8. fejezet – A Bárány menyegzői vacsorája

GSAM 134.1„Egy bizonyos ember nagy vacsorát rendezett, és sokakat meghívott; vacsoraidőben pedig elküldte szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Gyertek, mert minden készen áll.”¹

GSAM 134.2„Áldottak azok, akiket a Bárány menyegzői vacsorájára hívtak.”²

GSAM 134.3A vacsora a nap utolsó étkezése. Ebben a példabeszédben három alkalommal hívnak vacsorára. Ezt a példabeszédet nem szabad összetéveszteni a Máté 22:1–7-ben említett „ebédre” szóló hívásokkal. Az „ebéd” a déli étkezés. Az ebédre való meghívásokról szóló példabeszédből megtudjuk, hogy azokkal, akik meghívták a vendégeket, „gonoszul bántak”, és megölték őket, sőt még a király fiát is megölték. A király, aki a meghívást küldte, „megsemmisítette azokat a gyilkosokat, és felégette városukat.”

GSAM 134.4Ez az „ebédre” szóló meghívásokról szóló példabeszéd, amely bemutatja azok sorsát, akik először elutasították azt a meghívást, találóan ábrázolta azt, ami valójában azokra várt, akik elutasították Krisztus evangéliumát, és megölték őt és apostolait. Az Úr hadseregeket küldött azon nemzet ellen, amelyek „megsemmisítették azokat a gyilkosokat, és felégették városukat” – Jeruzsálemet.

GSAM 134A vacsorára szóló hívás

GSAM 134.5Ez a példabeszédben szereplő vacsorára szóló hívás kétségtelenül utal a „Bárány esküvői vacsorájára”. Áldást mondanak azokra, akiket erre az „esküvői vacsorára” hívnak. Az esküvői vacsora az esküvőt követi. A Bárány esküvője azelőtt történik, hogy eljön; mert, amint már láttuk, amikor Krisztus végül eljön, „visszatér az esküvőről”.³

GSAM 135.1Ennek a menyegzői vacsorára szóló hívásnak tehát azonosnak kell lennie a Jelenések 14. fejezetében szereplő első angyal üzenetével, valamint a már említett tizedik fejezet időbeli kijelentésével. Ahogyan Lukács leírja, ez az első vacsorára szóló hívás „a meghívottakhoz” szól. Kik voltak azok, akiket meghívtak? – Azok, akik meghallgatták és elfogadták Krisztus evangéliumát. Ők azt vallják, hogy szeretik Krisztust, és szeretik második eljövetelét, mint reménységük teljes beteljesülését. Miért ne nekik szólna először a meghívás? Ahogyan szükséges volt, hogy az evangéliumot először azoknak a zsidóknak hirdessék, akik rendelkeztek a Szentírással, és azt állították, hogy a Messiás eljövetelét várják (⁴ ), úgy Krisztus második eljöveteléről szóló üzenetet is először azoknak mutatták be, akik azt állították, hogy követői, és szeretik az Ő megjelenését.

GSAM 135A meghívottakhoz intézett hívás

GSAM 135.2Az első hívás a vacsorára – mivel azoknak szólt, akiket meghívtak – a gyülekezetekhez kellett, hogy szóljon. Valójában Krisztus közeli eljövetelének hirdetése 1833-tól 1844 tavaszáig a gyülekezetekben történt, és azt ezeknek a gyülekezeteknek a lelkészei is jelentős mértékben támogatták. William Miller először egy vermonti, brandoni baptista újságban tette közzé nézeteit Krisztus közeli eljöveteléről. Ő és társai 1844 áprilisáig végzett munkájuk nagy részét egyházi épületekben vagy az akkori egyházak által biztosított termekben végezték.

GSAM 135.3Himes lelkész így beszél Miller lelkész 1844 tavaszáig végzett munkájáról:

GSAM 135.3„Minden felekezet és szekta körében munkálkodott, anélkül, hogy beavatkozott volna azok szervezetébe vagy fegyelmi rendszerébe, abban a hitben, hogy a különböző egyházak tagjai megőrizhetik helyzetüket, és ugyanakkor felkészülhetnek Királyuk eljövetelére.”

