9. fejezet – A várakozás ideje
GSAM 148.1„AKKOR a mennyek országa hasonlítani fog tíz szűzhöz, akik lámpásaikat magukhoz vették, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük bölcsek voltak, öten pedig bolondok. A bolondok lámpásaikat magukhoz vették, de olajat nem vittek magukkal; a bölcsek viszont olajat vittek edényeikben a lámpásaikkal együtt. Míg a vőlegény késett, mindannyian elálmosodtak és elaludtak.”1
GSAM 148.2Krisztus a példabeszéd vőlegénye.2 Az, hogy kimentek a vőlegény elé, ezért az Úr népének arra irányuló törekvését jelképezi, hogy Krisztussal találkozzanak az Ő eljövetelekor, hiszen a Máté evangéliuma 24. és 25. fejezetében szereplő beszéd témája az Úr eljövetele. Az Úr szava a lámpa.3 Az összes szűz magához vette a lámpáját. A szüzek egy részének ostobasága abban állt, hogy csupán az igazság elméletét fogadták el, anélkül, hogy az Úrnak olyan buzgó odaadással szolgáltak volna, amely a Lélek kegyelmét fejlesztette volna ki a hívő szívében. Ezt a munkát a példabeszédben „edényeikben lévő olaj” jelképezi. A vőlegény késlekedése bizonyos csalódást kell jelképezzen azok részéről, akik az Úrral való találkozásra várva indultak el.
GSAM 148A példabeszéd alkalmazásának ideje
GSAM 148.3Az „akkor” szó, amellyel a példabeszéd kezdődik, támpontot ad nekünk arra, hogy mikor alkalmazandó. Közvetlenül az előző fejezetben elmondottakra következik, nem az Úr második eljövetele után, hanem miután a fügefáról szóló példabeszédet hirdették, amely bejelentette, hogy Krisztus eljövetele „a küszöbön áll”, és eljött az a nemzedék, amely nem múlik el, amíg Krisztus maga meg nem jelenik az ég felhőiben. Ez arra az időre is vonatkozik, amikor az üzenetet hirdető szolgák közül néhányan a szívükben így gondolják: „Uram késik az eljövetelével, és elkezdik verni társaikat, valamint a részegekkel együtt enni és inni.”
GSAM 149Társaik megverése
GSAM 149.1Ezek korábban „társszolgák” voltak, akik összhangban hirdették ugyanazt az üzenetet; de most egy részük elfordul attól, amit tanítottak, és „megverik” azokat a társszolgáikat, akik „időben adnak táplálékot” – hirdetve a szükséges felkészülést a hamarosan eljövő Úr fogadására. Ugyanúgy „megverik” őket, ahogyan Jeremiást is meg akarták verni. Az emberek így szóltak: „Gyertek, csapjuk meg őt a nyelvünkkel, és ne hallgassunk szavaira!” 4Így kezdtek el ezek a szolgák olyan módon tanítani, hogy akadályozzák a „hűséges” szolgák munkáját. Ugyanezekhez a szolgákhoz így szólnak: „Emlékezz tehát arra, amit kaptál és hallottál, és tartsd meg, és térj vissza! Ha tehát nem vigyázol, tolvajként jövök hozzád, és nem fogod tudni, melyik órában jövök hozzád.”5
GSAM 149.2A szüzek példázata arra az időre vonatkozik, amikor a „társszolgák” elfordulnak az Úr közeli eljöveteléről szóló üzenettől, és „elkezdenek csapkodni”. Ezenkívül más dolgokba is belekezdenek: „esznek és isznak a részegekkel”. Együtt lakomáznak azokkal, akik étvágyukat akarják kielégíteni. Salamon így szólt róluk: „Ne legyél a borivók között, a húsfalók között; mert a részeg és a falánk szegénységbe jut.”6
GSAM 149Az első csalódás
GSAM 149.3Most felmerül a kérdés: „Mi volt az adventi élményben, ami megfelel ezeknek az állításoknak?” Voltak olyan mozgalmak, amelyek teljes mértékben összhangban álltak a próféciával. Azok, akik 1844 áprilisáig hirdették az üzenetet, az egyházak között munkálkodtak, és a különböző gyülekezetek lelkészei csatlakoztak erőfeszítéseikhez. Így ők „társszolgák” voltak.
