10. fejezet – Az éjféli kiáltás

GSAM 160.1„Éjfélkor kiáltás hallatszott: Íme, jön a vőlegény; menjetek ki eléje! Akkor az összes szűz felkelt, és rendbe hozta lámpását.”¹

GSAM 160.2Már beszéltünk a „tíz szűz” példabeszédében felvázolt várakozási időről, és most különös figyelmet szentelünk annak a részének, amelyet a fenti szövegben ismertetünk, és amelyet az adventisták „éjféli kiáltásnak” neveznek. Egy e témában jeles író a Midnight Cry című folyóirat 1844. október 3-i számában így ír:—

GSAM 160.3„De hogyan kerültünk ebbe a várakozás éjszakájába? Azért, mert a látomást [a 2300 napos látomást] Kr. e. 457-ben tavasszal kezdtük el, az ősz helyett. Hat hónappal és néhány nappal elmaradtunk attól, hogy elérjük a kijelölt kikötőt. Ez hat hónapos várakozás éjszakájába sodort minket.”

GSAM 160.4Egy másik író, S. S. Snow, a Cry 1844. augusztus 22-i számában a 2300 napról szólva így fogalmazott:—

GSAM 160.5„A napok a Jeruzsálem helyreállításáról és felépítéséről szóló rendelet kihirdetésével kezdődtek. A rendeletet eredetileg Kürosz hozta, Dáriusz megújította, és Artaxerxes Longimanus uralkodásának hetedik évében véglegesítette. Kr. e. 457 őszén hirdették ki és lépett hatályba, amikor Ezsdrás – az Úr kegyes segítségével – megérkezett Jeruzsálembe, helyreállította a zsidó államot, kinevezte a tisztviselőket és a bírákat, és megkezdte a fal építését.”²

GSAM 160.6Mivel a látomás ideje huszonháromszáz teljes év volt, a huszonháromszázhoz az egész 457-es és az egész 1843-as évre szükség volt, és ha a rendelet csak Kr. e. 457 hetedik hónapjában lépett hatályba, akkor azt tanították, hogy az időszak csak 1844 hetedik hónapjában ér véget. Mivel a hetedik hónap tizedik napjának megünneplése tűnt annak az eseménynek, amely az időszak kezdetét jelezte, így meggyőzően bebizonyosodott, hogy a hetedik hónap tizedik napján (zsidó időszámítás szerint), 1844. október 22-én véget ér a 2300 nap, és eljön az idő a szentély megtisztítására. Minden bizonyíték, amelyet az időszak 1843-as lezárására használtak, ugyanolyan erővel vonatkozott az 1844-re vonatkozó számításra is, és ezzel együtt megbizonyosodtak arról, hogy megtalálták a csalódásuk okának – úgy tűnt – biztos megoldását. Az adventisták által hirdetett „igazi éjféli kiáltás” – ahogy akkor nevezték – módját semmi sem illusztrálja jobban, mint azok írásaiból való idézés, akik abban az időben kiemelt szerepet játszottak a munkában.

GSAM 161„Menjetek ki, hogy találkozzatok vele”

GSAM 161.1A Cry című lap 1844. október 3-i számában megjelent egy cikk, amelyet George Storrs írt „Menjetek ki, hogy találkozzatok vele” címmel, és amelyben a következőket írta:—

GSAM 161.2„Olyan érzésekkel ragadom meg a tollamat, amilyeneket még soha nem éltem át. Számomra kétségtelen, hogy a hetedik hónap tizedik napján tanúi leszünk Urunk, Jézus Krisztus megjelenésének a mennyei felhők között. Már csak néhány nap választ el minket ettől az eseménytől – amely félelmetes pillanat lesz azok számára, akik nincsenek felkészülve, de dicsőséges azok számára, akik készen állnak.

