6. fejezet – Az üzenet és a hírvivők

GSAM 108.1„Írd le a látomást, és tedd egyértelművé táblákon, hogy aki elolvassa, futhasson. Mert a látomás még egy kijelölt időre szól, de a végén megszólal, és nem hazudik: ha késik is, várd meg; mert bizonyosan eljön, nem késik.”¹

GSAM 108.2„És láttam egy másik angyalt repülni az ég közepén, akinek az örökkévaló evangéliumot kellett hirdetnie a földön lakóknak, minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek, és hangos szóval így szólt: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette az eget, a földet, a tengert és a vízforrásokat.”²

GSAM 108.3Azok, akik az eljövetelről szóló hirdetést terjesztették, azt állították, hogy ez a „látomás” a Habakuk próféta által említett „meghatározott” időponttal magában foglalja Dániel és a Jelenések könyvének próféciáiban szereplő látomásokat is. Ezeket olyan egyértelműen ábrázolták prófétai táblázataikban, hogy aki elolvasta a magyarázatot, valóban „futhatott”, és továbbadhatta az információt másoknak.

GSAM 108Egy egyértelmű üzenet

GSAM 108.4Az adventisták hirdetése nem csupán az volt, amit Pál mondott Félix előtt: „Igazságosság, mértékletesség és a jövőbeli ítélet”; és nem is az a kijelentés volt, amelyet Márton Luther tett a Biblia fordításának befejezése után, amikor – halála előtt nem sokkal – állítólag azt mondta: „Meg vagyok győződve arról, hogy az ítélet nincs messze; sőt, hogy maga az Úr sem marad távol több mint háromszáz évig.” Nem is az a kijelentés volt, amelyet János Wesley tett, amikor azt mondta, hogy „úgy gondolja, a millennium körülbelül száz év múlva kezdődhet”. Az adventisták azt állították, hogy a Jelenések 14:6–7-ben szimbolizált üzenetet hirdetik: „Eljött az Ő ítéletének órája ”, valamint a Jelenések 10:6-ban szereplő kiáltást: „Nem lesz többé idő.” Egy ilyen prófécia nem teljesülhetett volna egy olyan esemény bejelentésével, amely „még eljövendő”, „háromszáz év múlva” vagy „száz év múlva” következik be, hanem egy határozott időpontban: „eljött”. Pontosan egy ilyen üzenetet, pontosan olyan határozottsággal, amilyet a fenti próféciák megköveteltek, hirdetett az adventista nép az egész világnak.

GSAM 109Az ítélet Krisztus eljövetelekor

GSAM 109.1Amikor ezt az üzenetet először hirdették, minden keresztény felekezet úgy vélte, hogy az ítélet Krisztus második eljövetelekor fog bekövetkezni. Így egy ilyen körülmények között élő nép, amely az ítélet órájának eljöveteléről szóló üzenetet hirdette, miközben ezt a nézetet vallotta, szükségszerűen Krisztus második eljövetelét hirdette. Valójában az, ami erőt adott az üzenetnek, és leghatásosabban megmozgatta az embereket, a határozott időpont kihirdetése volt. Először azt állították, hogy a világ vége az 1843-as „zsidó év” valamelyik időpontjában fog bekövetkezni, és hogy ez az időszak 1843. március 21. és 1844. március 21. között fekszik. Miután ez az időszak letelt, az 1844-es Midnight Cry című kiadványból megtudjuk, hogy a prófétai idők lezárásának pontos napját is meghatározták. Ez a hetedik zsidó hónap tizedik napja volt, ami 1844. október 22-nek felel meg.

GSAM 109A 2300 nap kiszámítása

GSAM 109.2Az időszámítás kiindulópontja – 1843 – a Dániel 8-ban szereplő 2300 nap volt. Azt állították, hogy mivel ezek a „napok” olyan próféciákhoz kapcsolódtak, amelyekben a fenevadakat a királyságok szimbólumaként választották ki, a „napokat” szimbolikusan kell értelmezni, azaz éveket jelentenek, az Úr szimbolikus idő értelmezése szerint, amint az a 4Mózes 14:34-ben és az Ezékiel 4:5, 6-ban olvasható; hogy a Dániel 9-ben szereplő hetven hét – 490 nap – a 2300 nap első részét képezte, és hogy a két időszak egyidejűleg kezdődött. A Dániel 9-ben megadott esemény, amely a hetven hét kezdetét jelezte, „a parancs kiadása volt Jeruzsálem helyreállítására és felépítésére”. Ez a parancs Artaxerxes Longimanus uralkodásának hetedik évében, i. e. 457-ben került kiadásra, amint azt az Ezsd 7. fejezete rögzíti.

