15. fejezet – Egyre erősödő fény és nagyobb csodák

GSAM 235.1„Emlékezzetek vissza a korábbi napokra, amikor megvilágosodásotok után nagy szenvedésekkel teli küzdelmet kellett kiállnotok; részben azért, mert gúnyolódások és szenvedések miatt közszemlére tett látványossággá váltatok, részben pedig azért, mert azok társai lettetek, akiket így bántottak.”¹

GSAM 235.2Az 1844-es csalódástól kezdve egészen addig az időszakig, amíg a szentélyre és a harmadik angyal üzenetére vonatkozó világos megvilágosodás el nem jött, különös próbatételek ideje volt. Azok az adventisták, akik továbbra is kitartottak amellett, hogy a múltbeli mozgalomban igazuk volt, valóban „gúny tárgyai” voltak azok számára, akik az üzenetet teljes kudarcnak tartották; és emiatt nagy gyalázkodásnak voltak kitéve. Ezt vidáman el tudták viselni, amíg hit által ragaszkodtak az Úrhoz, és részesültek a Szentlélek jelenlétében.

GSAM 235Két különleges támadási pont

GSAM 235.3Sátánnak két különleges csábítási pontja volt az adventista nép számára. Az első az volt, hogy azokkal, akik szilárdan hittek abban, hogy a prófétai idő lejárt, elhitesse, hogy Krisztus második eljövetele szellemi eljövetel volt, és hogy valamilyen módon a 2300 nap végén valósult meg ez az eljövetel. A második az volt, hogy azokat, akik a múltbeli tapasztalataikat illetően ingadoztak, arra késztesse, hogy mindezt feladják. Így míg a szentélyre és a harmadik angyal üzenetére vonatkozó igazság fokozatosan tárult fel a Szentírásból, Isten Lelkének üzenetei a prófécia ajándékán keresztül megerősítették a korábbi mozgalmat, „fényes világosságnak” nevezve azt, amelyet Isten az út elejére állított, hogy végig ragyogjon egészen a városig, és rámutattak a Szentírásban található bizonyítékokra, miszerint Krisztus második eljövetele szó szerinti és személyes lesz, és ezért nem lehet a „napok” végén bekövetkező esemény.

GSAM 236Csodálatos megnyilvánulások

GSAM 236.1Ha az Úr látomásokon keresztül szólna népéhez ezekben az utolsó napokban, nem várnánk-e el, hogy magában a megnyilvánulásban is nyilvánvaló jelek legyenek az isteni eredetre? Ezek a jelek nyilvánvalóak E. G. White asszony látomásaiban. Maga a látomások jelensége, amint azt a 13. fejezet bemutatja, egyszerűen csodálatos; de számos csodálatos vonás kapcsolódik korábbi látomásaihoz is, amelyeket észre fogtok venni, ahogy tovább lapozgatjátok ezt a művet; és vajon másra számíthatnánk-e egy ilyen jellegű, Isten által tervezett ajándék esetében, amelynek célja, hogy felkeltse az emberek figyelmét, és arra késztesse őket, hogy Mózeshez hasonlóan azt mondják: „Elfordulok, és megnézem ezt a nagyszerű látványt”? Egy szegény, beteges, gyenge lány – aki látszólag a halál küszöbén állt – egyszerű kijelentése, miszerint az Úr látomást adott neki, nem lett volna elég ehhez. A látomásokhoz kapcsolódó csodálatos megnyilvánulások valóban felkeltették az érdeklődést irántuk, és felhívták a lányt, hogy járjon helyről helyre, és mesélje el, amit az Úr megparancsolt neki, hogy másoknak is közöljön.

GSAM 236Figyelemre méltó jelenségek a harmadik látomásban

GSAM 236.2Itt néhány tényt szeretnék ismertetni a harmadik látomással kapcsolatban, amelyre apja házában került sor, és amelyet a 13. fejezetben említettem, ahogyan azt Mrs. White atyja és anyja, nővére, Mrs. Sarah Belden, valamint mások elmesélték nekem.