GSAM 161.3„»Íme, a Vőlegény jön« ebben az évben; »menjetek ki, hogy fogadjátok őt.« Végeztünk a névleges egyházakkal és az összes gonosz emberrel, kivéve annyiban, amennyiben ez a kiáltás hatással lehet rájuk. Feladatunk most az, hogy felébresszük azokat a »szüzeket, akik lámpásaikat magukhoz vették, és kimentek a vőlegény elé«. Hol tartunk most? »Ha a látomás késik, várjátok meg!« Nem ez a válaszunk március vagy április óta? – Igen. Mi történt, amíg a Vőlegény késett? – A szüzek mind szundítottak és aludtak, nem igaz? Krisztus szavai nem vallottak kudarcot; és »a Szentírás nem törhető meg«. Nincs értelme úgy tenni, mintha ébren lettünk volna; szundítottunk, nem Krisztus eljövetelének tényét illetően, hanem az időpontját illetően. Beléptünk a várakozás idejébe; nem tudtuk, »meddig« fog tartani, és ebben a tekintetben elaludtunk. Néhányan közülünk álmunkban azt mondtuk: »Ne határozz meg újabb időpontot!«, így aludtunk tovább. Most az a baj, hogy fel kell ébreszteni minket. Úr, segíts, mert hiábavaló az ember segítsége. Szólj te magad, Úr! Ó, bárcsak az »Atya« most »közölné« az időt!

GSAM 162Az üzenet éjfele

GSAM 162.1„Mennyi ideig tart a várakozás? – Fél év. Honnan tudod? – Mert Urunk azt mondja: »éjfélkor«, miközben a Vőlegény késett. A látomás »huszonháromszáz este-reggelre«, vagyis napra vonatkozott. Egy »este«, vagyis éjszaka, egy ilyen prófétai nap fele, tehát hat hónap. Ez a várakozás teljes időtartama. A jelenlegi erős időkiáltás július közepe táján kezdődött, és nagy gyorsasággal és erővel terjedt el, és olyan Lélek-megnyilvánulással jár együtt, amilyet még soha nem láttam, amikor a kiáltás az »1843«-ra irányult. Most szó szerint: »Menjetek ki, hogy találkozzatok vele!« Olyan teljes elhagyás tapasztalható, amiről soha nem álmodtam volna, hogy valaha is láthatom. Amikor ez a kiáltás megragadja a szíveket, a parasztok elhagyják a gazdaságaikat, a termésükkel együtt. Erős, könnyekkel kísért kiáltás hallatszik, és minden Istennek való felajánlása, amilyet még soha nem láttam. Van ebben az igazságban olyan bizalom, amilyet a korábbi kiáltás során soha nem éreztek ilyen mértékben, és van benne egy sírás vagy megolvasztó dicsőség, amely minden értelmet felülmúl, kivéve azok számára, akik már átélték.

GSAM 162.2„Erre a jelen igazságra alapozva, kegyelem által, mindent kockára merészelek tenni, és úgy érzem, hogy ha kételkednék benne, azzal Istent sérteném meg, és »gyors pusztulást« vonnék magamra. Meg vagyok győződve arról, hogy most, ahol ez a kiáltás tisztességesen elhangzott, »aki meg akarja menteni az életét« azzal, hogy a »ha nem jön el« gondolatnak hódol, vagy attól fél, hogy kockáztasson ezen az igazságon, »elveszíti az életét«. Ugyanaz a hit szükséges hozzá, amely Ábrahámot arra késztette, hogy feláldozza Izsákot, Noét, hogy megépítse a bárkát, Lótot, hogy elhagyja Sodomát, Izrael fiait, hogy egész éjjel állva várják az Egyiptomból való távozásukat, Dánielt, hogy bemenjen az oroszlánok barlangjába, vagy a három hébert, hogy bemenjenek a tüzes kemencébe. Azt képzeltük, hogy ilyen hitpróba nélkül jutunk be az országba, de meg vagyok győződve arról, hogy nem így van. Ez az utolsó igazság ilyen próbát hoz magával, és senki sem mer belevágni, csak azok, akik merik vállalni, hogy bolondoknak, őrülteknek vagy bárminek tekintsék őket, amit az özönvíz előtti szodomaiak, egy langyos egyház vagy az alvó szüzek hajlamosak rájuk zúdítani. Még egyszer kiáltanék: »Menekülj az életedért!«; »Ne nézz vissza!«; »Emlékezz Lót feleségére!«”

GSAM 163Storrs Flat Rockja

GSAM 163.1Az 1844. október 10-i Midnight Cryban George Storrs tollából a következő szöveg jelent meg „A finálé” cím alatt, amelyet az adventisták „Storrs Flat Rock”-nak neveztek:—

GSAM 163.2„Hogyan készüljünk fel arra a napra? – Higgyünk Isten igazságában, és merjünk rá lépni, olyan erős hittel, amely dicsőséget ad Istennek. Ugyanazt a lelkiállapotot kell magunkban megteremtenünk, mintha tudnánk, hogy azon a napon meghalunk, ugyanazt a teljes odaadást Istennek és a világtól való elszakadást.