GSAM 110.1Hogy ez volt a hetven hét kezdetének valódi dátuma, azt bizonyítja az a tény, hogy pontosan hatvankilenc héttel – 483 évvel – Kr. e. 457-től számítva, vagyis Kr. u. 27-ben Krisztust János megkeresztelte, és ő megkezdte szolgálatát, mondván: „Beteljesedett az idő” (³ stb.). Krisztus szolgálatának megkezdése Kr. u. 27-ben, megfeszítése pedig attól az időponttól számított három és fél évvel később, „a [hetvenedik] hét közepén [közepén]”, a zsidók között végzett különleges munka lezárulása Kr. u. 34-ben, valamint Saul, a pogányok apostolának gyors megtérése bizonyította, hogy a hetven hét valóban abban az évben ért véget, és ezért Kr. e. 457-ben kezdődött. Így számolták ki a dolgot: 2300-ból levonják a 457-et, és marad 1843. És mivel a 457 év Krisztus előtt volt, a 2300 nap vége 1843 végére vezet minket.

GSAM 110Az ellenfelek beismerései

GSAM 110.2Igaz az a megállapítás, hogy „az igazság mellett szóló beismerések az ellenzék soraiból a legmagasabb rendű bizonyítékot jelentik”. Az adventi üzenet ellenzői közül senki sem utalt arra, hogy az Úr népének vizsgálati ítélete Krisztus eljövetele előtt bekövetkező esemény lenne; hanem ebben a kérdésben az adventistákkal összhangban érveltek. E kijelentés alátámasztásaként két kiemelkedő ellenzéki személyt idézünk.

GSAM 110.3N. Colver úr, aki 1842-ben a bostoni Marlboro Street Chapelben prédikált az adventistákkal szemben, így szólt:—

GSAM 111.1„Ha ezek a napok éveket jelentenek, akkor a világ 1843-ban véget ér; ezt bármely iskolás fiú is belátja; hiszen ha a 490 nap Krisztus halálával véget ért, akkor a 2300 nap 1843-ban ér véget; és a világnak véget kell érnie, hacsak nem bizonyítható, hogy valami más esemény fog bekövetkezni, és nem látom, hogyan lehetne ezt bizonyítani.”

GSAM 111.2Stuart professzor körülbelül ugyanebben az időben így nyilatkozott:

GSAM 111.2„Különös tény, hogy az angol és az amerikai világ értelmezőinek nagy többsége már évek óta szokásosan úgy értelmezi a Dániel könyvében és a Jelenések könyvében megjelölt napokat, mint évek ábrázolását vagy szimbólumait. Nehéznek találtam ennek az általános, sőt szinte egyetemesnek mondható szokásnak az eredetét felkutatni.”

GSAM 111Bush professzor vallomása

GSAM 111.3Bush professzor így fogalmazott: „Aki Miller urat az időpontjával kapcsolatban támadja, az a legerősebb pontján támadja meg. Az időpontja helyes; de téved a bekövetkező eseményt illetően.” Bush hitt abban, hogy az egész világ megtér Krisztus eljövetele előtt. Elmélete szerint a millennium 1844-ben kezdődne.

GSAM 111.4Az adventista hit lelkészei nyilvános beszédeikben azt tanították, hogy a világtörténelem azt mutatja, a különböző nemzetek pontosan abban a helyzetben vannak, amelyet a Dániel 2. fejezetében szereplő szobor szimbolizál, amikor a kő a szobor lábát eltalálja, és a menny Istene felállítja királyságát; valamint a 7. fejezetben ( ), amikor „a királyság, az uralom és a királyság nagysága az egész ég alatt a Magasságos szentjeinek lesz adva.” Felhívták továbbá a figyelmet arra a tényre is, hogy a jelek – a fizikai, politikai és erkölcsi jelek – pontosan azok voltak, amelyeket a Szentírás előre megjövendölt, és amelyek akkor lesznek láthatók, amikor az Úr megjelenése közeledik.

GSAM 111Csodák az égben

GSAM 111.5Az Úr Jóel prófétán keresztül így szól: „Csodákat mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.”⁴ Az adventisták hittek abban és azt tanították, hogy az elmúlt évszázadok aurora borealis-a (közismert nevén északi fény) az a „tűz és füstoszlopok” volt, amely megfelel a próféta leírásának; és a történelemből nyerhető legmegbízhatóbb információk alapján (az Edinburg Encyclopedia című műre hivatkozunk bizonyítékként) ezt az időszakot megelőzően ritkán látták.

GSAM 112.1Így tehát, miközben az Úr gyors eljöveteléről szóló üzenet eljutott a föld legtávolabbi zugaiba is, az égen olyan jelek jelentek meg, amelyek hitelességet kölcsönöztek az igazságnak, és magukra vonzották az emberek figyelmét.

GSAM 112.21837. január 25-én a tüzes északi fény rendkívül pompás megjelenése volt látható, amely a jelek szerint sokak gondolatait közvetlenül a próféta, Jóel jövendöléséhez vezette, amely az Úr nagy napját megelőző eseményekről szólt. A jelenségről szóló alábbi leírás a New York Commercial Advertiser 1839. október 22-i számából származik. Pontosan megegyezik azzal a látvánnyal, amelyet a szerző Victorban, Ontario megyében, New York államban látott.