GSAM 236.3Abban a szobában, ahol a látomás történt, egy nagyon nagy családi Biblia feküdt a komódon. Ez egy olyan kiadásból való példány volt, amelyet Joseph Teale nyomtatott Bostonban 1822-ben. A könyv mérete 18 x 11 hüvelyk, vastagsága 4 hüvelyk, súlya pedig valamivel több mint 18 font. A látomás alatt felállt, és bal karjára vette ezt a nehéz Bibliát – amely nyitott állapotban feküdt –, majd testével derékszögben tartotta; ezután több mint fél órán át jobb kezével lapozgatott, és különböző bibliai szövegekre mutatott, amelyeket elismételt, miközben szeme felfelé nézett, a könyvtől ellentétes irányba. Nővére, Sarah (később Stephen Belden felesége), vagy időnként más jelen lévő személy megnézte minden olyan szöveget, amelyre az ujja mutatott, és világosan látta, hogy minden esetben azt a szentírási részt ismételgette, amelyen az ujja pihent. Harmon asszony elmondta, hogy lánya, Ellen, természetes állapotában „erőhiány miatt képtelen volt felemelni azt a nehéz Bibliát a komódról; de a látomásban úgy tűnt, olyan könnyedén tartotta, mintha csak egy zseb-Újszövetség lett volna.”

GSAM 237.1Itt valóban csoda történt! – egy törékeny, mindössze hetven fontot nyomó lány több mint fél órán át tartotta a nehéz Bibliát olyan testhelyzetben, amelyben egy erős férfi sem tudta volna két percig tartani; ráadásul egyik helyről a másikra lapozgatva olyan szentírási szövegeket, amelyek minden esetben pontosan azok voltak, amelyeket ismételt, miközben szeme felfelé nézett, a könyvtől ellentétes irányba; és végül egy olyan személytől származó hang, akinek tüdeje nem mozgott, és testében nem volt lélegzet, és aki pontosan ismételte a kijelölt szentírási szövegeket – ez bizonyosan nem vádolható azzal, hogy emberi beavatkozás eredménye lenne, vagy betegség hatása. Azok, akik ezt látták, egyértelműen annak a Lelkének a megnyilvánulásaként tekintették, aki az égő csipkebokorból szólt. Az ilyen megnyilvánulások, mint amilyenek Miss Harmon harmadik látomásában is előfordultak – amennyiben ismertek voltak –, meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a látomásokban egy végtelenül nagyobb erő működött.

GSAM 237A topshami látomás

GSAM 237.2Nem sokkal ezután a Maine állambeli Portlandtől északkeletre, mintegy harminc mérföldre fekvő Topsham-i adventista gyülekezet, miután hallott az Úr Ellen G. Harmon kisasszonnyal való cselekedeteiről, meghívta őt oda. A meghívást elfogadták, és így került sor első topshami látogatására. Az adventista összejöveteleket akkoriban Mr. Curtiss házában tartották. Frances Lunt asszony (korábban Frances Howland kisasszony) Oaklandből, Kaliforniából, a következő, 1890. január 19-én kelt nyilatkozatot adta nekem:—

GSAM 238.1„Én apám családjával együtt részt vettem Harmon nővér gyűlésein Topshamben 1845-ben, és ezeken a gyűléseken látomása volt. Ez volt az első alkalom, hogy látomásban láttuk őt. Az egyik ilyen régimódi Biblia [a Teale-féle családi Biblia, amely tizennyolc fontot nyomott] Curtiss testvér tulajdonában volt. Ezt a nagy Bibliát Harmon nővér vette ki a komódból látomása közben, és miközben lapról lapra lapozgatott, felhívta a figyelmet a Szentírás szövegeire, miközben szeme felfelé nézett, és elfordult a könyvtől. Az általa ismételt szövegek vagy tanítások, vagy bátorítások, vagy pedig feddések voltak. Akkoriban a megnyilvánulás másik sajátossága a könyv tartásának módja volt. Nyitott tenyerén tartotta 45 fokos szögben, és senki más nem tudott könyvet hasonló szögben tartani anélkül, hogy az azonnal kicsúszott volna a kezéből; Harmon nővér azonban több percig tartotta ezt a Bibliát abban a szögben, olyan szilárdan, mintha a kezéhez ragadt volna, miközben a szobában egyik embertől a másikig járt.”

