Az első nagy parancsolat

TAM1897 D 279.21897. március 2-án, kedd este elhangzott prédikáció Megjelent a General Conference Daily Bulletin című lapban, 1897. március 5., 1. évf., 16. szám, 279–285. o.

TAM1897 D 279.3Tudjátok, hogy az Úr így szólt erről a korról és az ebben a korban élő emberekről: „Itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (KJV, szó szerinti fordítás). Ti és én joggal valljuk magunkat azoknak az embereknek, és azt az álláspontot valljuk, hogy az Úr az egész világegyetem előtt ezt mondhatja rólunk: „Itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (KJV, szó szerinti fordítás). És ez tény lesz, nem csupán azért, mert Ő mondja, hanem azért fogja mondani, mert ez tény.

TAM1897 D 279.4Ez a szöveg teljes mértékben vonatkozik rátok és rám, akik itt vagyunk ebben a házban; és az Úr azt akarja, hogy ez most tény legyen, és végig tény maradjon, hogy folyamatosan hirdethesse az egész világnak és az egész világegyetemnek: „Itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (KJV, szó szerinti fordítás).

TAM1897 D 279.5Ezt kell tanulmányoznunk. Ezekben a leckékben azt kell tanulmányoznunk, hogy megtartjuk-e Isten parancsolatait vagy sem; hogy az Úr rólunk is azt mondhassa: „Itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (KJV, szó szerinti fordítás).

TAM1897 D 279.6Isten parancsolatainak megtartásában bizonyára az első kerül előtérbe, és azt bizonyosan be kell tartanunk. És íme az Ő szava: „Minden parancsolat közül az első: »Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.«”.

TAM1897 D 279.7Nos, vajon az Úr ezt a parancsolatot illetően rólunk, rólatok és rólam, azt mondhatja-e: „Íme, ők azok, akik betartják”?

TAM1897 D 279.8Az Úré-e az egész szívetek, úgy, hogy nincs szívetek másra, csak rá és arra, ami az övé?

TAM1897 D 279.9Az Úré-e az egész lelketek, odaadó szeretetben, úgy, hogy nincs olyan érzésetek, amely ne az Övé lenne?

TAM1897 D 279.10Az Úr birtokolja-e az elmédet teljes egészében, úgy, hogy elméteknek nincs egyetlen gondolata, egyetlen működése, egyetlen része sem, amely ne az Övé lenne – az Ő szolgálatának szentelve? Hiszen az elménkkel szolgáljuk az Urat, a mi Istenünket. Nem csak egy részével, nem csak egy részével, hanem teljes egészével. Úgy, hogy ne legyen olyan gondolatod, amelyet olyasmire szentelhetnétek vagy fordíthatnátok, ami nem Istentől való.

TAM1897 D 279.11Az egész erőtök az Övé, úgyhogy nincs olyan erőtök, amelyet másra fordíthatnátok, mint arra, ami Istené, és az Ő szolgálatára?

TAM1897 D 279.12Ha mindez igaz rátok, akkor valóban igaz rátok az a mondás: „Itt vannak azok, akik megtartják a parancsolatokat”.

TAM1897 D 279.13„A második pedig hasonlatos ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.«” Amikor Isten szeretete a szívünkben van, ahogyan az első parancsolatban is szerepel, elég könnyű lesz felebarátunkat úgy szeretni, mint önmagunkat.

TAM1897 D 279.14Kellogg testvér a minapi beszédében említette azt a chicagói kisfiút, aki odament egy férfihoz – egy teljesen idegenhez – és azt mondta neki: „Tudod, hogy te vagy a világ legnagyobb bűnöse?” Amikor a férfi meglepetten megkérdezte, hogyan lehet ez, mondván, hogy soha nem ölt meg senkit, soha nem követett el súlyos bűnt, a kisfiú így szólt hozzá: „A legnagyobb parancsolat ez: Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Te ezt teszed?” A férfi így válaszolt: „Nem, nem teszem. Egyáltalán nem mondhatom, hogy betartom.” „Nos – mondta a kisfiú –, ez a legnagyobb parancsolat. Megszeged a legnagyobb parancsolatot; így te vagy a legnagyobb bűnös.” A férfi beismerte ezt, és eljutott Istenhez és a teljes üdvösséghez. Ez elég egyértelmű: mivel ez a legnagyobb parancsolat, aki megszegi, az a legnagyobb bűnös. Ti vagytok azok?