GSAM 112Az 1837-es tüzes északi fény

GSAM 112.3„1837. január 25-én este az ország különböző részein figyelemre méltó megnyilvánulása volt ennek a jelenségnek [azaz az északi fénynek], amint olvasóink kétségkívül emlékeznek rá. Ahol a földet hó borította, a látvány grandiózus és »félelmetes« volt, olyan módon, amire még soha nem volt példa. Egy hegy közelében fekvő helyen a jelenetet szemtanúként látó emberek arról számoltak be nekünk, hogy az olyan volt, mintha »tűzhullámok gördülnének le a hegyről«, és általában – amennyire tudomásunkra jutott – a földet borító hó úgy nézett ki, mintha tűz keveredne vérrel, míg felettük (ahogy az apostol mondja) »az ég lángolt«, annyira hasonlított a végnapokról szóló prófétai leírásra, hogy sokan megdöbbentek; a gyermekek, akik ezt látták, megrémültek, és azt kérdezték, vajon eljött-e az ítélet napja; sőt még az állatok is nyilvánvaló riadalmukban remegtek.”

GSAM 113.1Nem csupán Amerikában jelent meg a próféta Jóel e jele, hanem ahogy az Úr eljöveteléről szóló tanítás egyre nagyobb nyilvánosságot nyert Nagy-Britanniában, ugyanaz a jel megjelent az égbolton abban az országban is. A New York Commercial Advertiser 1839. október 22-i száma a következőket idézi a londoni újságokból egy figyelemre méltó jelenségről, amelyet szeptember 3-án éjjel abban az országban figyeltek meg:—

GSAM 113Az 1839-es aurora

GSAM 113.2„LONDON, SZEptember 5. — Csütörtök este tíz óra és tegnap hajnali három óra között az égen megfigyelhető volt az egyik legpompásabb példája azoknak a rendkívüli jelenségeknek — a hullócsillagoknak és az északi fénynek —, amelyeket az elmúlt sok évben láthattunk. Ennek a különös jelenségnek az első jele tíz óra előtt tíz perccel jelentkezett, amikor egy halványvörös, látszólag gőzszerű fény emelkedett fel a félteke északi részéről, és fokozatosan terjedt ki az égbolt közepéig; tíz órára vagy negyed tizenegyre pedig az egész égbolt kelettől nyugatig egy hatalmas fénytakaróvá vált. Rendkívül riasztó látványt nyújtott, és pontosan olyan volt, mintha egy rettenetes tűzvész okozta volna. A fény jelentősen változott; egy pillanatban mintha alábbhagyott volna, majd rögtön utána intenzív ragyogással újra felcsapott. A fénybe keveredve hatalmas füstfelhők látszottak, amelyek újra és újra kavarogtak, és minden szemlélő meg volt győződve arról, hogy »hatalmas tűzvész«-ről van szó.

GSAM 113.3„A fővárosban óriási volt a felfordulás; ezrek rohantak a feltételezett szörnyű katasztrófa irányába. A Baker Street, a Farringdon Street, a Watling Street és a Waterloo Road tűzoltóállomásaihoz tartozó tűzoltókocsik, valamint a londoni nyugati állomásokhoz tartozó járművek – sőt, valójában London minden tűzoltókocsija – elé lovakat fogtak, és rendkívüli lendülettel vágtattak velük a feltételezett »pusztítás helyszíne« felé, mögöttük kocsik, lovasok és hatalmas tömegek. Néhány tűzoltókocsi egészen High Gate-ig és Halloway-ig [körülbelül négy mérföldre] jutott, mire a tévedés kiderült. Ez a jelenség több mint két órán át tartott, és hajnal felé a látvány igazán grandiózus lett.

GSAM 114.1„Hajnali kettőkor a jelenség rendkívül pompás látványt nyújtott, amelyet nagyon nehéz leírni. Egész London olyan fényesen ragyogott, mint délben, és a levegő rendkívül tiszta volt. A déli félteke az említett időpontban, bár felhőtlen volt, nagyon sötét volt; de a számtalan csillag gyönyörűen ragyogott. Az égbolt másik oldala különös, de csodálatos kontrasztot nyújtott; rendkívül tiszta volt, és a fény nagyon élénk; folyamatosan hullottak a meteorok, amelyek ragyogása változatos volt – úgy tűnt, mintha az égbolt közepén keletkeznének, majd szétterjednének, mígnem mintha felrobbannának. A hatás felvillanyozó volt. Számtalan apró csillag lövellt ki a horizonton, és olyan gyorsasággal száguldott a Föld felé, hogy a szem alig tudta követni a pályájukat; úgy tűnt, mintha azok is szétrobbannának, és sötét, bíbor színű ködöt borítanának az egész félgömbre. A színek rendkívül csodálatosak voltak.

GSAM 114.2„Fél háromkor a látvány sötétségbe fordult, amely, ahogy eloszlott, egy ragyogó szivárványt tárt elénk az égbolton a zenitben, valamint az ország déli részét beborító sötétség peremén. Nem sokkal később ezüstös fényoszlopok sugároztak ki belőle. Csodálatos módon egyre erősödtek, összevegyülve az ugyanakkor kialakuló bíbor köddel, és amikor teljes magasságukba értek, a látvány minden képzeletet felülmúlt. A csillagok minden irányba száguldottak, és ez egészen négy óráig folytatódott, amikor is minden elcsendesedett.”