GSAM 163.3„Nem tudom jobban szemléltetni, mire gondolok, mint ha elképzelünk egy nagy, lapos sziklát az óceán közepén. Egy dicsőséges és hatalmas herceg megígéri, hogy egy meghatározott időpontban egy csodálatos gőzhajót küld, amely minden olyan embert elvisz egy dicsőséges országba, akit ott talál, és aki bizonyítja, hogy teljes mértékben hitt az ő szavának. Sokan kockáztatnak, és elindulnak a szikla felé. Vannak, akik miután biztonságban a sziklán vannak, elvágják a kötelet, és a hajójuk, amellyel odaérkeztek, elsodródik tőlük; ők azonban már nem törődnek vele, hanem a gőzhajó érkezését várják. Nincs kétségük az ígéret valódiságáról, és mindent kockára tesznek érte. Mások, akik odaérkeznek, azt gondolják, elég, ha a sziklán vannak. De »bölcsek« akarnak lenni, és nem akarnak túl nagy kockázatot vállalni.

GSAM 164.1„»A hited szerint legyen neked« – ezt már a gőzhajó várható érkezése előtt is hangoztatták. Eljön a nap. A körültekintőek talán azt tervezik, hogy eloldják a csónakjaikat, és hagyják őket elúszni, ha meglátják a gőzhajót közeledni. A hajó már láthatóvá válik; de most már túl késő elengedni a csónakjaikat anélkül, hogy felfedeznék őket; ráadásul ugyanaz a körültekintés most azt diktálná, hogy ne engedjék el a csónakjaikat, amíg meg nem győződnek arról, hogy nem tévedtek a közeledő hajóval kapcsolatban. Most már olyan közel van, hogy lehetetlen eloldani őket anélkül, hogy felfedeznék őket.

GSAM 164.2„A gőzhajó megérkezik a sziklához. »Mi bizonyítja, hogy vakon bíztak a gőzhajó érkezésére vonatkozó ígéretben?« – »A csónakjainkat eloldottuk, és azok elúsztak tőlünk, így lehetetlen lett volna partra jutnunk, és biztosan elpusztultunk volna, ha a gőzhajó nem érkezik meg, mert ez egy olyan szikla, ahol más hajó soha nem halad el.« »Ez elég« – kiáltja a gőzhajó parancsnoka; »jöjjenek a fedélzetre; ilyen bizalmat nem csalunk meg.«

GSAM 164.3„Azok, akik a csónakjaikat a sziklához kötve hagyták, most körbeözönlenek, és igyekeznek felszállni a gőzhajóra. A parancsnok megkérdezi: »Mit jelentenek azok a csónakok, amelyeket ott látok a sziklákhoz kötve, vagy amelyek kötelét csak azóta vágták el, mióta megjelentem a láthatáron?« Ők így válaszolnak: »Úgy gondoltuk, óvatosak leszünk, hogy ha a gőzhajó nem érkezik meg, legyen mivel visszajutnunk a partra.« »Akkor tehát a testről gondoskodtatok« – kiáltja a parancsnok –, »ugye, és így kételkedtetek szavaimban? A hitetek szerint legyen nektek. A bizonyíték ellenetek szól. Gondoskodtatok a visszatérésről, és most le kell aratnotok hitetlenségetek gyümölcsét.« »Így hát hitetlenségük miatt nem tudtak beszállni.« Ó, milyen szörnyű a kétségbeesés!

GSAM 164.4„Vágjátok el most a köteleket, testvérek; hagyjátok, hogy a csónakjaitok eltűnjenek a szem elől; sőt, siessetek, mielőtt az »Emberfiának jele megjelenik«. Akkor már túl késő lesz. Kockáztassatok most, és kockáztassatok mindent. Ó, a szívem fáj értetek; ne habozzatok; toljátok el azt a csónakot, vagy elvesztek; mert »aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt«, így mondja Jézus Krisztus, a mi Urunk és Bírónk. Siessetek hát, még egyszer könyörgöm nektek, ó, siessetek! Engedjetek el minden csónakot, amellyel most azt tervezitek, hogy a partra menekültök, »ha nem jön el«. Az a »ha« fog téged tönkretenni. Ez most az utolsó próbatétel és kísértés. Cselekedj úgy, ahogyan Urunk tette az ördög utolsó kísértésével szemben – »Távozz tőlem, Sátán!« – mondta. Akkor az ördög elhagyta őt, és »Íme, angyalok jöttek, és szolgáltak neki.« Így lesz veled is, amikor elnyerted ezt a győzelmet.”