TAM1897 D 279.15Ti és én azt valljuk, hogy betartjuk Isten parancsolatait és Jézus hitét. Megszegjük-e Isten parancsolatainak legelsőjét? Ha nem tartjuk be a legfontosabbat, az elsőt az összes parancsolat közül, akkor megszegjük azt. Ha ezt megszegjük, nem tartjuk be a parancsolatokat; ez egyértelmű. Nektek és nekem most kell eldöntenünk, és örökre el kell döntenünk, hogy teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből fogjuk-e szolgálni az Urat.

TAM1897 D 279.16Így van megírva: „Isten országa bennetek van.” A bennünk lévő birodalom Isten birodalma; így volt ez az ember teremtésekor, de az ellenség elfoglalta Isten helyét; és az Úr újra szabaddá tette az embert, hogy eldöntse: Istennek lesz-e saját helye a saját országában, vagy a trónbitorló foglalja-e el Isten helyét Isten országában. A bennetek lévő királyság az Úré. Rajtatok múlik, hogy az Úr uralkodjon-e ott, vagy az ellenség uralkodjon-e ott. És ha nem azt választjátok, hogy az Úr uralkodjon ott, akkor azt választjátok, hogy az ellenség uralkodjon ott. Teljes mértékben az ember választásán múlik, hogy ki uralkodjon.

TAM1897 D 280.1Valakinek uralkodnia kell. Az embert nem arra teremtették, hogy Istentől függetlenül uralkodjon önmaga felett. Arra teremtették, hogy Istennel együtt legyen önmaga, és Isten nélkül nem lehet önmaga. Az embert arra teremtették, hogy Isten mellett álljon. Isten országa benne volt. Isten uralkodott benne. De ő elindult a saját útján, követve a Sátánt. Az ember azonban csak úgy járhat a saját útján, ha Istent követi. Isten országa bennetek van. Úgy kell döntenünk, hogy Isten elfoglalja a saját helyét bennünk, a saját országában a szívünkben. Ott fogja elfoglalni a helyét, és ott fog uralkodni, amikor saját helyet kaphat a saját országában.

TAM1897 D 280.2Tudjátok, hogy Isten földi országa a tengertől a tengerig, a folyótól a föld végéig terjed majd. Isten országa, ez az ország, amely eljön, amikor az Úr eljön, tudjátok, hogy be fogja fedni a föld minden hüvelykét, minden részecskéjét, ami ebben a világban létezik. Nos, Isten országa bennetek van. Az a bennetek lévő ország, ahol Isten uralkodik – kiterjed-e az Ő uralma a szívetek minden apró zugára, minden részecskéjére? Kiterjed-e? Ez a kérdés, és ezek a kérdések több szempontból is ránk vonatkoznak.

TAM1897 D 280.3Egyszerűen csak felolvasom a parancsolatot, és felhívom a figyelmeteket arra, amit a parancsolat mond. És ezt azért teszem, hogy mindannyian mindig nyitott elmével és szívvel álljunk a kérdés előtt: Igaz-e ránk, hogy „Itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (KJV, szó szerinti fordítás) – teljes szívükből, lelkükből, elméjükből és erejükből?

TAM1897 D 280.4Amit az elmétekben tartotok, amit tanulmányoztok, amin dolgoztok – Isten benne van-e abban a dologban? Isten dicsőségére szolgál-e? A kutatás, amit végzel, a tanulmányok, amelyekkel foglalkozol, az elméd egész gondolkodása – vajon azért van-e, hogy Isten képe oda bevésődjön? Azért van-e, hogy Istent még teljesebb mértékben megtaláljátok az elmétekben? Azért van-e, hogy még jobban dicsőítsétek Őt? Ő az első, és Ő jelent számotokra mindent a szellemi erőfeszítéseitekben? Szeretitek Őt, szolgáljátok Őt teljes elmétekkel?

TAM1897 D 280.5És teljes erődből. A mezőt, amelyet szántotok, Istenért szántjátok-e? Amikor a gyalut toljátok, hogy simára gyaluljatok egy deszkát, Istenért teszitek-e, hogy bármit is kaptok, az Istené legyen, és egyáltalán ne a tiétek? Olyan teljes mértékben Istennek szentelitek-e az erőtöket, hogy bármit is csináltok, Isten ügyéért dolgoztok?