GSAM 114Furcsa jelenségek a Napon

GSAM 114.3Miközben az élő prédikátorok hirdették az Úr eljövetelének igazságát, a világ különböző részein sokféle és változatos csodát láttak az égen. Ezek közül helyünk csak az 1843. decemberi, angliai Norwich-ban megfigyelt napjelenség leírására enged lehetőséget. Hasonló jelenség történt New Havenben (Connecticut) 1844. szeptember 9-én, délelőtt és délután két órán át, amit több ezer ember látott.

GSAM 115A Nap furcsa megjelenése

GSAM 115.1A kis belső kör a napot jelképezi. Világos narancssárga árnyalatú volt. A két kör külső része, amely egyenlőtlen távolságra volt a naptól és körülvette azt, ugyanolyan árnyalatúnak tűnt; de e körök belső része mély sárga volt, az e körökön belüli égbolt sötétbarna színűnek tűnt, és a három nagy kör, amely áthaladt a napon és alatta haladt, mintha különálló, ragyogó fény lenne.

GSAM 115.2Az Angliai eseményről az alábbiakat olvashatjuk E. Lloyd 1844. január 3-i, londoni levelében:—

GSAM 115.3„Egy figyelemre méltó »jel a napban« volt látható, amelyet Norwich és a környező vidék legfontosabb polgárai láttak, és amelyhez hasonló még soha nem fordult elő Angliában. Tavaly decemberben, dél körül 12 órakor látták, és két órán át tartott. Ez nagyon megrémítette a lakosságot. Pontosan azelőtt történt, hogy Winter, Burgess és Routon testvérek megnyitották missziójukat abban a városban. Úgy tűnt, mintha az igazság útját készítette volna elő, így ott nagy sikert arattak.”

GSAM 116.1A jelenségről, ahogyan az a connecticuti New Havenben történt, a Midnight Cry 1844. október 10-i számában található beszámoló, amely a New Haven Palladium 1844. szeptember 10-i számából származik. A Cry című lapban megjelent beszámolóban a szerkesztő így ír: „Egyetlen filozófus sem tudott olyan magyarázatot adni ennek a jelenségnek az okára, amely saját magát is meggyőzte volna.”

GSAM 116.2Erről a jelenségről, amely 1844. szeptember 9-én a nap mellett jelent meg New Havenben (Connecticut), beszámolót tett közzé a Hartford Courant is 1844. szeptember 12-i számában, amely a következőképpen szól:—

GSAM 116.3„Úgy tűnik, hogy a Napot 1844. szeptember 9-én, hétfőn, délelőtt és délután két órán át körülvevő gyűrűket polgáraink általánosan nagy érdeklődéssel figyelték, és ez felkeltette bennük az értelmes kíváncsiságot, hogy többet tudjanak meg az ilyen jellegű jelenségekről és azok okáról.

GSAM 116.4„A mostani halo időtartama miatt figyelemre méltó volt, és kedvező lehetőségeket nyújtott a megfigyelésre. Dél körül főként két teljes gyűrűből állt: az egyik körülbelül negyvenöt fok széles volt, és a középpontjában lévő Napot vette körül, a másik pedig körülbelül hetvenkét fok széles, középpontja a zenitben volt, míg kerülete a Napon haladt át. A kisebb kört egy nagy főtengelyű, kis excentricitású ellipszis kísérte. Közvetlenül a Nappal szemben, a zenittől 36 fokkal északra a nagy kört két másik, szinte vagy teljesen azonos átmérőjű kör metszte, amelyek a metszéspontban egy fényes pontot alkottak, amilyen természetesen három fényes gyűrű együttes fényéből származhat. A Napot körülvevő gyűrű a szivárvány színeit mutatta, gyakran rendkívüli élénkséggel és szépséggel. A többi gyűrű fehér és halványabb volt, mivel távolabb voltak a Naptól. A körök kis részei azonban prizmás [szivárványos] árnyalatokkal különböző időpontokban jelentek meg, mind keleten, mind nyugaton.... Az ilyen szerkezeti egységességnek valamilyen, a halók kialakulását szabályozó törvényen kell alapulnia; de a törvény természete még nem teljesen tisztázott.... A Napot körülvevő gyűrű keletkezésének magyarázata nem okozott nagy nehézséget, mivel az oka némileg hasonlít a szivárvány kialakulásának okához, de annak a gyűrűnek az eredetének magyarázata, amelynek kerülete a Nap közepén helyezkedik el, nehezebbnek bizonyult.”

GSAM 117A Szentírás jövendöléseit beteljesítő csodák

GSAM 117.1Arról, hogy Angliában és Amerikában hogyan használták fel ezeket az égen megfigyelt csodákat, Sylvester Bliss 1843-ban Bostonban megjelent Exposition of the Twenty-fourth of Matthew című művéből olvashatunk. Miután idézett néhányat a fenti beszámolók közül, így ír:—

GSAM 117.2„Így tehát úgy tűnik, hogy az igazság Szentírásában megjövendölt »nagy jelek« és »félelmetes látványok« mind beteljesedtek, akárcsak azok, amelyekről a Megváltó kijelentette, hogy az Ő eljövetelét megelőzik.