GSAM 150.1Az üzenetet hirdetők azt tanították, hogy a Dániel 8:14-ben említett 2300 nap a zsidó 1843-as évvel ér véget, ami a mi 1844-es évünknek felel meg. Hirdették, hogy Isten ítéletének órája e periódus végén fog eljönni. Abban az időben az ország minden felekezete úgy vélte, hogy az ítélet napját Urunk második eljövetele fogja bevezetni. Így könnyen belátható, hogy az adventisták azt feltételezték, az Úr az említett prófétai időszak végén fog eljönni. Azt mondták: „Ez az időszak 1844. március 21-én, az 1843-as zsidó naptári év utolsó napján érhet véget.” Így 1844. március végére vagy április elejére számítottak, mint a Megváltó eljövetelének idejére.
GSAM 150A gonosz szolgák megjelenése
GSAM 150.2Amikor eljött és elmúlt március vége, és az Úr nem jött el, azok, akik korábban az Úr hírnökeivel együtt munkálkodtak, de szívükből nem szentelték teljes mértékben életüket az üzenetnek, ellene fordultak, ellenezni kezdték a munkát, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elzárják az utat azok elől, akik továbbra is tanították az Úr közeli eljövetelének tanítását és az ítélet órájáról szóló üzenetet. „A szívükben” – mondták – „az én Uram késlelteti eljövetelét.” Szavaikkal most azt tanították, hogy az egész világnak meg kell térnie, mielőtt az Úr eljönne; hogy a zsidóknak mind vissza kell térniük Palesztinába, és Jeruzsálemben fel kell állítaniuk a templomi istentiszteletet, mielőtt a Messiás eljönne. Néhányan azt is tanították, hogy Krisztus eljövetele „szellemi eljövetel”, amely a megtéréskor, valamint népe halálakor is bekövetkezik.
GSAM 151„Időszerű táplálék” adása
GSAM 151.1Míg ezek így ellene fordultak társszolgáiknak, azok, akik még mindig szilárdan ragaszkodtak a hithez, összehívták a hívőket termekben és ligetekben, és „időszerű táplálékot” adtak nekik – megmutatva nekik, hogy a korszak jelei és a beteljesült prófécia ugyanúgy hirdették, mint csalódásuk előtt, hogy Krisztus eljövetele „közel van, sőt a küszöbön áll”.
GSAM 151Egyházi lakomázás
GSAM 151.2Miközben ezt tették, elkezdődött valami, ami addig ismeretlen volt a protestáns egyházakban: az emberek összehívása a templomba lakomázásra és „szórakozásra”. Mindenkit, aki eljött, meghívtak, hogy velük együtt részesüljön a finomságokból.
GSAM 151.3Az első alkalom, amikor ilyesmiről hallottunk Amerikában, 1844 májusában volt, közvetlenül a csalódás után. Így történt: miközben William Miller egy rochesteri (New York) teremben több száz adventistát tanított és buzdított, mondván nekik: „A Máté 25. fejezetében említett várakozási időszakban vagyunk; tartsatok ki a hitetekben; hamarosan több fény derül erre a kérdésre”, addig Rochester egyik legnagyobb gyülekezeti házának alagsorában „ünnepséget” szerveztek. Hatalmas tömeg gyűlt össze, egyháztagok és hitetlenek egyaránt, és miközben egy teológiai főiskola rektora William Millert gúnyolva szórakoztatta a közönséget, a résztvevőknek osztrigát, fagylaltot, édességeket árultak, valamint huszonöt centért egy kis füzetet, amelyet ez az ember készített. A könyv címe „An Exposé of Millerism” volt.
GSAM 151.4Attól az időponttól számított kevesebb mint két hét múlva egy másik felekezet ugyanabban a városban „ünnepséget” szervezett egy nyilvános teremben, ahol huszonöt cent belépődíjat szedtek, és mindenkit meghívtak, aki csak akart, hogy jöjjön el, és velük együtt fogyasszon osztrigát, fagylaltot, süteményt és édességeket. Így kezdődött el a templomokban ez a modern lakomázás, amely később „őrült társasági összejövetelekké”, „sorsolásos ajándékosztásokká”, „horgászjátékokká”, „csókolózós összejövetelekké” és így tovább fejlődött. A templomi lakomázás ezen jellemzője olyan mértékben elterjedt, hogy manapság egy modern templomépület csak akkor felel meg az elvárásoknak, ha rendelkezik konyhával, kamrával és étkezővel. Ez a helyzet az, ami a „várakozás idején” kezdődött, pontosan úgy, ahogyan azt a példabeszéd is jelzi.