GSAM 238Truesdail asszony tanúsága

GSAM 238.2Egy másik, ugyanezt a látomást érintő beszámoló M. C. Truesdail asszonytól származik, aki a missouri Trentonból származik; a beszámoló 1891. január 27-én kelt. A következőket mondja:—

GSAM 238.3„1845-ben tizenöt éves voltam, és jelen voltam, amikor Harmon nővér először látogatott el Topshamba, és Curtiss testvér házában látomása volt, ahol felvette a nagy családi Bibliát, és olyan helyzetben tartotta a kezében, amelyben senki más nem tudta volna úgy tartani a könyvet a kezében, hogy az ne csúszna ki azonnal.

GSAM 238.4„Harmon nővér több mint két órán át látomásban volt. Ez volt Isten hatalmának legcsodálatosabb megnyilvánulása, aminek valaha tanúja lehettem, pedig már több mint egy tucatszor láttam őt látomásban. Ezek mindig mély ünnepélyességet és önvizsgálatot jelentő alkalmak voltak, de ez mindet felülmúlta. Ó, mennyire remegtünk, amikor a mennyei Felség gyenge eszközén keresztül tanított minket; amikor olyan vigasztaló és a mi nehéz helyzetünkhöz illő szakaszokat olvasott fel nekünk, mint a Zsidókhoz írt levél 2:2, 3; a Jakab-levél 5:7, 8; a Zsidókhoz írt levél 10:35, 39; 1 Péter 1:7; Lukács 12:32–37, és még sok más, miközben olyan magasan tartotta a nagy családi Bibliát, hogy kénytelen voltam egy székre állni, hogy elolvashassam azt a részt, amelyre mutatott. Nem hiszem, hogy Harmon nővér több mint két hüvelykkel lett volna magasabb.”

GSAM 239.1Az ilyen megnyilvánulások meggyőzték a nyitott szívűeket arról, hogy valami emberfeletti erő irányítja ezt a szerény eszközt, és Új-Anglia különböző részeiről felkérések érkeztek hozzá, hogy jöjjön el és adja elő bizonyságtételét.

GSAM 239A fizikai munka bűn

GSAM 239.2Nem sokkal ezután Harmon kisasszony látomásban utasítást kapott, hogy látogassa meg a maine-i Paris városát, ahol voltak olyanok, akik bűnnek tartották a fizikai munkát. Stephens lelkész, a maine-i Woodstockból, volt ennek a tévhitnek a vezetője, és erős hatást gyakorolt másokra. Korábban Metodista prédikátor volt, és alázatos, hűséges kereszténynek tartották. Az igazság iránti buzgalmával és látszólag szent életvitelével sokak bizalmát elnyerte, ami miatt egyesek azt hitték, hogy őt különösen Isten irányítja. Az Úr Harmon kisasszonynak feddést adott vele kapcsolatban. A lány kijelentette, hogy az illető ellentétben áll Isten szavával azzal, hogy tartózkodik a munkavégzéstől, másokra ráerőlteti téves nézeteit, és elítéli mindazokat, akik nem fogadják el azokat. Elutasította mindazokat a bizonyítékokat, amelyeket az Úr adott neki, hogy meggyőzze tévedéséről, és nem volt hajlandó elismerni hibáit. Ösztöneit követte, és fárasztó utakra indult, nagy távolságokat gyalogolva, ahol csupán sértéseket kapott, és úgy vélte, hogy mindezekben Krisztusért szenved. Észét és ítéletét félretette.

GSAM 239.3Miss Harmon tanúságtételével és az ügy kimenetelével kapcsolatban idézek egy levelet, amelyet M. C. Truesdail asszonytól kaptam, aki akkor Maine államban, Paris városában lakott. Miután néhány, a fentiekkel összhangban álló részletet közölt, így ír:—

GSAM 240.1„Mindenki vallomást tett, kivéve a vezetőjüket, Jesse Stephenst. Harmon nővér figyelmeztette őt, hogy ha nem alázza meg magát azzal, hogy beismeri hibáit, hamarosan véget ér a pályafutása. Mindenki úgy értelmezte ezt, hogy ez egy jóslat arra, hogy valamilyen módon öngyilkos lesz.”