GSAM 135.4Himes lelkész, saját és Miller lelkész közös munkájáról beszélve, továbbá kijelenti: „A legtöbb lelkész és egyház, amely megnyitotta kapuit előttünk és az eljövetel tanát hirdető testvéreink előtt, az utolsó évig – azaz 1844-ig – együttműködött velünk.”

GSAM 136Nyitott ajtók az üzenet előtt

GSAM 136.1Munkájáról és annak jellegéről Wm. Miller így nyilatkozott:

GSAM 136.1„Szinte minden felekezetben megnyíltak előttem az ajtók, hogy hirdessem Krisztus második eljövetelének tanítását, így a felkéréseknek csupán egy kis részét tudtam teljesíteni.... Mindenütt, ahol jártam, a gyülekezetek legjámborabb, legodaadóbb és legélőbb tagjai a legszívesebben fogadják be az így hirdetett nézeteket; míg a világi vallásosok, a farizeusok, a bigottak, a gőgösök, a gőgösök és az önzők gúnyolják és nevetségessé teszik Krisztus második eljövetelének tanítását.”

GSAM 136.2Az adventi üzenet természetét illetően ugyanaz mondható el róla, amit D’Aubigné a reformációról mondott: „Egy szellemi elv nevében valósult meg. Tanítójának Isten szavát, az üdvösségnek a hitet, fegyverének a Szentlelket hirdette, és éppen ezekkel az eszközökkel utasított el minden világi elemet.”

GSAM 136Az ébredések hatalmas hulláma

GSAM 136.3Az adventi üzenet hirdetését követő ébredések természetét L. D. Fleming, a maine-i Portlandban található Casco Street-i Keresztény Egyház lelkipásztora így írja le:

GSAM 136.4„Az érdeklődés, amelyet [Wm. Miller] előadásai ébresztettek, a legmérlegeltebb és leghűvösebb fajta, és bár ez a legnagyobb ébredés, amit valaha láttam, mégis a legkevésbé szenvedélyes izgalom jellemzi. Úgy tűnik, leginkább a közösség férfi tagjait ragadja meg. A hatást az okozza, hogy Miller testvér egyszerűen előveszi a Lélek kardját, hüvelyéből kihúzva, meztelenül, és éles élét a meztelen szívre helyezi, és az vág! Ennyi az egész. E hatalmas fegyver éle előtt a hitetlenség összeomlik, az univerzalizmus pedig elszárad. A hamis alapok eltűnnek, és Bábel kereskedői csodálkoznak. Úgy tűnik számomra, hogy a modern időkben tapasztaltak közül ez hasonlít leginkább az apostoli ébredésekhez.”

GSAM 137Egy élmény Richmondban, Maine államban

GSAM 137.1Az adventi tanítás hirdetésével járó ébredési munka illusztrációjaként idézünk egy olyan személy beszámolójából, aki aktívan részt vett abban a mozgalomban. A Maine állambeli Richmondban tartott negyedéves gyűlésről beszélve, amelyen harminc Freewill Baptist egyház képviseltette magát, így ír:—

GSAM 137.2„Amikor beléptem az istentiszteleti helyre, Rollins lelkész, aki a templom túlsó végében, a szószék mellett ült, felállt, és így szólt: »White testvér, foglaljon helyet itt mellettem.« A prédikáció után lehetőséget adtak a hozzászólásokra, és én szabadon beszéltem a keresztény életről, valamint az igazak diadaláról Krisztus második adventjekor. Sok hang kiáltott: »Ámen! Ámen!«, és a nagy gyülekezet tagjainak többsége könnyekben tört ki... A gyűlés vége felé, miután elnyerte a beleegyezésemet, Rollins lelkész felállt, és így szólt: »White testvér, aki a jobb oldalamon ül, ma este a Reed-i gyülekezeti házban fog beszélni Urunk, Jézus Krisztus második eljöveteléről. Gyertek fel, testvérek, és hallgassátok meg saját fületekkel! Van elég helyünk, hogy mindannyiótokat befogadjuk. Gyertek fel, testvérek, senkinek sem árt, ha hallgatja ezt a témát... Nagyon jól tudta, hogy testvérei többsége elhagyja a faluban tartott gyűlésüket, és három mérföldet megy, hogy meghallgasson, és hogy a kijelölt üzleti ülésük megszakad. És így is történt. A lelkészek háromnegyede és szinte minden küldött elment, és a Reed-i gyülekezeti ház már korán megtelt. Témám a Máté 24. fejezet volt. Isten Lelke nagy szabadságot adott nekem. A figyelem csodálatos volt.