TAM1897 D 280.6Elterjedt az a nézet, hogy az embernek abba kell hagynia a mesterségét, vagy bármilyen fizikai munkát is végez, mielőtt az ügy munkása lehetne. Sokan azt mondják: „Ki akarok szállni abból, amit csinálok. Bárcsak látnám a kiutat. Bárcsak kijuthatnék ebből a műhelyből. Szeretnék az ügy munkása lenni.” Ha ott, ahol vagytok, nem vagytok az ügy munkásai, akkor ott sem lesztek az ügy munkásai, ahová el akartok jutni. Ha a mezőt szántva nem vagytok az ügy munkásai, akkor a szószékről prédikálva sem lennétek az ügy munkásai. Ha kovácsok vagytok, és nap mint nap az üllőnél álltok – ha nem dolgoztok az ügyért olyan alaposan, olyan lelkesen, olyan teljes szívvel, ahogyan én a szószékről, akkor nem lennétek az ügy munkásai, ha valahol röpcédulákat osztogatnátok.

TAM1897 D 280.7Van egy példa előttünk arra, hogy milyen lehet az emberiség; és arra, hogy milyennek kell lennie minden Jézusban hívőnek. Isten Fia azért jött erre a világra, hogy megmutassa nektek és nekem, mit is jelent pontosan a parancsolatok betartása, és hogyan is kell azt cselekedni. És körülbelül hatszor olyan hosszú ideig űzte a mesterségét, mint amennyit prédikált. Tizenkét éves korától kezdve, amikor már elkezdhetett József mellett dolgozni az asztalosmesterségben, amikor már jelentős dolgokat tudott véghezvinni – hiszen egy tizenkét éves fiú nagyon sok dolgot el tud végezni egy asztalos segédjeként. Tizenkét éves korától számítva tehát körülbelül harminc éves korában keresztelkedett meg és kezdett prédikálni; ez tizennyolc évet jelent. Ezekben az években asztalosként dolgozott. Harminc és harminchárom és fél éves kora között nyilvános szolgálatot végzett, prédikált. Látjátok tehát, hogy közel hatszor olyan hosszú ideig dolgozott asztalosként, mint amennyit prédikálással töltött.

TAM1897 D 280.8Nos, vajon ugyanolyan mértékben volt-e Isten Fia azokban a tizennyolc évben, amikor asztalosként dolgozott, mint abban a három és fél évben, amikor prédikálással foglalkozott? — Tudjátok, hogy az volt. Az én Megváltóm és a ti Megváltótok volt-e, amikor ott fűrészelte a deszkát, padot készített és lábakat szerelt rá — ugyanúgy az én Megváltóm és a ti Megváltótok volt-e akkor, mint amikor a kereszten lógott? — Tudjátok, hogy az volt. „Mert az ő élete által vagyunk megmentve.”

TAM1897 D 281.1Ne felejtsétek el, hogy éppen e tizennyolc év végén, amikor eljött, hogy megkeresztelkedjen, és megkeresztelkedett, szolgálatának kezdetén és asztalosmunkájának végén — éppen akkor mondta Isten: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.” Hát nem volt-e ő akkor éppúgy az ügy munkása azokban a tizennyolc évben, mint az utóbbi három és fél évben? — Tudjátok, hogy az volt. Akkor ha ti asztalosok vagytok, és Jézus Krisztusban vallott hívők, nem lehettek-e az Ő követői? Nem kell-e ott is az Ő követői és az ügy munkásai lennetek, éppúgy, mintha a szószéken állnátok? Nem azt mondom, hogy kötelesek vagytok mindig ácsok maradni. Ő sem maradt az. Nem azt mondom, hogy kötelesek lesztek mindig kovácsnak vagy gazdának maradni; de azt mondom és ragaszkodom hozzá, hogy amíg asztalosok vagytok, amíg kovácsok vagytok, amíg gazdák vagytok, addig ugyanolyan igazán kell az ügy munkásainak lennetek, mint bármikor is lesztek, bárhol is legyetek.

TAM1897 D 281.2Így mutatta meg Jézus mindannyiunknak, hogy mit jelent kereszténynek lenni, és milyennek kell lennie az életünknek, bármivel foglalkozzék is az elménk, a szívünk vagy a kezünk. Teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és teljes erejéből szerette Istent, amikor asztalos volt. Amikor deszkákat fűrészelt, amikor asztalokat készített, amikor ajtókat készített és felszerelte őket, mindezt Isten dicsőségére tette. Isten volt számára a minden. Amikor valaki úgy kereste fel őt, mint asztalost, és csak az asztalost látta benne, nem pedig a világ Megváltóját – amikor valaki csupán mint asztalost kereste fel őt, leült mellé, és azt mondta: „Szeretnék egy asztalt. Megcsinálná nekem?” – ő pedig így válaszolt: „Milyen asztalt szeretne?” – az ember leírta neki, és Jézus így szólt: „Igen, megcsinálom önnek”; amikor Jézus elkészítette az asztalt, hátán vitte az ember házához, bevitte az ember házába, és ott letette, hogy az ember használhassa – ebben az egész folyamatban Jézus teljes mértékben Istené volt. Isten jelen volt minden cselekedetében. Az asztal egyetlen illesztésénél sem volt rés, egyetlen rést sem fedett el faporral, semmit sem rejtett el: becsületesen elkészített asztal volt. Minden tekintetben olyan asztal volt, amelyet Isten is jóvá tudott hagyni.