GSAM 240.2Az alábbiakban olvasható az ügy folytatása:—

GSAM 240.3„Miután kis nyájának tagjai elhagyták, melankolikus lett, és nem sokkal később elvesztette az eszét, nem volt hajlandó enni semmit, amit a gonoszok főztek. Még nem hallott a Massachusettsből való visszatérésemről, amikor elvittem neki az ebédjét. Amikor csontsovány kezét kinyújtotta az ablak egy kis nyílásán, így kérdezte: »Isten küldött téged ezzel, Marian nővér?« Észrevette, hogy habozok a válasszal, ezért nem volt hajlandó megkóstolni. Szánalmas állapota – bezárva egy kis szobába a bátyjánál (aki hitetlen volt) – eszembe juttatta azt a figyelmeztetést, amelyet olyan kedvesen küldtek neki a mennyből, és amelyet ő olyan makacsul elutasított. Két nappal ezután a szomorú látogatás után elvitték a családjához, ahol hamarosan öngyilkossággal vetett véget az életének, az ágyneműjéből kötelet készítve.”²

GSAM 240Egy beteljesült jóslat

GSAM 240.41845 nyarán Otis Nichols meghívására Harmon kisasszony Massachusettsbe látogatott, nővére, Sarah kíséretében. Nichols úr családjánál találtak szállást. Nichols úr és felesége kocsival vitte őket különböző helyekre, ahol gyűléseket tartottak, és ahol Harmon kisasszony tanúságtételt mondott. Így jutott el Bostonba, Roxburybe és Carverbe. Második bostoni látogatásuk alkalmával egy nagyon érdekes esemény történt.

GSAM 240.5Bostonban és környékén élt egy fanatikusokból álló csoport, akik szintén azt vallották, hogy bűn a munka, fő üzenetük pedig az volt: „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát!” Azt állították, hogy a jubileumi évben vannak, a földnek pihennie kell, és a szegényeket munkavégzés nélkül kell eltartani. Sargent, Robbins és még néhányan voltak a vezetőik. A látomásokat az ördög művének bélyegezték, mert azok rávilágítottak saját tévedéseikre. Keményen bántak mindazokkal, akik nem osztották a hitüket.

GSAM 241.1Míg Harmon kisasszony és nővére Nichols úr házában vendégeskedtek, Sargent és Robbins Bostonból érkeztek, hogy egy szívességet kérjenek tőle, és azt mondták, látogatóba jöttek, és éjszakára is nála akarnak maradni. Nichols úr azt válaszolta, hogy örül, hogy eljöttek, mert Sarah és Ellen Harmon kisasszonyok is a házban vannak, és szeretné, ha megismerkednének velük. Azonnal meggondolták magukat, és nem lehetett rábeszélni őket, hogy bejöjjenek a házba. Nichols úr megkérdezte, hogy Ellen elmesélhetné-e az üzenetét Bostonban, és hogy hajlandók lennének-e meghallgatni, majd utána ítélkezni. „Igen” – felelték –, „jöjjön el Bostonba a következő Sabbathon [vagyis vasárnap, mivel még nem tartották be a szombatot]; szívesen meghallgatnánk őt.”

GSAM 241.2Nichols úr ezt 1858-ban, dorchesteri otthonában mesélte el nekem. Elmondta, hogy már minden előkészületet megtett, hogy vasárnap reggel kocsijával Bostonba menjen, és elvigye Harmon kisasszonyt a tervezett gyűlésre. Azon az estén, a családi imádság közben, látomásba merült. Miután magához tért, így szólt: „Nichols testvér, holnap nem megyek Bostonba; az Úr megmutatta nekem, hogy Randolphba kell mennem. Ott van számomra egy feladat, amit el kell végeznem.” Nichols úr nagy tiszteletben tartotta a szavát. Megígérte, hogy másnap elviszi a lányt Bostonba, és aggódva kérdezte: „Mit tegyek a Sargentnek és Robbinsnak tett ígéretemmel?” „Ne törődjön vele” – felelte Harmon kisasszony –, „az Úr azt parancsolta, hogy a másik irányba menjek.” „Nos” – mondta Nichols úr –, „ezt nem értem.” „Az Úr megmutatta nekem, hogy meg fogjuk érteni, ha odaérünk” – felelte Harmon kisasszony. „Nos” – mondta Nichols úr –, „csak úgy juthat el oda, ha mi is elmegyünk, és magunkkal visszük önt, de nem tudom, hogyan fogom ezt elmagyarázni a bostoni testvéreknek.”