GSAM 137.3„Amikor azzal zártam, hogy a keresztényeket arra buzdítottam, teljes mértékben szenteljék magukat Istennek és legyenek készen, a bűnösöket pedig arra, hogy keressék Krisztust és készüljenek fel az Emberfiának eljövetelére, Isten hatalma olyan mértékben szállt rám, hogy mindkét kezemmel a szószékbe kellett kapaszkodnom. Ünnepélyes pillanat volt. Ahogy a bűnösök helyzetét szemléltem, akik Krisztus nélkül elveszettek, sírva szólítottam őket, többször is ismételve: »Jöjj Krisztushoz, bűnös, és üdvözülj, amikor dicsőségében megjelenik! Gyere, szegény bűnös, mielőtt túl késő lenne! Gyere, bűnös, szegény bűnös, gyere!«

GSAM 138.1„A helyszínen rettenetesen ünnepélyes hangulat uralkodott. A lelkészek és a gyülekezet tagjai sírtak, egyesek hangosan. Minden, a bűnösökhöz intézett felhívás végén általános sóhaj hallatszott az egész gyülekezetben. Több mint két órája álltam a lábamon, magyarázva a fejezetet és buzdítva a hallgatóságot, és már kezdtem rekedni. Abbahagytam a beszédet, és hangosan sírtam e drága gyülekezet felett olyan mély érzelemmel, amelyet csak az ismer, akit Isten elhívott, hogy az igazságát hirdesse a bűnösöknek. Kilenc óra volt, és ha másoknak is szót adtam volna, az azt jelentette volna, hogy az összejövetel éjfélig tart. A legjobb volt a jelen pillanat mély érzelmével zárni, de csak miután mindenkinek lehetősége volt az Úr oldalára állni. Ekkor felszólítottam a gyülekezet minden tagját, aki csatlakozni kíván hozzám imádságban, és azokat, akik szeretnének az irgalom trónja elé kerülni, hogy készen álljanak arra, hogy örömmel fogadják a Megváltót második eljövetelekor, álljanak fel. Abban a nagy házban minden lélek – amint azt később a terem különböző részein tartózkodóktól megtudtam – felállt. Rövid imádság után az összejövetel véget ért.

GSAM 138.2„Másnap reggel visszatértem a faluba, és a Freewill Baptist negyedéves gyűlés résztvevőinek legalább hétnyolcada kísért. Mindenki arról beszélt, milyen dicsőséges gyűlésen vettek részt az előző este.

GSAM 138Felkérések az üzenet hirdetésére más helyeken

GSAM 138.3„A szünetben a küldöttek és a lelkészek meghívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk, és együtt egyeztessük az időpontokat, amikor előadást tarthatnék a negyedéves gyűlésen részt vevő, tágas istentiszteleti helyekkel rendelkező gyülekezetek előtt. Akkor február közepe volt, és úgy döntöttek, hogy legfeljebb hat hétig lesz biztos szánút, ami jó lehetőséget nyújt az embereknek a gyűlések látogatására. Kiválasztották a tizenkét legfontosabb helyszínt a hat hét alatt végzendő munkámhoz. Tíz előadást kellett tartanom, ami azt jelentette, hogy hetente húszszor kellett felszólalnom. Ezzel hetente csupán fél napom maradt, ami általában nagyon szükségesnek bizonyult ahhoz, hogy tizenöt vagy húsz mérföldet utazzak a következő gyűlés helyszínére.”⁵