TAM1897 D 281.3És amikor megegyezett az asztal elkészítéséről, olyan megegyezést kötött, amely becsületes volt, olyat, amelyre Isten ránézhetett, és azt mondhatta: „Ez egy becsületes megegyezés.” Nem kért az embertől többet, mint amennyi igazságosan jár egy ilyen munkáért. Az ember megkérdezte tőle: „Elkészítenél egy ilyen és ilyen asztalt?” „Igen.” „Mennyit kérsz érte? – Mennyibe fog kerülni?” Kiszámolta, és azt mondta a férfinak: „A faanyag ennyibe fog kerülni, ennyi időbe fog telni az elkészítése, és a munkám ennyit ér. Nem gondolod így? Nem gondolod, hogy a munkám, az elkészítéséhez szükséges időt figyelembe véve, ennyit ér?” És az ember így válaszolt: „Igen, úgy gondolom. Szerintem ennyit ér. Ez becsületes. Ez egy tisztességes alku.” És amikor a mester a hátára vette az asztalt, átvitte oda, és letette, az ember kifizette neki, amit az alku előírt, és Isten lenézhetett az egész ügyletre, és azt mondhatta: „Ez becsületes. Ez minden, amit bárki tehet.”

TAM1897 D 281.4Ti is ilyen asztalosok vagytok? Kereszténynek valljátok magatokat. Bármivel is foglalkoztok, ilyen munkások vagytok?

TAM1897 D 281.5Teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és teljes erőtökből szeretitek Istent? Bármit is tesztek, vagy amire hivatottak vagytok; bármilyen ügyet is intéztek a felebarátotokkal, legyen az pogány vagy keresztény; úgy teszitek-e, hogy Isten ránézve azt mondhassa: „Ez elég jó Isten országához”; mert teljes szívetekkel, teljes lelketekkel, teljes elmétekkel és teljes erőtökkel Isten dicsőségére cselekesztek.

TAM1897 D 281.6Betartjuk-e a parancsolatokat, vagy sem? Ez a kérdés. És itt az ideje, hogy ezt olyan alaposan kiderítsük, hogy az Úr az üzenetében, amelyet hirdet, igazolhassa: „Itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait”.

TAM1897 D 281.7Láthatjátok tehát, hogy ez a parancsolat mindenre kiterjed, és hogy a gondolkodás teljes területén nincs egyetlen gondolat sem, amely ne tartozna abba a szövegbe, amellyel kezdtük. Ezért tehát mindenre, ami a gondolkodásunkban felmerül, mindenre, ami az elménket foglalkoztatja, annak a szentírási helynek a fényében kell tekintenünk, amely az összes parancsolat közül az első.

TAM1897 D 281.8Minden munkát, amelynek elvégzésére hívnak bennünket, annak a legnagyobb parancsolatnak a fényében kell megvizsgálnunk. Olyan dolog-e ez, amibe Isten félelmében teljes szívemmel, lelkemmel, elmémmel és erőmmel belevághatok? Ha nem, akkor akarok-e foglalkozni vele? — Nem. Ha olyan dologról van szó, amelybe nem tudok teljes szívemmel, elmémmel, lelkemmel és erőmmel, valamint Istennel együtt belevágni, akkor mi közöm van hozzá? Ha Isten nem tud velem jönni, akkor megszegem a parancsolatokat. Nem szentelek neki mindent. Minden erőm semmit sem ér, ha olyasvalamire fordítom, amibe Ő nem tud belépni, amit nem érinthet meg, nem hagy jóvá, vagy amit nem tud elfogadni.

TAM1897 D 282.1Tudom, hogy ez szigorú, de ez a kereszténység. Ez a kereszténység, és ti és én nem elégedhetünk meg semmivel, ami ennél kevesebb, még a tizenhatod részével sem. Nem szabad megengednünk magunknak, hogy akár egy pillanatnyi ideig is beérjük bármi mással ezen a világon, mint azzal, hogy mindent, amibe belekezdünk, Istennel együtt tegyünk, és akkor teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elmével és teljes erővel vágjunk bele. És azt mondom nektek, hogy amikor eljutunk odáig, mindannyian – ha ebben a házban mindenki most azonnal átadja magát neki, és kitart ott –, el sem tudjuk képzelni, milyen hatalma fog megnyilvánulni Istennek a világban.