GSAM 241.2Nichols úr továbbá elmondta nekem, hogy „Harmon nővér látomásában meglátta a képmutatásukat, hogy vasárnap nem lesz gyűlés Bostonban, hogy Sargent, Robbins és más ellenzők vasárnap a nagy társasággal találkoznak Randolphban (tizenhárom mérföldre Bostontól); és hogy nekünk Randolphban kell találkoznunk az ellenállókkal, a vasárnapi gyűlésükön, és ott ő kap majd egy üzenetet számukra, amely meggyőzi az őszinte, előítéletektől mentes embereket arról, hogy látomásai az Úrtól származnak-e, vagy a Sátántól.” Ahelyett, hogy Bostonba, majd onnan Randolphba mentek volna – ami huszonkét mérföldes utat jelentett volna –, egyenesen Randolphba indultak, és a gyűlés kezdete táján érkeztek oda. Ott pontosan azokat találták meg, akik beleegyeztek abba, hogy Bostonban találkozzanak velük. Nichols úr ekkor így szólt: „Most már értem.”

GSAM 242.1Sargent és Robbins ezen erőfeszítése, hogy elkerüljék Miss Harmon tanúvallomását, valamint az a mód, ahogyan őt arra irányították, hogy találkozzon velük, nagy hatással volt néhány jelenlévő gondolkodásmódjára. Magáról a gyűlésről Nichols úr beszámolóját idézem:—

GSAM 242Figyelemre méltó megnyilvánulások

GSAM 242.2„Ellen nővér rendkívüli megnyilvánulások közepette látomásba merült, és körülbelül napnyugtáig folytatta a látomásban való beszédet tiszta hangon, amelyet a jelenlévők mindegyike tisztán megértett. Sargent, Robbins és French nagyon felháborodtak, és egyben izgatottak is voltak, amikor hallották Ellen nővér látomásban való beszédét, amelyről kijelentették, hogy az ördögtől származik; minden befolyásukat és testi erejüket latba vetették, hogy megsemmisítsék a látomás hatását. Együtt nagyon hangosan énekeltek, majd felváltva hangosan beszéltek és a Bibliából olvastak, hogy Ellen hangját ne lehessen hallani, amíg erejük ki nem merült, és kezeik annyira remegtek, hogy már nem tudtak a Bibliából olvasni; de mindezen zűrzavar és zaj közepette Ellen tiszta és éles hangja, ahogy látomásában beszélt, a jelenlévők mindegyike számára tisztán hallható volt. Ezeknek a férfiaknak az ellenállása addig folytatódott, amíg csak tudtak beszélni és énekelni, annak ellenére, hogy néhány saját barátjuk is megdorgálta őket, és arra kérte őket, hogy hagyják abba. De Robbins így szólt: »Bálvány előtt hajoltok meg: aranyborjút imádtok.«