GSAM 139Több százan tértek meg

GSAM 139.1Az adventi tanítás hirdetését mindenütt ébredések és több száz ember megtérése követte, és ez különösen igaz volt, ahogy közeledtek a zsidó 1843-as év végéhez (1844. március 21.). Éppen azon a télen hallott a szerző először erről a témáról szülőfalujában – Victorban, New York államban –, és bár még csak tizenkét éves volt, a megértése szerint elfogadta a második advent hitét. Valóban mély benyomást tett az emberekre, nemcsak a gyűléseken, hanem mindenütt. Victor abban az időben csupán egy körülbelül kétszáz lakosú falu volt, de a környező vidék sűrűn lakott volt. Azon kis faluban tartott gyűlések sorozatának eredményeként ötszáz megtértről számoltak be.

GSAM 139A Methodist Year Book tanúsága

GSAM 139.2Ami az eljövetel hirdetésének nyomán bekövetkezett hatalmas ébredési hullámot illeti, a Methodist Year Bookban azt olvassuk, hogy „1840 és 1844 közötti négy év alatt 256 000 megtérés történt Amerikában”. Ami Amerikában igaz volt, az ugyanúgy igaz volt azokra az országokra is, ahol a hívást meghirdették. „Hatalmas erő kísérte a prédikálást, és mindenütt megtértek a lelkek.” Ahogyan az első meghívás a menyegzői vacsorára az egyházakhoz – „a meghívottakhoz” – érkezett, úgy terjedt el rajtuk keresztül mindazokra, akik eljöttek, hogy részesüljenek az Isten népét váró üdvösségben. Akár prédikálták, imádkozták, akár „adventi dallamokban” énekelték az üzenetet, Isten Lelkének hatalmas munkája kísérte a tevékenységet.

GSAM 140Gyerekek prédikálnak Svédországban

GSAM 140.1Ezzel kapcsolatban megfigyeljük, hogyan munkálkodott az Úr annak érdekében, hogy bevezesse a hirdetést azokban az országokban, ahol a törvény tiltotta a „hivatalos egyház” tanításával ellentétes dolgok hirdetését. Svédország egyike volt ezeknek az országoknak. Ott az Úr kisgyermekeket használt fel a munka bevezetésére. Ennek a megnyilvánulásnak az első esete 1843 nyarán történt Eksjöben, Svédország déli részén. Egy alig ötéves kislány, aki soha nem tanult meg olvasni vagy énekelni, egy napon a legünnepélyesebb módon helyesen elénekelt egy hosszú lutheránus himnuszt, majd nagy erővel hirdette: „Eljött az Ő ítéletének órája”, és arra buzdította a családot, hogy készüljenek fel az Úrral való találkozásra, mert Ő hamarosan eljön. A családban a még nem megtért tagok Isten irgalmát kérték, és bocsánatot nyertek. Ez a mozgalom városról városra terjedt, más gyermekek is hirdették az üzenetet. Ugyanez a gyermekek körében kialakult mozgalom bizonyos mértékben Norvégiában és Németországban is megnyilvánult.

GSAM 140„Igen! Prédikálnom kellett”

GSAM 140.21896-ban, miközben tizenhét különböző svédországi helyszínen tartottam gyűléseket, áthaladtam több olyan helyen is, ahol a gyermekek 1843-ban hirdették az üzenetet, és alkalmam nyílt beszélgetni mindazokkal, akik hallották a prédikációt, valamint azokkal a férfiakkal, akik gyermekkorukban hirdették az üzenetet. Az egyikükhöz így szóltam: „Te hirdetted az adventi üzenetet, amikor még kisfiú voltál?” Ő így válaszolt: „Hirdettem! Igen, prédikálnom kellett. Nem volt benne semmi saját ötletem. Egy erő szállt rám, és kimondtam, amit az az erő kényszerített, hogy kimondjak.”