GSAM 117.3„Ahogyan a fák kilombosodása a nyár jele, ugyanúgy a jelek beteljesülése alapján a keresztényeknek tudniuk kell, hogy Krisztus eljövetele közel van, sőt, már a küszöbön áll. Ez nem csupán megengedett, hanem Megváltónk parancsolja nekik, hogy tudják ezt.”⁵

GSAM 117A HÍRNÖKÖK

GSAM 117.4Miután felhívtuk a figyelmet a második advent üzenetének néhány főbb jellemzőjére, ahogyan azt először hirdették, érdekes lehet megemlíteni néhányat azok közül, akik kiemelkedő szerepet játszottak ebben a nagy hirdetésben. Már megemlítettük azoknak a nevét, akik az akkori idők külföldön működő legtehetségesebb lelkészei közé tartoztak, és akik hirdették az üzenetet. Amint felhívjuk a figyelmet azokra, akik Amerikában vezető szerepet játszottak, és akikre az Úr rábízta a munka terhét, ez még jobban alátámasztja, hogy az Úr keze valóban jelen volt ebben a mozgalomban.

GSAM 118William Miller

GSAM 118.1Először William Miller esetét emeljük ki, aki annyira kiemelkedő szerepet játszott az egyesült államokbeli adventi mozgalomban, hogy sokak számára a mozgalom egyszerűen csak „millerizmus” néven ismert.

GSAM 118.2William Miller 1782 februárjában született Pittsfieldben, Massachusettsben. Már kisgyermekkorában is megmutatkoztak nála a rendkívüli szellemi erő és aktivitás jelei. Néhány év alatt ezek a jelek egyre szembetűnőbbé váltak mindazok számára, akik a társaságában voltak. Erős fizikai alkatú volt, aktív és természeténél fogva jól fejlett értelemmel, valamint kifogástalan erkölcsi jellemvonásokkal rendelkezett. Csak néhány évig élvezhette a körzeti iskola korlátozott előnyeit, de már akkor általánosan elismerték, hogy tudása meghaladta a szokásosan alkalmazott tanárokét.

GSAM 118.3Miller úr 1802-ben nősült, és Poultneyben (Vermont) telepedett le. Azok a férfiak, akikkel Poultneybe költözése óta társult, és akiknek jelentős mértékben köszönhette világi előnyeit, mélyen át voltak hatva a szkeptikus elvektől és a deista elméletektől. Nem voltak erkölcstelen emberek, hanem mint csoport jó polgárok voltak, általában komoly viselkedésűek, emberségesek és jótékonyak. Ugyanakkor elutasították a Bibliát a vallási igazság mércéjeként, és igyekeztek ezt az elutasítást olyan segítségnyújtással hihetővé tenni, amelyet Voltaire, Hume, Volney, Paine, Ethan Allen és mások írásaiból meríthettek. Miller úr alaposan tanulmányozta ezeket a műveket, és végül deistának vallotta magát. Ő maga is kijelentette, hogy deista élete tizenkét évet ölelt fel, körülbelül 1804-től kezdődően.

GSAM 118.4Miután kapitányi kinevezést kapott, 1810-ben belépett a hadseregbe. A hadseregből való visszatérése után 1812-ben családjával együtt Low Hamptonba (New York) költözött, hogy ott mezőgazdasági tevékenységbe kezdjen. Gazdaként több szabadideje jutott az olvasásra. Rájött, hogy deista nézetei nem adtak neki biztosítékot a jelen életen túli boldogságra . A síron túl minden sötét és komor volt. Saját szavaival élve:

GSAM 118.4„A megsemmisülés hideg és borzalmas gondolat volt, a számadás pedig mindenki számára biztos pusztulást jelentett. A mennyek rézszerűek voltak a fejem felett, a föld pedig vas a lábam alatt. Az örökkévalóság! – mi is volt az? És a halál! – miért volt? Minél többet okoskodtam, annál távolabb kerültem a bizonyítástól. Minél többet gondolkodtam, annál szétszórtabbak voltak a következtetéseim. Megpróbáltam abbahagyni a gondolkodást, de a gondolataimat nem tudtam kordában tartani. Igazán nyomorult voltam, de nem értettem az okát... Nem sokkal később hirtelen a Megváltó jelleme élénken bevésődött az elmémbe. Úgy tűnt, létezhet olyan lény, aki annyira jó és irgalmas, hogy saját maga végzi el az engesztelést a mi vétkeinkért, és ezáltal megment minket a bűn büntetésének elviselésétől. Azonnal éreztem, milyen csodálatosnak kell lennie egy ilyen lénynek; és elképzeltem, hogy egy ilyen lény karjaiba vethetem magam, és bízhatok az irgalmában.”