GSAM 243.1„Thayer úr, a ház tulajdonosa, nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy a látomása az ördögtől származik, ahogyan Robbins állította. Valamilyen módon ki akarta próbálni. Hallotta, hogy a sátáni erőből származó látomásokat meg lehet állítani azzal, hogy kinyitják a Bibliát, és ráteszik a látomásban lévő személyre, ezért megkérdezte Sargentet, hogy kipróbálná-e ezt a módszert, amit ő azonban elutasított. Ekkor Thayer úr felvette az asztalon fekvő, ritkán használt, nehéz, nagy, kvartó méretű családi Bibliát, kinyitotta, és a látomásban lévő Ellen mellkasára tette, miközben a lány hátradőlt a szoba sarkában lévő falnak. Amint a Bibliát ráhelyezték, azonnal talpra állt, és a szoba közepére sétált, egyik kezében a nyitott Bibliával, amelyet olyan magasra emelt, amennyire csak tudott, és miközben szemei szilárdan felfelé néztek, ünnepélyes hangon kijelentette: »Isten ihletett bizonysága«, vagy ehhez hasonló szavakat. Majd miközben a Bibliát egyik kezében tartotta, és szeme felfelé nézett, nem pedig a Bibliára, hosszú ideig folytatta a lapok lapozgatását a másik kezével, ujját bizonyos szakaszokra helyezte, és ünnepélyes hangon pontosan elmondta azok szavait. Sok jelenlévő azokra a szakaszokra nézett, amelyekre az ujja mutatott, hogy megbizonyosodjanak arról, helyesen mondja-e őket, hiszen szemei ugyanakkor felfelé néztek. Az említett szakaszok közül néhány a gonoszok és az istenkáromlók elleni ítéletekről szólt; mások pedig a jelenlegi helyzetünkre vonatkozó intések és utasítások voltak.

GSAM 243Leghosszabb látomása, több mint hat óra

GSAM 243.2„Ebben az állapotban maradt egész délután, egészen napnyugta közeledtéig, amikor kijött a látomásból. Amikor Ellen a látomásban felállt, a nehéz, nyitott Bibliát a kezében tartva, és végigsétált a szobán, miközben a Szentírás szakaszait mondogatta, Sargent, Robbins és French elhallgattak. A fennmaradó időben ők is nyugtalanságot éreztek, sok más emberrel együtt; de behunyták a szemüket, és bátran kitartottak anélkül, hogy bármilyen jelét adták volna érzéseiknek.”³

GSAM 244Harmon kisasszony házassága

GSAM 244.11846. augusztus 30-án E. G. Harmon kisasszony és James White lelkész házasságot kötöttek, és együtt dolgoztak az üzenet terjesztésén. 1847 folyamán munkájuk főként Maine-re és Massachusettsre korlátozódott.

GSAM 244.2Április első szombatján Mrs. White-nak egy rendkívül érdekes látomás adatott Stockbridge Howland otthonában, Topshamben, ahol akkoriban általában tartották a gyűléseket. Ez az a látomás, amelyről az Early Writings című műben is szó esik, és amelyben látomást kapott a szentélyről és annak berendezéséről, a nyomorúság idejéről, a városokból menekülő szentekről, az őket körülvevő gonoszokról, Isten hangjára történő megszabadulásukról, a jubileumról, az Úr felhős szekéren való eljöveteléről stb. Érdemes megemlíteni néhány mozdulatát, amelyeket ebben a látomásban végzett.

GSAM 244Számos Biblia használata a látomásban

GSAM 244.3Frances Lunt asszony (S. Howland lánya) 1890. január 19-én a következőket mondta nekem:

GSAM 244.3„A gyűlések helyszínéül szolgáló szoba egyik oldalán állt egy asztal, amelyen számos különféle könyv hevert, köztük több szokásos méretű Biblia is. A látomás során White asszony felállt, odament az asztalhoz, felvett egy Bibliát anélkül, hogy más könyvet megérintett volna, majd bal kezével a feje fölé emelte a nyitott könyvet, jobb kezének mutatóujjával pedig rámutatott a Szentírás azon szövegére, amelyet éppen elismételt, miközben az előtt állt, akinek szánták, majd a nyitott könyvet annak a mellkasára helyezte, akinek a szöveget elismételte. Visszatérve az asztalhoz, felvett egy másik Bibliát, és ugyanúgy elismételt egy másik szentírási szöveget, majd a nyitott Bibliát annak a személynek a mellkasára helyezte, akinek szólt. Ezt a cselekedetet körülbelül fél tucat emberrel megismételte; ezt követően kecsesen leült egy székre, miközben szemei végig felfelé néztek, távol a könyvtől.”