TAM1897 D 282.2A legnagyobb nehézség kezdettől fogva az volt, hogy az emberek nem engedték meg Istennek, hogy elfoglalja a szívükben azt a helyet, ami neki jár. Isten így teremtette az embert, de az minden más felé fordult, és Istent teljesen kizárta. Isten megszabadította őt attól a sötétségtől, szabadságot adott neki a választásra, és felszólította, hogy válasszon: szeretni fogja-e Istent teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és teljes erejéből. Szabadságot kapott arra, hogy úgy döntsön, visszaadja Istennek a helyét; de oly sokan úgy döntöttek, hogy az Úr ne kapja meg a saját helyét, hogy az özönvíz elsöpörte őket a föld színéről.

TAM1897 D 282.3Ekkor az Úr újrakezdte az emberi nemet. És az egyetlen dolog, amit mindegyiktől kért, az volt, hogy teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és teljes erejéből szeresse az Urat, Istent, és felebarátját, mint önmagát. Ez volt minden, amit kért attól a nyolctól, akik bementek a bárkába, és akik kijöttek belőle. Ha az első ember teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és teljes erejéből szerette volna Istent, soha nem kerülhetett volna be a bűn.

TAM1897 D 282.4Miután vétkezett, és az Úr megszabadította őt abból a rabságból, ha Ádám és minden gyermeke teljes szívéből, lelkéből, erejéből, elméjéből és teljes erejéből szerette volna Istent, milyen állapotban lett volna a világ? — Betartották volna Isten parancsolatait és Jézus hitét, és az igazságosság beborította volna a földet, ahogy a vizek borítják a tengert. Lehetetlen-e, hogy ez az emberben beteljesedjen az átok rabsága alatt, a bűnös test rabsága alatt? Képes-e Isten úgy megszabadítani a bűnöst a testben lévő bűn hatalmától, hogy teljes szívéből, lelkéből, minden erejével, teljes elméjével és minden energiájával szerethesse Istent? — Igen. A bűn nem tudta volna így megátkozni a földet, még akkor sem, ha az emberek a bűnös test rabságában élnek, ha hittek volna Istenben, és betartották volna Isten parancsolatait, valamint Jézus hitét. Ez az igazság, mert ez a kereszténység. Látjátok tehát, hogy az Úr mindig is csak ezt akarta tőlünk, amit az emberben mindig is akart Ádám bűne óta: hogy megtartsa Isten parancsolatait és Jézus hitét. És az első parancsolat az, hogy „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből”.

TAM1897 D 282.5A Rómaiakhoz írt levél 1:21-ben az áll, hogy kezdetben „ismerték Istent”. Nézzétek csak: az ember pályafutásának kezdetén ismerte Istent. Ádám eleve ismerte Istent, de nem őrizte meg ezt a tudást. Amikor Ádám vétkezett, és újrakezdődött az élet, ismerte Istent. Amikor az emberiség az özönvíz után újrakezdődött, eleve ismerte Istent; így az emberiség mindvégig eltávolodott Istentől. A világ azért volt olyan bűnös, azért olyan bűnös, és azért lesz olyan bűnös, mert ismerte Istent, és elutasítja őt, nem pedig azért, mert nem ismerte Istent. Tehát a világ nem a sötétség miatt van gonoszságban; a világ a gonoszság miatt van sötétségben.

TAM1897 D 282.6A világ a világossággal kezdődött; és az, hogy a sötétség beköszöntött, az emberek választásának köszönhető; „bár Istent megismerték, mégsem mint Istent dicsőítették, hálát sem adtak neki, hanem okoskodásaikban hiábavalóságokra jutottak, és balgatag szívük elsötétedett. Magukat bölcsnek vallva, balgává lettek. Az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó embereknek, madaraknak, négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.”

TAM1897 D 282.7Most vegyük észre: mi volt az első? — Ismerték Istent; de nem dicsőítették őt, mint Istent; nem adták meg neki magukban azt a helyet, ami neki jár. Nem dicsőítették Istent — nem mutatták be őt az embereknek, nem tették nyilvánvalóvá őt a földön; mert Jézus azt mondta: „Dicsőítettelek téged a földön”, és ő volt az Isten, aki testben nyilvánult meg. Ezek az emberek, akik ismerték Istent, nem engedték, hogy Isten testben nyilvánuljon meg. Nem voltak hálásak. Akkor hiábavalóvá váltak gondolataik; akkor elhomályosult az ostoba szívük; majd sötétségükben bölcsnek vallották magukat. Az a bölcsesség ostobaság volt, és akkor szobrokat készítettek.