GSAM 165Az éjféli kiáltás gyors hatása

GSAM 165.1Ami az „éjféli kiáltás” üzenetének gyorsaságát, erejét és hatását illeti, pontos képet kapunk N. Southard szavaiból, annak az újságnak a szerkesztőjétől, amelyből korábban idéztünk – a Midnight Cryból. Az 1844. október 31-i számban így ír:—

GSAM 165.2„Eleinte a pontos időpontot általában ellenezték; de úgy tűnt, hogy hirdetését ellenállhatatlan erő kísérte, amely mindent leigázott maga előtt. Tornádó sebességével söpört végig az országon, és szinte egyszerre érte el a különböző, távoli helyeken élő emberek szívét, olyan módon, amelyet csak azzal lehet megmagyarázni, hogy Isten volt benne. Mindenütt a legmélyebb lelkiismeretvizsgálatot és a lélek megalázkodását váltotta ki a Magasságos Menny előtt. Ez a világ dolgaitól való elszakadást, a viták és ellenségeskedések gyógyulását, a vétkek bevallását, Isten előtti megtörést, valamint bűnbánó, megtört szívű hozzá intézett könyörgéseket váltott ki, hogy bocsánatot és elfogadását kérjék. Olyan önalázást és a lélek megalázkodását eredményezte, amilyet még soha nem láttunk. Ahogyan Isten Jóel által megparancsolta, amikor Isten nagy napja közeledik, ez a szívek, és nem a ruhák széttépését eredményezte, valamint az Úrhoz való visszatérést böjttel, sírással és gyásszal. Ahogyan Isten Zakariáson keresztül mondta, kegyelem és könyörgés szelleme ömlött ki gyermekeire; felnéztek arra, akit átdöftek, és nagy gyász volt az országban, minden család külön, a feleségek pedig külön; és azok, akik az Úrra vártak, meggyötörték lelküket előtte.”

GSAM 166A népet természetfeletti erő mozgatta

GSAM 166.1Ezen megindító kijelentésről ismét így szól:—

GSAM 166.2„Úgy tűnt számunkra, hogy ez annyira független volt az emberi beavatkozástól, hogy csak az »éjféli kiáltás« beteljesülésének tekinthettük, miután a Vőlegény késett, és a szüzek elszunnyadtak és elaludtak, amikor mindannyiuknak fel kellett kelniük, és rendbe kellett tenniük lámpásaikat. És úgy tűnik, hogy az utolsó munka is elvégeztetett; mert még soha nem volt olyan idő, amikor az egyes adventista csoportok ilyen jó állapotban lettek volna az Úr eljövetelére való felkészülésben.”

GSAM 166A világi javak elidegenítése

GSAM 166.3Az adventi tanítás lelkes hirdetése hatására sokan megszabadultak világi vagyonuktól, és vagyonukat a nyilvános szónokok munkájának támogatására, a nyomtatott újságok és röpiratok terjesztésére, illetve a rászorulók szükségleteinek kielégítésére fordították, így adva a világnak a legjobb bizonyítékot őszinteségükről és elszántságukról; míg azokat, akik ragaszkodtak földi javaikhoz, és nem hoztak különösebb áldozatot az ügy érdekében, a világi emberek úgy ítélték meg, hogy valójában nem hisznek abban, amit hirdetnek. Példaként két esetet hozok fel, egyet-egyet a kérdés mindkét oldaláról.

GSAM 166Egy burgonyamező

GSAM 166.4Az első egy New Ipswichben (New Hampshire) élő, Hastings nevű hívőről szól, akinek volt egy nagy, csodálatos burgonyaföldje, amelyet nem szedett ki. Szomszédai aggódtak érte, és odamentek hozzá, felajánlva, hogy ingyen kiszedik és a pincébe rakják neki, ha megengedi, „mert” – mondták – „talán szükséged lesz rájuk.” „Nem!” – felelte Mr. Hastings –, „hagyom, hogy az a burgonyamező hirdesse hitemet az Úr hamarosan bekövetkező eljövetelében.”

GSAM 167.1Azon az őszön – amint azt a Claremont (New Hampshire) Eagle, a New York True Sun és számos más nyilvános lapból megtudhatjuk – a burgonyatermés szinte teljes mértékben odaveszett a „burgonyarothadás” miatt. Ahogy a Sun írta: „Milyen fájdalmas megtudni, hogy ennek az értékes élelmiszernek az egész termése elpusztult a rothadás miatt. Egy philadelphiai újság tudósítója szerint az államban a burgonyatermés tönkrement. Az egyetlen régió, ahonnan alig hallani panaszokat, Maine, de még ott sem menekült meg a termés a betegségtől.”