GSAM 245.1Erről Truesdail asszony így nyilatkozik:

GSAM 245.1„Jelen voltam [1847. áprilisában], amikor White nővér az asztalhoz ment, és egymás után felvette a könyvek közül a Bibliákat, majd azok mellkasára helyezte, akiknek szentírási szöveget mondott. Mindezt úgy tette, hogy szemei az ég felé emelkedtek. Ezen az alkalmon a feje fölé emelte a Bibliát, miközben hozzám beszélt; majd a mellkasomra helyezte. A nekem adott igehely a 2. Korinthus 6:17 volt.”⁴

GSAM 245.2Frances Lunt asszony egyik levelében megadja annak a három személynek a nevét, akik jelen voltak ezen az alkalmon, és akikre a Bibliákat helyezték, miközben White asszony mindegyiküknek a számára szánt igeszakaszról beszélt; a nevek között ott volt Truesdail asszonyé is.

GSAM 245Az első munka az adventista hívők körében zajlott

GSAM 245.3Harmon kisasszony munkája – a prófétai ajándék vezetése alatt, 1845 januárjától 1846 tavaszáig, közel tizennyolc hónapig – a Krisztus közeli eljövetelében „hívők” között zajlott, akikkel korábban már kapcsolatba került. A 2300 nap letelte után (1844. október 22.) mindaddig, amíg meg nem értették csalódásuk okát és az akkor bekövetkezett esemény természetét, fennállt a veszély, hogy a hívők téves nézetekbe sodródnak, vagy teljesen feladják korábbi tapasztalataikat. Üzenete a következő volt számukra: „A múltbeli mozgalom Istentől származott. Tartsatok ki a hitetekben! Az Úrnak még mindig van munkája a népe számára. Tanulmányozzátok a Bibliát. Kutassátok az Igét, és megtaláljátok a világosságot.”

GSAM 245.4Ez az utasítás összhangban van az Úr tervével. Az Ő szándéka mindig is az volt, hogy népe számára szóló különleges üzenetei a megfelelő időben az Ő Igéjéből fakadjanak, és csak ezután jöjjön „másodlagosan” a prófécia ajándéka, hogy megerősítse és felépítse a hívőket.

GSAM 246.1Erre a tényre szembetűnő példát találunk Kornéliusz esetében, ahogyan az az Apostolok cselekedeteiben szerepel. Isten egyik angyala megjelent előtte, és látomást adott neki a saját házában. Az angyal jól ismerte az evangélium igazságait, és taníthatta volna azokat Kornéliusznak, de azért küldték, hogy szolgáljon annak, aki az üdvösség örököse volt, azáltal, hogy látomást adott Kornéliusznak. Biztosította őt arról, hogy az Úr elfogadta az ő áhítatát és odaadását. Nem hirdette neki az evangéliumot, hanem egyszerűen azt mondta neki, hogy hívassa ide Pétert, aki Joppában, Simon, a bőrkészítőnél szállt meg. Péter eljött, és a Szentírásból hirdette Kornéliusznak Krisztus evangéliumát.

GSAM 246A prófécia ajándékának helye

GSAM 246.2Ezen a ponton érdemes megjegyezni az ajándékok fejlődésének sorrendjét, ahogyan az Úr kijelölte azt Isten szavában. Pál erre utal a korinthusiakhoz írt levelében, ahol azt mondja: „Isten egyeseket elhelyezett az egyházban: először apostolokat, másodszor prófétákat.”⁵

GSAM 246.3Ha megvizsgáljuk az apostol kijelentését ezeknek az ajándékoknak az evangéliumban betöltött szerepéről, azonnal megértjük, miért tartják be ezt a sorrendet. Ezen ajándékok összehasonlításakor Pál így fogalmaz: „A nyelvek tehát jelül szolgálnak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófécia pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.”⁶ Az Úr rendelése szerint a világnak szóló különleges üzeneteit az Ő szavából kell közvetíteni; ennek megfelelően arra ösztönzi az embereket, hogy kutassák a Szentírást, és menjenek ki apostolként, az Úr üzeneteinek terhét hordozva, hirdetve azokat a Bibliából, amely kiállta az idők próbáját. Ahogy az emberek hívőkké válnak, a prófécia ajándéka „másodlagosan” lép be, betöltve a maga részét „a szentek tökéletesítésére, a szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére”.⁷