TAM1897 D 282.8Így láthatjátok, hogy a bálványimádás során az emberek szeme elé állított kép csupán a bálványimádás külső megnyilvánulása, annak külső ábrázolása. A bálványimádás már mélyen a szívben van, és már több lépéssel előrehaladt a kifelé vezető úton. Gondoljatok bele! Hol kezdődik a bálványimádás? – A szívben. Ezen az úton hol kezdődik a bálványimádás? – Amikor Istent ismerték, nem dicsőítették őt, mint Istent; pontosan ott kezdődik az egész. Akkor hol van középút Isten ismerete és a bálványimádás között?

TAM1897 D 283.1Gondolkodjatok el alaposan! Ismerték Istent, és: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged.” Isten megismerése az örök élet; ez bizonyos. Ismerték Istent; örök életük volt Isten megismerésében. Ez le van írva. De mégis a bálványimádásba süllyedtek. Hány lépést tettek Isten megismerésétől a bálványimádásig? — Csak egyet. Akkor hány lépést kell tenni attól, hogy teljes szívből, teljes erőből, teljes elmével és teljes erővel szeressük Istent, ahhoz, hogy eljussunk a bálványimádásig? — Csak egyet. Akkor ha nem szeretem Istent teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és teljes erőmből, mi vagyok én? — Bálványimádó.

TAM1897 D 283.2Lehet, hogy nincs faragott bálványom előttem. Ezeknek az embereknek eleinte sem volt. De volt egy képük, egy elképzelésük, ami az elméjükben alakult ki, és amikor elkészítették a faragott bálványukat, az csupán egy ábrázolás volt, ami a szemük előtt állt, arról, ami már az elméjükben megvolt. Az első ember, aki bálványt készített, már az elkészítése előtt elképzelte azt az elméjében. Az első ember, aki bálványképet készített, előbb azt az elképzelést alakította ki magában, hogy az legyen az ő istene, és ez az elképzelés már ott volt az elméjében, mielőtt fából vagy kőből elkészítette a bálványképet. Akkor az a kőből készült kép, amelyet a szeme elé állított, csupán a külső forma volt, amelyet azért készített, hogy abban a formában ábrázolja számára azt az istent, aki már a fejében volt. Akkor nem volt-e istene, mielőtt elkészítette azt a faragott szobrot? — De igen. Hol volt? — A szívében.

TAM1897 D 283.3Hiábavalóvá váltak az elképzeléseik. Kinek az elképzelései? — A sajátjaik. Itt van az az ember, aki elképzel valamit; képet készít a képzeletéről, és azt magán kívül, a szeme elé helyezi. A képzelés egyszerűen mentális képalkotás. A kőbe faragott kép pedig csupán a szívben zajló képalkotás kézzelfogható formája. Hol készült el a kép először? — Az elméjében; a saját képzeletében, a saját gondolataiban. De ki volt ott, amikor elszakadt Istentől? — Senki más, csak a Sátán és ő maga. Akkor honnan származhatnak a gondolatai? — Csak önmagából és a Sátánból.

TAM1897 D 283.4Így tehát elég világosan láthatjátok, hogy a bálványimádás a szívben van; a fogalom, a kép már ott van, mielőtt a kép külső formában megjelenhetne. Akár a nap, a hold vagy a csillagok az ő istene, ez a fogalom, az ő elképzelése, a képzelete már ott van, mielőtt azt külső formába önti a napban, a holdban és a csillagokban.

TAM1897 D 283.5Minden, ami a bálványimádásban megjelenik, csupán a szívben lévő dolgok tükröződése. És Istennek a szívben kell lennie, teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elmével és teljes erővel, különben ott van a bálványimádás. Nincs középút.

TAM1897 D 283.6Valójában az özönvíz után, amikor az emberek először elhagyták az igaz Istent, elmentek, és saját isteneiket alkották – megengedték, hogy ezek az istenek elfoglalják Isten helyét számukra, ezzel is megmutatva, hogy amikor ismerték Istent, őt ismerték el egyetlen uralkodójukként. Amikor teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és teljes erőmből szeretem Istent, ki lesz az egyetlen Istenem? – Isten. Ki lesz az egyetlen tekintélyem? – Isten. Ki lesz az egyetlen, akinek hatalma van felettem? – Isten. Képes-e ő a helyes hatalmat gyakorolni? – Igen. Képes-e az embert a helyes úton tartani? – Igen. Amikor az ember teljes szívéből, lelkéből, elméjéből és erejéből szereti Istent, nincs szüksége semmilyen más törvényre vagy hatóságra ahhoz, hogy a világban a helyes úton maradjon. Ki az ő uralkodója? — Isten. És képes-e Isten uralkodni, amikor mindennél jobban szeretjük Őt? — Igen. De amikor az ember elfordul Istentől, és bálványimádásba esik, képes-e önmagát kormányozni? — Nem.