GSAM 167.2Mivel az ősz enyhe volt, és Hastings úr burgonyáját novemberig a földben hagyták, egy sem rothadt meg. Ennek következtében bőséges készlete volt saját maga számára és szerencsétlen szomszédai számára is, akik az előző októberben annyira aggódtak a jóléte miatt, és akik tavasszal kénytelenek voltak vetőburgonyát vásárolni tőle, és örömmel fizettek érte jó árat. Amit ők Hastings úr számára olyan nagy csapásnak véltek, azt Isten anyagi áldássá változtatta, és nem csak neki, hanem szomszédainak is.

GSAM 167Megtagadta hitét

GSAM 167.3A második eset a saját lakóhelyemen történt. Egy egyháztagról volt szó, aki a gyűléseken sokat beszélt az Úr 1844 őszére várt eljöveteléről. Jelentős vagyonnal rendelkező ember volt, és többek között rengeteg sertése volt, amelyek éppen a megfelelő korúak voltak ahhoz, hogy a tavaszi piacra tartogassa őket. Az egyik nagybátyám, aki nem vallotta magát vallásosnak, és akinek a foglalkozása az állatok adásvétele volt, elment ehhez az állítólagos adventistához, hogy megvegye a sertéseit, de megtudta tőle, hogy nem akarja eladni őket, mivel a következő tavaszig tartani akarta őket „továbbnevelésre szánt sertésként”. A nagybátyám elment a nagyapámhoz, aki adventista hívő volt, és azt mondta: „Az az ember nem hisz abban, amit hirdet.” „Miért?” – kérdezte nagyapám. „Mert” – felelte a nagybátyám –, „azt mondja, hogy az Úr eljön, és ősszel véget ér a világ, de a disznóit a következő tavaszig akarja tartani. Nem is kell velem beszélnie; ő egy szót sem hisz belőle.”

GSAM 168Túl későn felajánlott források

GSAM 168.1Voltak olyanok, akik ragaszkodtak a pénzükhöz, és végig azzal a meggyőződéssel küzdöttek, hogy azt a munka előmozdítására kellene fordítaniuk, egészen addig, amíg már túl késő volt befektetni. Ilyen emberek keresték fel az üzenet nyomtatásával foglalkozókat, és könnyekkel a szemükben sürgették őket, hogy fogadják el a pénzüket, de a válasz az volt: „Túl későn jöttetek! Már kifizettük az összes nyomdai anyagot, amit a vég előtt terjeszteni tudunk. Több nagy teljesítményű nyomdagépet béreltünk, hogy éjjel-nappal működjenek; nincs szükségünk több pénzre.” Egy szemtanú elmondta nekem, hogy látta, ahogy férfiak több ezer dollárt tettek az asztalra a Voice of Truth kiadója előtt, és lelki gyötrelemben könyörögtek neki, hogy fogadja el és használja fel. A válasz így szólt: „Túl későn jöttetek! Most már nincs szükségünk a pénzetekre! Nem tudjuk felhasználni!” Ekkor azt kérdezték: „Nem lehetne a szegényeknek adni?” A válasz ugyanaz volt: „Már gondoskodtunk mindazok azonnali szükségleteiről, akiket el tudunk érni.” Lelki gyötrelemben a férfiak visszavették a pénzüket, kijelentve, hogy Isten haragja nehezedik rájuk hitetlenségük miatt, valamint azért a kapzsiságért, amely arra késztette őket, hogy visszatartsák az eszközöket Isten ügyétől, amikor azokra szükség volt, és azokat örömmel felhasználták volna.

GSAM 168Kinevezett gondviselők

GSAM 168.2Azok jelleméről és elveiről, akik betakarítatlanul hagyták a termésüket, és elhagyatottá tették üzleteiket, hogy házról házra járva terjeszthessék a nyomtatott szót, vagy beszélgessenek és imádkozzanak az emberekkel, nem lehetett rosszat mondani. Az emberek nem kételkedtek abban, hogy ezek a férfiak és nők minden szavukban hittek, sőt olyan erő kísérte őket, hogy a becsületes szívűek nem tudták cáfolni szavaikat, és nem tudtak ellenállni nekik. Ezáltal ezrek jutottak el az igazsághoz, és keresték, majd megtalálták Isten irgalmát.