GSAM 152.1Maga William Miller is a következő szavakkal beszél a Rochesterben történt eseményről:
GSAM 152.1„Az egyik rochesteri teológiai doktor (D.D.), _____ úr, a _____ egyházból, írt egy röpiratot a millerizmus ellen, összehívta az urakat és hölgyeket az Úr házába, nagy lakomát rendezett osztrigákból és egyéb »piknik-finomságokból«, Belsassar-módra, kávét és teát ittak, drága finomságokat ettek, jégkrémet és édességeket árultak, valamint a drága Megváltó második adventje ellen szóló röpiratát.
GSAM 152.2„A távozásom előtti éjszakán egy másik tiszteletes úr piknik-lakomát rendezett egy kocsmában vagy teremben, és a fentiekhez hasonlóan árulta a jegyeit, fagylaltját és édességeit. Örömmel hallottam, hogy a különböző felekezetek egyházai közül néhány nem helyeselte az ilyen babiloni lakomákat; és lelkem mélyén remélem, hogy nem mindegyik ilyen felekezeti egyház lesz ott, ahol »esznek és isznak a részegekkel«, amikor Krisztus eljön. Csodálkozom, hogy ezek a tiszteletes urak nem látják magukat Isten szavának tükrében; és azt ajánlanám nekik, hogy olvassák el a Lukács 14:12–14; Máté 24:48–51; Lukács 13:25–28; 2. Péter 2:13; Júdás 10–21 verseket. Ezek bizonyára az utolsó idők.”
GSAM 152.3Ha Miller lelkész látta volna, mibe keveredtek azóta az egyházak az adománygyűjtő rendezvényeiken – „gyűrűs találós süteményekkel, tízcentes csókolózós összejövetelekkel, szamárbemutatókkal, őrült társasági összejövetelekkel, szent lottókkal” és egyéb szerencsejáték-szervezéssel stb. –, szent borzalommal hátrált volna.
GSAM 152A várakozás ideje
GSAM 152.4Az adventisták vigaszt találtak abban a bibliai tényben, hogy amikor bejelentették az Úr közeli eljövetelét, azzal egy „várakozási idő” is járna. Ezt látták Megváltónk szavaiban a Máté 25:5–6-ban, valamint a Hab 2:1–3-ban.
GSAM 153.1Ami 1844 tavaszán tanúsított hozzáállásukat illeti, idézünk a Midnight Cry 1844. május 9-i számából:—
GSAM 153.2„Miután túlléptük a prófétai időszakok látszólagos végének pontját, olyan helyzetbe kerültünk, amelyet Isten előre látott, hogy gyermekei a látomás végén elfoglalnak majd; és amelyre Habakuk próféta révén előkészületet tett, amikor így szól: »Őrhelyemre állok, felállok a toronyra, és figyelek, hogy mit mond nekem, és mit válaszoljak, amikor megfeddnek« – vagy ahogy a margón olvasható: »vitába szállnak velem«. »És az Úr válaszolt nekem, és így szólt: Írd le a látomást, és tedd egyértelművé a táblákon, hogy aki elolvassa, az futhasson. Mert a látomás még egy kijelölt időre szól, de a végén [a prófétai időszakok végén] megszólal, és nem hazudik: ha késik is [a látszólagos végük után], várd meg; mert bizonyosan eljön, [a prófétai idők teljességében, amelyen túl] nem késik.«7
GSAM 153.3„Hogy ez a figyelmeztetés a jelen időre vonatkozik, az nyilvánvaló Pál idézetéből a Zsidókhoz írt levél 10:36–39-ben: »Mert türelemre van szükségetek, hogy miután elvégeztétek Isten akaratát, megkapjátok az ígéretet. Mert még egy kis ideig, és eljön az, aki eljön, és nem késik. Az igazak pedig hitből élnek; de ha valaki visszahúzódik, lelkem nem talál benne örömöt. Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszahúzódnak a kárhozatba; hanem azok közé, akik hisznek a lélek üdvösségéért.«
GSAM 153.4„Hisszük, hogy éppen abban az időszakban élünk, amelyről a Megváltó beszélt, amikor a vőlegény késik (Máté 25:5) – amihez a mennyek országát kell hasonlítani –, amikor »az a gonosz szolga [miután az időpont látszólag tévesnek bizonyult] így mondja majd magában: Uram késik az eljövetelével, és elkezdi ütlegelni szolgatársait, és enni-inni a részegekkel«, és az Úr »olyan napon jön el, amikor nem számít rá«.