GSAM 140Boquist és Walbom Örebroban, Svédországban

GSAM 140.3Örebro megyében ez a tevékenység egyre terjedt, mígnem idősebb embereket is rávettek az üzenet hirdetésére. Ekkor a polgári hatóságok – az „állami egyház” papjainak ösztönzésére – letartóztattak két fiút, a tizennyolc éves Walbomot és a tizenöt éves Ole Boquistot, azzal az indokkal, hogy nyilvános példát akarnak statuálni velük. Nyírfavesszőkkel megkorbácsolták meztelen hátukat, majd vérző sebeikkel együtt az örebroi börtönbe zárták őket. Amikor a sebek begyógyultak, kihozták őket a börtönből, és azt kérdezték tőlük: „Abbahagyjátok-e ennek a tanításnak a hirdetését?” Bár másodszor is megverték őket vesszőkkel, újra felszakítva a sebeiket, az egyetlen válasz, amit kaptak, az volt: „Azt fogjuk hirdetni, amit az Úr parancsol nekünk.” Egy örebroi jeles hölgy gyülekezeti tag közbenjárására I. Oszkár király utasította a hatóságokat, hogy engedjék ki azokat a fiúkat a börtönből, és hagyják békén azokat az embereket. Így az igazság győzelmet aratott Svédországban.

GSAM 141Boquist tanúságtétele

GSAM 141.1A Review and Herald 1890. október 7-i számában található egy nagyon érdekes beszámoló a gyermekek prédikálásáról, amelyet maga O. Boquist írt. Így szól:—

GSAM 141.2„1843-ban vallási mozgalom indult a Karlskoga plébánia lakói között, Örebro megyében. A mozgalom vezetői gyermekek és fiatal férfiak voltak, akiket »rapare«-nak neveztek. Ők isteni erővel prédikáltak, és nagy határozottsággal hirdették az emberek előtt, hogy eljött Isten ítéletének órája.

GSAM 141.3„Ugyanezen év őszén én, O. Boquist, aki akkor tizenöt éves voltam, egy másik fiatalemberrel, a tizennyolc éves Erik Walbommal együtt annyira a hatása alá kerültünk ennek a láthatatlan erőnek, hogy semmilyen módon nem tudtunk ellenállni neki. Amint ez a mennyei erő hatalmába kerített minket, elkezdtünk beszélni az emberekhez, és hangos szóval hirdettük, hogy eljött az ítélet órája, hivatkozva a Jóel 2:28–32-re és a Jelenések 14:6, 7-re.”

GSAM 141Látomásban lévő gyermekek

GSAM 141.4Az emberek arról számoltak be nekem, hogy azok, akiket ez a mennyei erő így megragadott, teljesen elszakadtak a körülöttük lévő világtól. Valójában Istentől kapott látomásban voltak, és olyan erővel beszéltek, amely hatalmas, meggyőző hatást gyakorolt. Azt mondták, hogy ezek a kisgyerekek, miközben e hatás alatt álltak, felnőtt férfiak és nők erejével és méltóságával beszéltek. Így azok, akik ezt látták, arra a következtetésre jutottak, hogy az Úr használta őket prófétai módon, hogy ezeket az ünnepélyes igazságokat hirdessék. Az író így folytatja:—

GSAM 142.1„Az emberek nagy számban gyűltek össze, hogy meghallgassanak minket, és gyűléseink éjjel-nappal folytatódtak, ami egy nagy vallási ébredéshez vezetett. Fiatalokat és időseket egyaránt megérintette Isten Lelke, és irgalomért kiáltottak az Úrhoz, bűneiket Isten és az emberek előtt bevallva.

GSAM 142.2„De amikor a templom papja tudomást szerzett erről, számos kísérlet történt arra, hogy elhallgattassanak minket, és így véget vessenek az uralkodó vallási izgalomnak; de minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult. Ezután a seriffet kérték meg, hogy tartóztasson le minket, és hat héten át eredménytelen keresést folytattak, hogy megtaláljanak minket az erdőben, ahová menedékért menekültünk.

GSAM 142.3„Végül azonban idéztek minket az egyház lelkésze elé. Számunk annyira megnőtt, hogy negyven fiatal férfi és nő jelent meg a parókián, ahol hosszú meghallgatásnak vetettek alá minket. Rajtam és Walbomon kívül mindenkinek megengedték, hogy hazatérjen; minket azonban letartóztattak, és másnap az örebroi börtönbe zártak, ahol a 14-es cellában tolvajokkal helyeztek el minket, mintha valami súlyos bűntényt követtünk volna el.”