GSAM 119William Miller megtérése

GSAM 119.1Továbbá így szólt:

GSAM 119.1„Felfedeztem, hogy a Biblia éppen olyan Megváltót mutat be, amilyenre szükségem van. És nem tudtam megérteni, hogyan tud egy nem ihletett könyv az elbukott világ szükségleteihez oly tökéletesen alkalmazkodó elveket feltárni. Kénytelen voltam belátni, hogy a Szentírás minden bizonnyal Isten kinyilatkoztatása. A Biblia gyönyörűségemmé vált, és Jézusban barátra találtam.... A Biblia lett legfontosabb tanulmányom, és őszintén el tudom mondani, hogy nagy örömmel kutattam. Felfedeztem, hogy még a felét sem ismerem. Azon tűnődtem, hogy vajon miért nem láttam meg szépségét és dicsőségét hamarabb, és csodálkoztam azon, hogy valaha el tudtam utasítani.”

GSAM 119.2William Miller a következőképpen írja le saját Biblia-tanulmányozási módszerét:

GSAM 119.2„Elhatároztam, hogy félreteszem minden előítéletemet, alaposan összehasonlítom a Szentírást a Szentírással, és rendszeresen, módszeresen folytatom a tanulmányozását... Valahányszor valami homályosra bukkantam, szokásom volt azt összehasonlítani az összes kapcsolódó szakasszal; és Cruden segítségével megvizsgáltam az összes olyan szentírási szöveget, amelyben előfordult a homályos részben szereplő kiemelt szavak bármelyike... Így folytattam a Biblia tanulmányozását az első átolvasásom során körülbelül két éven át, és teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy a Biblia maga a saját értelmezője.

GSAM 120.1„Miközben így tanulmányoztam, meggyőződésem lett, hogy ha a múltban beteljesült próféciák bármiféle mércéül szolgálnak a jövőbeni próféciák beteljesülésének módjának megítéléséhez, akkor a Krisztus szellemi uralkodásáról szóló népszerű nézetek – egy világi millennium a világ vége előtt, valamint a zsidók visszatérése – nem támaszkodnak Isten szavára.... A Szentírásban egyértelműen azt találtam, hogy Jézus Krisztus ismét leszáll erre a földre, az ég felhőiben jön el, Atyja teljes dicsőségében.

GSAM 120.2„Olyan örömöt éreztem a Szentírás tanulmányozásában, amiről korábban nem gondoltam volna, hogy tanításaiból származhat. A tanulmányozást anélkül kezdtem el, hogy elvárásom lett volna a Megváltó eljövetelének idejének kiderítésére, és eleinte alig tudtam elhinni azt az eredményt, amelyre jutottam; de a bizonyíték olyan erővel hatott rám, hogy nem tudtam ellenállni meggyőződésemnek. Majdnem teljesen meggyőződtem a következtetéseimről, és elkezdtem várni, vigyázni és imádkozni a Megváltó eljöveteléért.”

GSAM 120.3Majd így folytatja:

GSAM 120.3„Hittem; és azonnal meggyőződésem lett, hogy kötelességem hirdetni ezt a tanítást, hogy a világ higgyen, és felkészüljön arra, hogy a Bíróval és a Vőlegénnyel találkozzon az Ő eljövetelekor. Nem szükséges itt részletesen beszámolnom hosszú és fájdalmas megpróbáltatásaimról. Elég annyit mondanom, hogy számos év elteltével Isten Lelke, az igazság ereje és a lelkek iránti szeretet arra kényszerített, hogy felvegyem a keresztemet, és hirdessem ezeket a dolgokat egy haldokló és elvésző világnak.”

GSAM 120.4Miller úr – akárcsak azok, akiket más országokban ez az üzenet megérintett – eleinte úgy gondolta, hogy megbízatását úgy teljesíti, hogy cikkeket ír és azokat nyilvános folyóiratokban és röpiratokban publikálja. Először a Vermont Telegraph című, a vermonti Brandonban nyomtatott baptista lapban tette közzé nézeteit. Ez 1831-ben történt. Először 1832-ben beszélt nyilvánosan erről a témáról. Erről a gyűlésről így nyilatkozott: „Az Úr kegyelmét árasztotta a gyülekezetre, és sokan hittek, így lelkük üdvösségre jutott.”

GSAM 121.11836-ban előadásait néhány akkori nyilvános folyóiratban kinyomtatták. 1837–38 telén előadásait brosúrában adták ki. 1838-ban egy 204 oldalas második füzetet nyomtattak ki, amelyben Miller úr kijelentette, hogy az Oszmán Birodalom 1839-ben vagy 1840-ben összeomolhat. Első előadásait 1836-ban tartotta nagyvárosokban. Ezután a massachusettsi Randolph, Lowell, Groton és Lynn városokban szólalt fel.