GSAM 154.1„Hisszük, hogy jelenleg abban az időszakban élünk, amelyről Péter beszélt, amikor »ítéletük már régóta nem késik, és kárhozatuk nem szunnyad«; amikor »titokban kárhozatos eretnekségeket hoznak be«.8 Ilyeneknek, mondja Péter, lenniük kellett, ahogyan hamis próféták is voltak, amikor a Szentírásokat megfogalmazták. Ahogyan tehát Izrael házának tagjai mondták: »Hosszúra nyúlnak a napok, és minden látomás meghiúsul«,9 úgy kellett lennie egy időnek, amikor látszólag eltelne az idő, hogy a 2 Péter 3:4-ben említett gúnyolódók megkérdezhessék: »Hol van az ő eljövetelének ígérete?«, és azzal áltassák magukat, hogy »minden úgy marad, ahogyan a teremtés kezdete óta volt«.
GSAM 154.2„Hisszük, hogy éppen a látomás ilyen késlekedése miatt mondta Jakab apostol: »Legyetek tehát türelmesek, testvérek, az Úr eljöveteléig!«; »Legyetek ti is türelmesek; erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közeledik.« És: »Íme, a Bíró az ajtó előtt áll.«
GSAM 154.3„És hisszük, hogy a várt idő eltelésének előrevetítésére a mi Megváltónk intett minket a Lukács-evangélium tizenkettedik fejezetében: »Legyen felövezve a derekatok, és égjenek a lámpásaitok; és legyetek olyanok, mint azok az emberek, akik az Úrra várnak, amikor visszatér az esküvőről; hogy amikor eljön és kopogtat, azonnal kinyissák neki.«10 A várakozás feltételezi a várt időpont elmúltát, mert addig az időpontig nem várakozunk. Ezért Urunk hozzáteszi: »Áldottak azok a szolgák, akiket az Úr, amikor eljön, ébren talál.«
GSAM 154.4„Isten segítségével továbbra is hirdetni fogjuk: »Íme, jön a Vőlegény; menjetek ki eléje!« és: »Eljött az Ő ítéletének órája.« És bízunk benne, hogy nem mulasztjuk el továbbra is hangosan kiáltani a világnak és az egyháznak, hogy ébredjenek fel a »békéről« szóló dalaikból, és hallgassanak Isten irgalmának felajánlására. Szándékunkban áll továbbra is várni és virrasztani az Úr eljövetelére, abban a hitben, hogy az már a küszöbön áll.”
GSAM 155Munkájuk igazolása
GSAM 155.1Jó képet kaphatunk arról, hogyan tekintettek az adventisták munkájukra 1844. március 21. előtt és közvetlenül azután, ha elolvassuk a következő idézetet, amely az 1844. november 13-i Advent Herald című lapban, a „Vindication” (Munkájuk igazolása) című cikkből származik, amelyet J. V. Himes, S. Bliss és A. Hale adott ki:—
GSAM 155.2„Nem siettük el a véleményünk kialakítását. Úgy véljük, hogy őszinte és becsületes igazságkeresők voltunk. Engedelmeskedtünk Megváltónk parancsának, hogy kutassuk az Írásokat. Nem a saját bölcsességünkre támaszkodtunk, hanem Istenhez fordultunk útmutatásért és iránymutatásért, és igyekeztünk magunkat az Ő oltárára helyezni, bízva abban, hogy Ő helyes útra tereli lépteinket. Átvizsgáltuk mindazokat az érveket, amelyeket ellenünk hoztak fel, őszinte vágyakozással, hogy megismerjük az igazságot és elkerüljük a tévedést; de be kell vallanunk, hogy ellenfeleink változatos és sokrétű álláspontjai csak megerősítettek minket nézeteinkben. Láttuk, hogy akár igazunk volt, akár tévedtünk, ellenfeleinknek nem lehetett igazuk; ráadásul egymás között sem voltak egyetértésben. Mindegyikük érvei annyira gyengék és gyerekesek voltak, hogy kénytelenek voltak folyamatosan visszavonni azt, amit maguk állítottak; ellentétes és egymásnak ellentmondó nézeteikkel pedig bebizonyították, hogy bárhogyan is vélekedtek a mi véleményeinkről, egymás véleményeiben sem bíztak. Sőt, az egész álláspontunkban nem volt olyan alapvető pont, amelyben ne támogatott volna minket egy vagy több olyan személy, akik igyekeztek cáfolni az Úr közvetlen eljövetelét. Míg minket a Szentírás szó szerinti értelmezése támasztott alá, ellenfeleink hiába igyekeztek bizonyítani, hogy a Szentírást nem szabad szó szerint érteni, noha minden beteljesült prófécia a legapróbb részletekig szó szerint teljesült.