GSAM 142Boquist nővérének tanúsága

GSAM 142.41896. szeptember 22-én Boquist hetvenkét éves nővére részt vett az örebroi gyűlésünkön, és elmesélte nekünk fivére élményeit; hiszen ő szemtanúja volt a korbácsolásának, bebörtönzésének és szabadon bocsátásának. Elénekelte nekünk azt az éneket, amelyet Boquist és Walbom énekeltek, amikor kiléptek a börtönből, és ráléptek a 16. századi kastélyt körülvevő vizesárok feletti hídra – ezt a kastélyt 1843-ban börtönként használták. Az 1843-as mozgalom ereje kísérte a vallomást és az ének eléneklését. Az ének angolra fordítva a következő:—

GSAM 143Boquist és Walbom által énekelt himnusz

GSAM 144A kisfiú prédikátor Karlskogában

GSAM 144.4Egy örebroi úr elmesélt nekem egy eseményt, ami Karlskogában történt, ahol 1843-ban lakott. Azt mondta:—

GSAM 144.5„Egy nyolc éves kisfiú, aki soha nem tanult meg betűket olvasni, elkezdte hirdetni az üzenetet, számos bibliai idézetet felhozva. Az emberek azt mondták: »Ez a fiú egyszerűen tele van a Bibliával.« Ez az eset akkor történt, miután Oszkár király az üldözöttek mellett szólt, így a helyi pap nem tudta a fiút bíróság elé állítani, hogy megakadályozza a tevékenységét; de azt mondta az embereknek, hogy hozzák el hozzá a fiút, ő pedig leleplezi majd, és megmutatja nekik, mennyire nem ismeri a Bibliát.

GSAM 144.6„A tömeg előtt a pap kinyitotta az énekeskönyvét, és megkérte a fiút, hogy olvassa fel neki. A fiú így válaszolt: »Nem tudok olvasni«; de hátat fordítva a papnak, az éneket elejétől a végéig hibátlanul elénekelte, miközben a pap megdöbbenve bámulta a könyvet. A pap így szólt a fiúhoz: »Úgy tűnik, te mindent tudsz.« A fiú így válaszolt: »Nem. Nem mindig szabad elmondanunk mindazt, amit tudunk.«

GSAM 145.1„A pap ekkor kinyitotta az Újszövetséget, és így szólt a fiúhoz: »Olvasd fel nekem ebből!« A fiú így válaszolt: »Nem tudok olvasni.« A pap rákérdezett: »Mit tudsz egyáltalán a Bibliáról?« A fiú így felelt: »Tudom, hol van egy szövegrész, amelyben tizennégy alkalommal szerepel az és szó.« A pap így szólt: »Nem! Nincs ilyen szöveg a Bibliában.« A fiú így felelt: »Kérem, felolvasná nekem a Jelenések 18:13-at?« »Igen« – mondta a pap. Amíg ő olvasott, az emberek számoltak, és valóban, az és szó pontosan tizennégy alkalommal szerepelt benne, és a tizennégy alkalom között ott volt az » emberek lelkeinek megkötözése« is. Az emberek felkiáltottak: »Na tessék! Na tessék! A fiú többet tud a Bibliáról, mint a pap!« A pap, nagy bosszúságára, elengedte a témát, és azután békén hagyta az embereket.”

GSAM 145.2Így tehát a gyermekek száján keresztül az Úr megerősíti szavát, és ezen a csodálatos módon eljuttatta igazságát azoknak az embereknek a fülébe, akiknek törvényei tiltották bármely más tanítás hirdetését, csak a „hivatalos vallás”ét.

GSAM 145Az üzenettel kapcsolatos Lélek-ajándékok

GSAM 145.3Nem csak Svédországban szólt az Úr az adventi mozgalommal összefüggésben a Lelke ajándékain keresztül a népéhez. Skóciában, Angliában és Amerikában is különleges kinyilatkoztatások révén tanította az Úr a népét.