TAM1897 D 283.7Az özönvíz után, amikor még ismerték Istent, Őt ismerték el egyetlen Királyuknak és Uralkodójuknak. Nem volt más uralkodójuk. Amikor először eltávolodtak Istentől, és más isteneket állítottak az Ő helyére — úgy értem, az elején, amikor elfordultak Istentől, és más isteneket állítottak Isten helyére —, megengedték, hogy azok az istenek foglalják el az uralkodók helyét. Kijelentették, hogy ezek az istenek az uralkodóik. Nem voltak királyaik; az emberek még nem vallották magukat uralkodónak. Az emberek azt vallották, hogy az istenek a királyok; és a hatalmon lévő emberek csupán az istenek képviselői voltak, míg az istenek voltak a valódi királyok.

TAM1897 D 283.8Erre vonatkozó bizonyítékot találhattok az „Empires of the Bible” című mű 50. oldalán. Itt találhatók az első feljegyzések, amelyeket Babilóniában találtak, ahol az emberiség története elkezdődött, és ahol a nyelvek zavara történt – ahol az emberiség megfeledkezett Istenről. Felolvasom:—

TAM1897 D 284.1Ninridunak, királyának, Idadunak, Ridu alkirályának, Ninridu szolgájának és örömének megóvása érdekében.

TAM1897 D 284.2Itt az uralkodó, Idadu, amikor feliratot írt istenének, kijelentette, hogy ő csupán istenének alkirálya. Nem állította magáról, hogy király lenne. Így láthatjuk, hogy az isten volt ennek az embernek a királya. Az istent tartották a nép királyának, és ez a hatalmon lévő ember csupán az isten alkirálya, vagyis helytartója volt.

TAM1897 D 284.3Ez azt mutatja, hogy az a tudat, miszerint Isten a jogos uralkodó, még annyira friss volt, hogy senkinek sem volt még bátorsága királynak kiáltani magát. Értitek ezt? Gondolkodjatok el alaposan! Amikor Isten volt az egyetlen uralkodó, természetesen ő volt az egyetlen királyuk is; de amikor elfordultak tőle, és más isteneket fogadtak el, az igaz Istenről való tudásuk még annyira friss volt, a vele való kapcsolatuk annyira friss volt a tudatukban, hogy amikor más isteneket állítottak Isten helyébe, és ezeket a hamis isteneket királlyá tették – az emberek között hatalommal rendelkező férfiaknak nem volt bátorságuk felvenni a király címet; hanem inkább úgy döntöttek, hogy annak az istennek a helytartójaként ismerjék őket, akit az igazi királynak szántak. Ismétlem. Az igaz Istenről, mint egyetlen Királyról való ismeretük még annyira friss volt ezeknek az embereknek a tudatában, hogy még senkinek sem volt bátorsága magára venni a király címet. Az Istenről, mint egyetlen Királyról és Uralkodóról való emlékezetük még mindig annyira élénk volt, hogy bármely ember számára, aki magára vette a király címet, az túlságosan is Isten trónjának megdöntésére tett kísérletnek tűnt.

TAM1897 D 284.4Felolvasok egy másik feliratot ugyanabból a földről, ugyanabból az időből:—

TAM1897 D 284.8Itt van egy ember, aki házat épített istenének tiszteletére. Ez az ember azt mondja, hogy ő ennek az istennek, aki király, alkirálya. Ez az ember, Gudea, nem állítja magáról, hogy király lenne. Hatalma van, de nem állítja magáról, hogy király lenne. Ki a király? — Az ő istene. Ez ismét azt mutatja, hogy az igaz Istenről, mint egyetlen Királyról való tudás még annyira friss volt az elméjükben, hogy még nem távolodtak el annyira Istentől és attól a gondolattól, hogy Isten az egyetlen Király és Uralkodó, hogy hajlandók lettek volna félretenni Isten királyságának gondolatát, és megengedni, hogy egy ember felvegye a király címet.

TAM1897 D 284.9A. F. Ballenger. — Tehát a hatalmi pozícióban lévő ember azt állította magáról, hogy az istene helytartója, és nem király?