GSAM 156A csalódás magyarázata
GSAM 156.1„De az idő – az 1843-as év, a zsidó év – elmúlt, és csalódottan vettük tudomásul, hogy nem láthattuk a Királyt dicsőségében. És mindazok, akik ellenezték álláspontunkat, őszintén azt hitték, hogy hitünk minden megkülönböztető jellemzője hamisnak bizonyult; és hogy nekünk, becsületes emberekként, el kellene hagynunk teljes álláspontunkat. Ezért meglepetéssel látták, hogy továbbra is ragaszkodunk reményünkhöz, és továbbra is várjuk Királyunkat.
GSAM 156.2„Mi azonban csalódásunk ellenére sem láttunk okot a csüggedésre. Láttuk, hogy a Szentírás szerint kellett lennie egy várakozási időszaknak, és hogy amíg a látomás késik, addig várnunk kell rá. Azt is láttuk, hogy az év végével ez az időszak még akkor sem zárulhatott le teljesen, ha feltételezzük, hogy kronológiánk helyes volt; és hogy azok csak valamikor az idei évben teljesedhetnek be; és mégis őszintén és teljes mértékben elismertük a világ előtt, hogy tévedtünk abban a konkrét pontban, amelyre olyan nagy bizalommal tekintettünk; de bár így tévedtünk, látjuk Isten kezét ebben az ügyben. Látjuk, hogy Isten ezt a kihirdetést a világ számára figyelmeztetésként, az egyház számára pedig próbaként használta fel. Ez várakozásba helyezte népét. Felhívta azokat, akik hajlandók voltak az Ő nevéért szenvedni. Megmutatta, kinek jelentette az Úr eljövetelének kiáltása nagy örömhírt, és kinek volt ez kellemetlen hang a fülében. Megmutatta az egész világegyetemnek, kik fogadják majd örömmel az Úr visszatérését, és kik utasítják el őt második eljövetelekor, ahogyan a zsidók tették első eljövetelekor. És mi ezt Isten tervének megvalósulásában tett lépésnek tekintjük ezen az »előkészület napján«, hogy kihozhasson egy népet, amely kizárólag az Úr akaratát keresi, hogy felkészüljenek az Ő eljövetelére.”
GSAM 157A MOZGALOM TÖRTÉNETE 1844. MÁRCIUS UTÁN
GSAM 157.1Az 1844. március 21-ét követő adventista mozgalom rövid történetét az alábbiakban ismertetjük, a Signs of the Times 1844. október 31-i számából idézve:—
GSAM 157.2„Miután elmúlt 1843 – a zsidó év –, az adventista közösség nagy része abban a meggyőződésben nyugodott meg, hogy ezentúl nem számíthatunk bizonyos időpontokra semmiféle bizonyossággal. Úgy vélték, hogy ott tartunk, ahová kronológiánk mutat: az összes prófétai időszak végén, amelynek lezárásakor az adventet várjuk; és bár csak addig a rövid ideig kell várnunk, amellyel kronológiánk eltérhet Isten idejétől, mégis úgy vélték, hogy a pontos időpontra vonatkozóan többé nincs semmiféle támpontunk. Mindannyian fogták lámpásaikat, és kimentek a Vőlegény elé; de a Vőlegény késett a várt időpont (1843) után is. A látomás késlekedése alatt úgy tűnt, mindenki elhatározta, hogy várni fog rá, abban a hitben, hogy az nem késhet el, és hogy bármelyik pillanatban várható. Hamarosan azonban nagyon nyilvánvalóvá vált, hogy sokan olyan terveket szőttek a jövőre nézve, amelyeket nem szőttek volna, ha hittek volna abban, hogy az Úr még ebben az évben eljön; és hogy elaludtak az Úr közvetlen megjelenésének valós érzékelése tekintetében. Más szavakkal, azt gondolták, hogy bármelyik nap eljöhet, vagy hogy talán egy kicsit elhalasztódik, és addig élvezhetik a pihentető nyugalmat. Nos, pontosan így történt, ahogyan Megváltónk megjósolta: »Míg a Vőlegény késett, mindannyian elálmosodtak és elaludtak.«
