helyesen cselekszik velük kapcsolatban. Hogyan téveszthette el akkor ennyire a célt? Itt van a válasz: „Az Úrtól származó feddéseket és figyelmeztetéseket elkerülték, és emberi fortélyokkal értelmezték át és semmisítették meg.”

TAM1897 D 22.6Hogyan „kerülték el” őket? Íme a válasz: „Miért találtatok ki gyenge kifogásokat?” „Ó, mennyire szégyellniük kellene magukat azoknak, akik elfordultak Isten tanácsától, és megpróbálták eltitkolni azt a benyomást, amelyet Isten akart volna kelteni.”

TAM1897 D 22.7Hogyan „értelmezték” őket? Íme a válasz: „Saját értelmezésüket vetették rájuk, mondván, hogy nem állt szándékukban így cselekedni.”

TAM1897 D 22.8Így kerülték el, értelmezték és tették érvénytelenné a Bizonyságtételeket azok, akik azt hitték, hogy hisznek bennük, és hogy elfogadják őket. Nos, ti is elkerültétek őket gyenge kifogásokkal? Ti is értelmeztétek és tettétek érvénytelenné őket azzal, hogy saját magyarázatot adtatok rájuk, mondván, hogy nem ezt és azt jelentették? — Természetesen így tettetek; tudjátok, hogy így tettetek. Akkor hagyjuk abba ezt azonnal.

TAM1897 D 22.9Hogyan kell tehát fogadni őket? Honnan tudjuk, mit jelentenek? Itt a válasz: „Pontosan azt jelentik, amit mondanak.” Mit jelentenek? – „Pontosan azt, amit mondanak.” El tudjátok mondani, mit mondanak? – Igen, elég egyszerű. Akkor fogadjátok el őket pontosan úgy, ahogyan mondják. Nyissátok meg szélesre a szíveteket Isten előtt, hogy az Ő jó Lelke által beültethesse oda azt az elvet, amely pontosan abban rejlik, amit mondanak; akkor az az elv megjelenik, ragyogni fog az életetekben; akkor elfogadtátok a Bizonyságtételeket. Akkor tudjátok, hogy hisztek a Bizonyságtételekben. Akkor nem lesz veszélye annak, hogy tévedésbe essetek. Mások is tudni fogják, mert olyan benyomást fogtok tenni a szívekre, amely soha nem fog eltűnni, és ők dicsőíteni fogják Istent a meglátogatás napján.

TAM1897 D 22.10Isten Igéje a mi mércénk. Minden szeretetteljes cselekedet, minden kedves szó, minden imádság a szenvedők és az elnyomottak érdekében bejelentésre kerül az örök trón előtt, és felkerül a mennyei, elpusztíthatatlan nyilvántartásba. Az isteni Ige fényt önt a legsötétebb értelembe is, és ez a fény a legműveltebbeket is ráébreszti saját tehetetlenségükre és bűnösségükre. — Test. No. 31.