TAM1897 D 284.10Igen. Akkor még nem voltak királyok. Nem az emberről mint királyról beszélünk. Akkor még nem voltak királyok az emberek között. Voltak viszont hatalmon lévő emberek. Egy ember uralkodott mások felett. Hatalma volt, de nem nevezte magát királynak. Nem királyként ismerték, és még nem engedte meg magának, hogy felvegye a királyi címet. Miért? — Mert még nem távolodott el annyira az igaz Istenről, mint az egyetlen jogos Királyról alkotott elképzeléstől, hogy elég bátor legyen, elég gonosz bátorsággal rendelkezzen ahhoz, hogy félretegyen minden olyan elképzelést, hogy valamely istenség a király, és királynak kiáltsa ki magát.

TAM1897 D 284.11Ezek a legkorábbi feljegyzések, amelyeket azon a földön találtak. Láthatjátok, hogy a legkorábbiak közé tartoznak. Olyan időből származó feljegyzések, amikor az emberek még egyáltalán nem vették fel a király címet, és amikor az igaz Istenről mint királyról alkotott elképzelésük volt.

TAM1897 D 284.12De itt van egy ennél valamivel korábbi feljegyzés, amely a Bábel tornyánál történt nyelvek összezavarodásáról szól. Az „Empires of the Bible” című mű negyedik oldalán olvasható a nyelvek összezavarodásáról szóló bibliai beszámoló. Ez az a beszámoló, amelyet azok az emberek írtak le, akik között a nyelvek összezavarodása bekövetkezett. A Bibliában az Úr beszámolója olvasható erről. Ezen a feliraton, amely Babilon romjai között eltemetett és később feltárt téglákon található, az ő beszámolójuk olvasható. Összehasonlíthatjuk a Biblia beszámolójával, Mózes első könyvének tizenegyedik fejezetével, és láthatjuk, hogy a két leírás pontosan megegyezik. Íme, mit mondtak erről:—

TAM1897 D 284.14Ez az egyik legkorábbi beszámoló, ami létezik. A többi időrendben közvetlenül ezt követi. De ezek a további beszámolók azt mutatják, hogy volt egy idő, amikor még nem volt király az emberek között; hogy a hatalmon lévő ember nem vette fel a király címet; hogy az ő istene volt a királya; és az a gondolat, hogy az igaz Isten király, annyira új volt, hogy nem volt elég bátor ahhoz, hogy kijelentse: ő a király. Az igaz Istenről alkotott elképzelése mellett ez egyelőre túl nagy hatalom bitorlását jelentette volna.

TAM1897 D 285.1Ez Nimród előtt történt. Nimród volt az első ember, akinek volt bátorsága felvenni a király címet annak az elképzelésnek dacára, hogy Isten a király. Így olvasom az „Empires of the Bible” című könyv ötvenedik oldalán:

TAM1897 D 285.2Nimród volt ez a merész ember. A neve lázadást, gőgös megvetést jelent, és Gesenius szerint egyenértékű a rendkívül istentelen lázadóval. És „hatalmassá vált a földön”. Vagy, ahogy egy másik fordítás adja, „ő volt az első hatalmasság a földön”.

TAM1897 D 285.3Nimród volt az első ember, aki valaha is magára vette a királyi címet; az első, aki királyi hatalmat gyakorolt, és nyíltan viselte a királyi címet. A neve pedig pontosan azt jelenti, amit ez a dolog jelentett azok között az emberek között, akik fölé magát emelte.

TAM1897 D 285.4Nos, nem az én állításom, hanem egy e témában mérvadó szakértő állítása mondja ezt:—

TAM1897 D 285.5Nimród királyságának megalapításával az egész ókori világ egy új történelmi szakaszba lépett. A keleti hagyomány, amely ezt a harcost az első királyi koronát viselő embernek tartja, egy olyan tényre utal, amely jelentősebb, mint egy új ruhadísz felvétele, vagy akár egy tartomány meghódítása. Uralkodása egy új kapcsolatrendszert vezetett be a világba a kormányzó és az alattvalók között. A korábbi uralkodók tekintélye a rokonsági érzésen alapult, és a törzsfő tekintélye a szülői felügyelet képe volt. Nimród ezzel szemben egy terület uralkodója volt, és az emberek felett is csak annyiban gyakorolt hatalmat, amennyiben azok a terület lakói voltak, személyes kötelékektől függetlenül. Eddig törzsek – kibővült családok – társadalom létezett; mostantól pedig nemzet, politikai közösség – az állam – jött létre. A világ politikai és társadalmi történelme ettől kezdve elkülönül, ha ugyan nem egyenesen széttart. – Empires of the Bible, 51. o.

TAM1897 D 285.6Mi volt tehát az állam eredete?