GSAM 169.1A gúnyolódó bűnös és a világi vallásos ember azonban úgy döntött, hogy ennek az adventi kiadványok terjesztésének a munkáját meg kell állítani. Ezek az emberek, akik egy települést vagy egy egész megyét bejártak, házról házra járva ezzel az adventi tanítással, és elhanyagolva üzleti ügyeiket és családjaikat, biztosan elment az eszük – mondták –, ezért gondnokokat kell rájuk állítani. A hívők által állítólagosan tanúsított elmebetegség jelei (amelyek valójában csupán embertársaik üdvösségéért végzett munka voltak, anélkül, hogy bizonyíték lett volna arra, hogy a családok szenvedtek volna az üzleti tevékenységük elhagyása miatt) nem voltak elegendő bizonyíték az elmebetegségre; következésképpen csak keveseket helyeztek gyámság alá. A mai ellenzők könnyed beszédéből ítélve azt gondolhatnánk, hogy sok ilyen eset volt; mégis az adventista lelkészként végzett, több mint ötvenhat éves munkám során csupán két olyan „millerita” esetével találkoztam, akiket gyámság alá helyeztek. Ezekről egy rövid beszámoló talán nem lenne helytelen.

GSAM 169Saját gyámja

GSAM 169.2Az első eset New York államban történt, kevesebb mint harminc mérföldre attól a helytől, ahol én laktam. Egy férfi, akinek vagyona körülbelül 100 000 dollár volt, elfogadta az adventista tanokat. Ebből az összegből körülbelül a felét a feleségének és gyermekeinek adta, akik nem osztották a hitét. A fennmaradó részt úgy vélte, hogy azt saját belátása szerint felhasználhatja; és mivel egy része az adventista ügyre ment el, gyermekei kifogást emeltek, és tanácsot kértek egy bírótól, azt kérve, hogy nevezzenek ki gyámot apjuk mellé. Miután a bíró elmagyarázta nekik a gyám kötelességeit és jogkörét a vagyon kezelésében, megkérdezte tőlük, kit szeretnének, hogy kinevezzen. Miután egy ideig tanácskoztak, úgy döntöttek, hogy nem ismernek olyan embert, akire merészelnék rábízni a vagyont, és jelentették a bírónak, hogy atyjukat választották saját gyámjává. A bíró az emberhez fordult, és így szólt: „_____ úr, gyermekei önt választották ki a saját vagyonának kezelésére legalkalmasabb személynek. Ügyei pontosan ugyanolyan állapotban vannak, mint mielőtt a bíróság elé állították volna.”³

GSAM 170Egy nevetséges helyzet

GSAM 170.1A másik eset Stockbridge Howlandé volt, aki Topshamból, Maine államból származott. Ő volt az egyik legjobb szerelő az egész környéken, mesteri szakember a malmok és hidak építésében. Ebben az „éjféli kiáltás” mozgalomban Howland úr lóháton járt be több települést, házról házra szórva a mozgalom újságjait és röpiratait, nagy bosszúságára az ellenzékieknek és a gúnyolódóknak, akik azt panaszolták, hogy a röpiratok terjesztésével elhanyagolja a vállalkozását. Így azonnal gondnokot neveztek ki, akinek több dolga akadt, mint amire számított, mivel Howland úr hozzá küldte az összes adószedőt, sőt valójában mindenkit, aki fizetendő számlával érkezett; „mert” – mondta – „engem nem tartanak alkalmasnak semmiféle üzleti ügy intézésére.” Nem sokkal később a megye egy hidat akart építeni a Kennebec-folyón – egy olyan hidat, amely ellenállna a tomboló vizek és az úszó jég áradatának a tavaszi árvíz idején. A megyei bizottsági tagok és a város képviselői úgy döntöttek, hogy Stockbridge Howland a megfelelő ember a feladatra. Amikor a hídépítésre vonatkozó műszaki előírásokkal és szerződéssel keresték fel, ő ironikusan így szólt: „Uraim, a gyámomhoz kell fordulniuk. Tudják, hogy nem tartanak alkalmasnak arra, hogy a saját ügyeimet intézzem, és mégis hozzám fordulnak, hogy építsek egy hidat!” A helyzet kissé túl nevetséges volt az ésszerű emberek számára, és a gyámság hirtelen véget ért. Elég annyit mondani, hogy üldözői később a legalázatosabb bocsánatkéréseket tették az igazságtalan és indokolatlan magatartásuk miatt.