GSAM 121.21840-ig Miller úr szinte egyedül állt a Krisztus közeli eljövetelét hirdető nyilvános szónokok között. Abban az évben hirtelen több százan csatlakoztak hozzá az üzenet hirdetésében. Mi okozta ezt a nagy változást, azt a következő fejezetben fogjuk megvizsgálni. 1839–40 telén Miller úr előadássorozatot tartott Exeterben (New Hampshire). Ott találkozott először J. V. Himes lelkésszel, aki akkoriban csatlakozott a hithez, és attól a naptól kezdve Miller lelkész mellett állt, mint a nagy második advent üzenetének kiadója és lelkes hirdetője.

GSAM 121Józsué V. Himes

GSAM 121.3E nagy mozgalom e lelkes munkásáról nem tehetünk jobbat, mint idézni életrajzíróját, aki így ír:—

GSAM 121.4„Józsué V. Himes 1805. május 19-én született Wickfordban, Rhode Island államban. Atyja jól ismert nyugat-indiai kereskedő volt, és a wickfordi Szent Pál-episzkopális egyház kiemelkedő tagja. Anyja kedves természettel rendelkezett, és a Megváltó iránti szeretetét fiának készséges fülébe öntötte.

GSAM 121.5„Az atya szándéka az volt, hogy fiát, Józsuét, az általa is látogatott egyház lelkészi hivatására nevelje, de a körülmények ezt megakadályozták. Istennek más feladata volt azzal a fiúval, és úgy rendezte a dolgokat, hogy az a kívánt eredményt hozza. 1817-ben az atya értékes rakományt indított útnak Carter kapitány vezetésével, Alexander Stewart felügyelőként. Ezek a férfiak hűtlennek bizonyultak, és miután elértek egy nyugat-indiai kikötőt, eladták mind a hajót, mind a rakományt, majd elmenekültek. Ez az esemény felforgatta az összes tervet, amelyet a fiatal Józsué jövőjére szántak, akit eredetileg a Rhode Island állambeli Providence-ben található Brown Egyetemre akartak küldeni. Ehelyett 1821 áprilisában Massachusetts állambeli New Bedfordba vitték, és William Knights mellé adták, hogy megtanulja a bútorasztalos mesterséget.

GSAM 122.1„Új otthonába érve komolyan nekilátott a rábízott munkának, elszántan arra, hogy mestere legyen a szakmájának. Hamarosan azonban rájött, hogy vallási környezete nem teljesen felel meg az ízlésének. Így meséli: »Mesterem unitárius volt, és elvitt az egyházába. Orville Dewey tiszteletes volt a lelkész. Ő nemrég tért át az ortodoxiából. A Griswold püspök és William Burge tiszteletes, a wickfordi Szent Pál-templom plébánosa alatt kapott képzésem, valamint az, hogy gyakran hallgattam a providence-i (Rhode Island) Szent János-templomban a szónoki tehetségű Dr. Crockert, teljesen alkalmatlanná tett arra, hogy elfogadjam Krisztus és apostolai tanításainak Mr. Dewey általi szónoki tagadását.«

GSAM 122.2„Mivel abban az időben New Bedfordban nem volt episzkopális templom, úgy döntött, hogy a First Christian Church-be [nem a Disciple-be] jár, és később csatlakozott ahhoz a gyülekezethez. »Itt« – mondja – »megtaláltam a nyitott Bibliát és a gondolatszabadságot, és mindkettőt jól kihasználtam.« Ezt a gyülekezetet Moses Howe tiszteletes vezette. Clough tiszteletes 1823. február 2-án megkeresztelte Józsué V. Himes-t. Mesteréért égő buzgalommal teli szívvel tizennyolc évesen azonnal elkezdte hirdetni a kereszt történetét, és az embereket bűnbánatra buzdítani. Magáról így szól:—

GSAM 122.3„»Hamarosan prédikátorrá váltam, és engedélyt kaptam, hogy fejlesszem a tehetségemet... Inaséveimet megelégedésre töltöttem le, és dicséretben részesültem. De öt-hat éven át szokásom volt túlmunkát végezni, és így hetente egy-két napot nyertem a tanulásra és a missziós munkára a rászoruló környékeken, amelynek gyümölcsét a lelkészemnek adtam.«

GSAM 123.1„1825-ben kinevezték a dél-massachusettsi keresztény egyházak konferenciájának misszionáriusává. »Nem volt sem terv, sem eszköz a misszionáriusok támogatására« – mondja Himes lelkész –, »ezért elhatároztam, hogy megélhetésem érdekében vállalkozásba fogok, és prédikálok, amennyit csak tudok.«

GSAM 123.2„1828-ban elhagyta New Bedfordot, nem kételyek vagy energiahiány miatt, hanem olyan elszántsággal, amelynek sikerre kellett vezetnie, és Plymouthba ment, ahol iskolákban, rögtönzött helyiségekben és bárhol, ahol hallgatóságot talált, hirdette Isten szavát. 1829-ben Fall Riverben folytatta ugyanazt a munkát 1830-ig, amikor Bostonba költözött az Első és a Második Keresztény Egyház lelkészeként; és itt maradt harminchárom évig. 1839-ben áttért az adventista ügyre, ahogyan azt a híres William Miller lelkész hirdette. Minden lelkesedésével csatlakozott az új ügyhöz, és szolgálata tele volt tűzzel és erővel. 1840-ben megkezdte a Signs of the Times című lap kiadását, amelyben az ügy szószólója volt, amelybe teljes szívét beletette. Minden pénzét, minden munkáját, minden energiáját ennek az ügynek szentelte, és ezrek tértek meg.”