GSAM 157Figyelem felhívása 1844 őszére
GSAM 157.3„Már 1843 májusában Miller testvér felhívta a figyelmünket a zsidó szent év hetedik hónapjára, mint azon előképek megtartásának idejére, amelyek a második adventre utalnak; és tavaly ősszel nagy érdeklődéssel vártuk azt az időpontot. Miután ez elmúlt, S. S. Snow testvér teljes mértékben magáévá tette azt a véleményt, hogy az előképek szerint az Úr eljövetele – amikor bekövetkezik – a hetedik hónap tizedik napján kell, hogy megtörténjen; de az évet illetően nem volt biztos. Később rájött, hogy a prófétai időszakok valójában csak az idei, 1844-es évben járnak le; ezért azt az álláspontot vette fel, hogy október 22. körül – azaz a jelenlegi év hetedik hónapjának tizedik napján – tanúi leszünk a dicsőséges Úr eljövetelének. Ezt hirdette New Yorkban, Philadelphiában és más helyeken az elmúlt tavasz és nyár folyamán; és bár sokan osztották nézeteit, körülbelül júliusig nem mutatkozott ennek különösebb hatása.
GSAM 158A mezőkön hagyott termés
GSAM 158.1„A szezon elején néhány testvérünk New Hampshire északi részén annyira meggyőződött arról, hogy az Úr még a következő tél beállta előtt eljön, hogy nem művelték meg a mezőiket. Július közepe táján – ami a zsidó nap-év éjfélének estéje volt (este–reggel, az áprilisi újholdtól, e zsidó év kezdetétől számítva) – mások, akik bevetették és beültették a mezőiket, annyira el voltak ragadtatva az Úr közvetlen megjelenésének érzésétől, hogy hitükkel összhangban nem tudták betakarítani a termésüket. Néhányan, amikor kimentek a mezőre fűnyírni, teljesen képtelenek voltak folytatni a munkát, és kötelességtudatuknak megfelelően a termést a mezőn hagyták állni, hogy cselekedeteikkel is kifejezzék hitüket, és így elítéljék a világot. Ez gyorsan elterjedt Új-Anglia északi részén.
GSAM 158Az ítélet megelőzi az eljövetelt
GSAM 158.2„Ugyanezen idő alatt maine-i testvéreink azt a nézetet fogadták el, hogy az ítéletnek az eljövetelt megelőznie kell; hogy az egybeesik az aratással, és nem csupán a világ végén történik, hanem a véget közvetlenül megelőző időszakot is lefedi. Ezzel a nézettel összhangban úgy gondolták, hogy már az ítélet idejében vagyunk, hogy a választóvonalat húzzák, és hogy Isten szolgáit homlokukra pecsételik, amelynek befejezése jelzi majd a négy angyalnak, akik a föld négy szelét tartják (Jelenések 7:1), hogy engedjék el fogásukat.
GSAM 159Éjféli ébredés
GSAM 159.1„Július közepe táján Isten áldása, amely a visszaesők visszanyerésében nyilvánult meg, elkezdte kísérni az időről szóló hirdetést, és azok, akik a fent említett nézetek bármelyikét magukévá tették, viselkedésükben jelentős változást mutattak, és hirtelen felébredtek álmukból, ahogyan azt megjósolták. »Éjfélkor éjféli kiáltás hallatszott: Íme, jön a Vőlegény; menjetek ki eléje! Ekkor az összes szűz felkelt, és rendbe hozta lámpását.« Júliustól kezdve ezek a mozgalmak Új-Anglia különböző részein jelentek meg, és egymástól elkülönültek; de mindegyiket kísérte Isten áldása, amely sok olyan embert térített vissza, akiknek lámpája már-már kialudt, és megszentelte szentjeit. Az exeteri táborozási gyűlésen mindezek a hatások összefutottak, egyetlen nagy mozgalommá olvadtak össze, és gyorsan elterjedtek az ország összes adventista csoportja között.”