GSAM 145William Foy látomásai

GSAM 145.41842-ben Massachusetts államban, Bostonban élt egy jól képzett férfi, William Foy néven, aki ékesszóló szónok volt. Baptista volt, de arra készült, hogy episzkopális lelkészi szentelést kapjon. Az Úr kegyesen két látomást adott neki 1842-ben, az egyiket január 18-án, a másikat február 4-én. Ezek a látomások egyértelműen bizonyították, hogy Isten Lelkének valódi megnyilvánulásai voltak. Helyről helyre hívták, hogy szószékről beszéljen, és nem csupán az episzkopálisok, hanem a baptisták és más felekezetek is. Amikor beszélt, mindig a papi ruhát viselte, amilyet az adott egyház lelkészei az istentiszteleteken hordanak.

GSAM 146.1Foy úr látomásai Krisztus közeli eljövetelére, Isten népének a mennyei városba vezető útjára, az új földre és a megváltott állapot dicsőségére vonatkoztak. Kiváló nyelvkészséggel és remek leíró képességekkel rendelkezett, így bárhová is ment, szenzációt keltett. Meghívásra városról városra járt, hogy elmesélje a csodálatos dolgokat, amelyeket látott; és hogy befogadni tudják a hatalmas tömegeket, akik összegyűltek, hogy meghallgassák, nagy termeket biztosítottak, ahol több ezer embernek mesélt arról, amit a mennyei világról, az új Jeruzsálem szépségéről és az angyali seregekről mutattak neki. Amikor Krisztus szegény bűnösök iránti gyengéd, irgalmas szeretetéről beszélt, arra buzdította a még nem megtérteket, hogy keressék Istent, és sokan válaszoltak gyengéd kérésére.

GSAM 146A három lépcsőfokról szóló látomás

GSAM 146.2Munkája 1844-ig, a 2300 nap végéhez közeledve folytatódott. Ekkor a Szentlélek újabb megnyilvánulásával lett megáldva – egy harmadik látomással, amelyet ő maga nem értett. Ebben megmutatták neki Isten népének útját a mennyei városig. Látott egy nagy emelvényt, vagy lépcsőt, amelyen emberek tömege gyűlt össze. Időnként valaki átesett ezen a szinten, és eltűnt a szem elől; ilyenekről azt mondták neki: „Elhagyta a hitet.” Aztán látta, hogy az emberek felemelkednek egy második lépcsőfokra, vagy szintre, és ott is voltak, akik átestek a szinten, és eltűntek a szem elől. Végül megjelent egy harmadik emelvény, amely a szent város kapujáig nyúlt. Hatalmas tömeg gyűlt össze azok mellett, akik eljutottak erre az emelvényre. Mivel arra számított, hogy az Úr Jézus nagyon hamar eljön, nem vette észre azt a tényt, hogy a Jelenések 14. fejezetének első és második üzenetét egy harmadik üzenet fogja követni. Következésképpen a látomás számára megmagyarázhatatlan volt, és abbahagyta a nyilvános beszédet. A prófétai időszak lezárulta után, 1845-ben hallotta, hogy valaki más is elmesélte ugyanazt a látomást, azzal a magyarázattal, hogy „az első és a második üzenet már elhangzott, és egy harmadik fogja követni”. Nem sokkal ezután Foy úr megbetegedett és meghalt.

GSAM 147.1Isten hatalmának ilyen megnyilvánulásai – amelyek az Ő „a kapuk előtt” való eljöveteléről szóló hirdetéssel, valamint a bűntől elforduló, az Urat szolgáló és eljövetelére váró ezrek örömével jártak együtt – kétszeresen megerősítették az embereket abban, hogy ez valóban az Úr üzenete a világnak.

GSAM 147.2De eljött és elmúlt 1844. március 21., és az Úr nem jött el. Az odaadó és gondolkodó emberek meggyőződése azonban az volt, hogy összhangban jártak az Úr akaratával, és hogy a megfelelő időben minden világossá válik.