GSAM 123Miller és Himes közös munkája

GSAM 123.31840-től 1844 őszéig Miller és Himes lelkészek munkája nagyrészt összefonódott, miközben városról városra jártak: nyáron hatalmas sátrukkal, télen pedig templomokban és köztermekben. Himes lelkész hatalmas fizikai ereje megőrizte őt egészen a 92. életévéig. Szellemi képességei az utolsó pillanatig élesek maradtak. 1894. szeptember 28-án rendkívül megindító beszédet tartott több mint háromezer hetednapi adventista gyülekezetének a Michigani Lansingben található táborhelyen. Úgy tűnt, mintha a régi idők komolyságával és lendületével beszélne. Ez valóban csodálatos volt egy olyan embertől, aki három hónapja lépett be a 91. életévébe, és aki gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, amelybe a következő évben belehalt.

GSAM 124.1Miller és Himes lelkészek mintegy a „csata élvonalában” álltak az amerikai második adventmozgalomban, és csupán ketten voltak a sokaság közül, akik velük együtt fáradoztak Krisztus eljövetelének tanításának hirdetésében; legfőbb jellemvonásaik a céltudatosság és a feddhetetlen becsületesség voltak. Ezek az emberek nagyrészt abból a rétegből származtak, akiket a világ „saját erejükből felemelkedett embereknek” nevez – olyan emberek, akik az élet kemény valóságával való szembesülés révén fejlődtek ki, és megtanulták, hogy egy ügy érdemét elvek, nem pedig célszerűségi megfontolások alapján ítéljék meg. Olyan jelleműek voltak, akikről Miller lelkész így szólt, hogy általában ők fogadták el az üzenetet az egyházakból: „a legjámborabb, legodaadóbb és legélénkebb tagok”. Ezt a tényt megerősítették a különböző egyházak lelkészei is, akik az adventisták végleges elszakadása után így nyilatkoztak: „Ez [a tan] elvette a nyájunk legjobbjait.”

GSAM 124Egyéb kiemelkedő adventista prédikátorok

GSAM 124.2Érdekes lehet név szerint megemlíteni néhány olyan embert, akik kiemelkedő szerepet játszottak Miller és Himes lelkészek mellett a korai idők mozgalmában. A lista élén Charles Fitch áll, az ohiói Clevelandből, aki 1842-ben javasolta, hogy készítsenek táblázatokat Dániel látomásainak és a Jelenések könyvének illusztrálására. Az ötlet Hab 2:2–3 alapján született. Charles Fitch 1844. október 10-én hunyt el.

GSAM 124.3Dr. Josiah Litch, a philadelphiai, akit – amint azt a következő fejezetben látni fogjuk – az Úr arra ösztönzött, hogy hirdessen egy igazságot, amelynek beteljesülése hirtelen és gyors érdeklődést váltott ki az adventi üzenet iránt.

GSAM 124.4Elon Galusha, egy New York állambeli Lockportból származó neves baptista lelkész, akinek az Úr közeli eljöveteléről szóló írásai és szolgálata nagy felfordulást okozott abban a felekezetben.

GSAM 125.1E. R. Pinney, a New York állambeli Seneca Fallsból, a baptista egyház egy másik elkötelezett lelkésze, akinek szolgálata és írásai meghatározó erőt jelentettek a munkában. Őt joggal nevezhetjük „a föld sójának”.

GSAM 125.2Geo. Storrs, New York Cityből, aki az adventi tanhoz való megtérése előtt kiemelkedő ébredési prédikátor volt. Írásai hatalmas hatást gyakoroltak az emberekre, arra ösztönözve őket, hogy önmagukat és vagyonukat még nagyobb mértékben szenteljék a munkának; ez különösen igaz volt a 2300 nap utolsó heteiben. Ő volt az, aki a csalódás után az adventista közösség és a világ figyelmébe ajánlotta hat prédikációját az ember természetéről, a halottak állapotáról és a jövőbeli büntetésről.

GSAM 125.3Stockman lelkész, a maine-i Portlandból, szintén lelkes munkatársa volt William Millernek a városban tartott ébredési gyűlésein. Halála az 1843-as zsidó év vége előtt néhány héttel következett be, miközben az adventista közösség abban reménykedett és arra számított, hogy az Úr akkor fog eljönni.⁶

GSAM 125.4Voltak még más kiemelkedő személyiségek is, akiket helyhiány miatt csupán megemlítünk, például N. N. Whiting, aki angolra fordította az Újszövetséget, a Whiting’s Translation címen ismert fordítást; S. S. Snow, F. G. Brown, Apollos Hale, L. D. Mansfield, Geo. Needham, O. R. Fassett; George, Wesley és Edwin Burnham (három testvér), akik mindannyian hatékony munkások voltak az üzenet terjesztésében.