16. fejezet – A harmadik angyal üzenete

GSAM 247.1„A harmadik angyal követte őket, és hangos szóval így szólt: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és a homlokára vagy a kezére veszi a fenevad bélyegét, az Isten haragjának borából fog inni, amelyet keverék nélkül öntöttek az Ő haragjának kehelyébe; és tűzzel és kénkővel fogják kínozni a szent angyalok és a Bárány jelenlétében; és a kínzásuk füstje örökké és örökké felemelkedik; és nincs pihenésük éjjel-nappal azoknak, akik imádják a fenevadat és a képmását, és bárkinek, aki elfogadja a fenevad nevének bélyegét. Itt van a szentek türelme: itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.”¹

GSAM 247A Biblia legkomolyabb figyelmeztetése

GSAM 247.2Ez a Biblia legkomolyabb figyelmeztetése, és bizonyos, hogy világtörténelmünk nem tartalmaz olyan tanúságot, amely szerint ezt az üzenetet a múltban meghallgatták volna. Az a tény, hogy bebizonyosodott: e sorozat első és második angyala a jelen nemzedékhez tartozik, a legegyértelműbben alátámasztja azt a tényt, hogy ez az üzenet nem a múlt koraihoz tartozik.

GSAM 247.3J. V. Himes lelkész így fogalmazott 1847-ben:—

GSAM 247.4„A [Jelenések] tizennegyedik fejezete egy megdöbbentő kiáltást mutat be, amelyet még ki kell mondani, figyelmeztetésül az emberiségnek abban az órában, amikor erős kísértés éri őket. 9–11. versek. Isten könyvében ezen kívül nem található ilyen rettenetes harag bejelentése. Nem utal-e ez egy erős kísértésre, hogy ilyen félelmetes intésre van szükség?”²

GSAM 248A templom megnyílik – a frigyláda láthatóvá válik

GSAM 248.1J. N. Andrews így nyilatkozott erről az üzenetről: „A mennyei templom legszentebb helyének megnyitása, amelynek során a frigyláda láthatóvá válik, olyan esemény, amely a hetedik angyal trombitaszava alatt zajlik le. És mivel nagy Főpapunk szolgálata a 2300 nap leteltével átkerül abba a helyiségbe, úgy értjük, hogy a templom megnyitását az első angyal hirdetése által jelzett időszak vége jelzi. Főpapunk belépése a szentek szentjébe, hogy Isten ládája előtt szolgáljon, felhívja az egyház figyelmét az Isten ládájában található parancsolatokra. Isten parancsolatai azóta ragyognak a mennyei szentélyből.

GSAM 248A szombat megváltozása

GSAM 248.2„Vitathatatlan tény, hogy a negyedik parancsolatot évszázadokkal ezelőtt az Úr pihenőnapjáról a pogány vasárnapi ünnepre változtatták. Ez a változás kifejezetten ellentmond a Szentírásnak, amely mindenütt a hetedik napot ismeri el az Úr egyetlen heti szombataként. Ezt a nagy hitehagyó hajtotta végre, akiről Dániel megjósolta, hogy »az idők és a törvények megváltoztatására fog törekedni«. Ez a hatalom lényegében megegyezik azzal a fenevaddal, amelyet az egész világ imádni fog. És mélyen érdekes tény, hogy ezt a parancsolatot, amelyet oly sokáig lábbal tiportak, most igazolják, és Isten népe elkezdte betartani a többi kilenc parancsolattal együtt. Hála Istennek, hogy felkészíti a maradékot a sárkánnyal való végső küzdelemre, és arra, hogy a kapukon át beléphessenek a szent városba. Jelenések 12:17; 22:14. A negyedik parancsolat igazolása a hitehagyás szombatjával szemben, valamint Isten minden parancsolatának hirdetése lenyűgöző bizonyság arra, hogy a jelen a szentek türelmének és a harmadik angyal figyelmeztetésének ideje.”³

GSAM 249.1A korábbi fejezetekben már felhívtuk a figyelmet az első és a második üzenetre, amelyek beteljesedtek a nagy második eljövetelről szóló hirdetésben egészen 1844. október 22-ig. A fejezet elején szereplő ige így hangzik: „A harmadik angyal követte őket”, vagyis követte az első és a második angyalt. Ebben az összefüggésben talán érdekes lehet felhívni a figyelmet a harmadik angyal üzenetének megjelenésére.

GSAM 249Az első adventista szombattartók

GSAM 249.2Az 1844-es „éjféli kiáltás” idején az Úr elkezdte népe gondolatait a hetedik napi szombat megtartása felé terelni. Ez a tan az adventisták körében a következőképpen alakult ki: Rachel Preston, egy hetedik napi baptista, Washingtonba (New Hampshire) költözött, ahol egy adventista gyülekezet működött. Elfogadta az adventi tanítást, és az a gyülekezet, amely körülbelül negyven tagból állt, az ő misszionáriusi munkája révén elfogadta a negyedik parancsolat szerinti szombatot.⁴ Ez a téma iránti érdeklődéshez vezetett. Az 1844. szeptember 5-i Cry című lapban ezt olvashatjuk: „Sokakat mélyen foglalkoztat az a feltételezett kötelesség, hogy a hetedik napot tartsák meg.” Ez a kijelentés egy szerkesztői cikkben szerepelt, amelyben halvány kísérletet tettek a vasárnaptartás igényeinek alátámasztására. A téma folytatódott a szeptember 12-i számban, ahol a következő jelentős kijelentést találjuk, amely sokakat komoly és alapos tanulmányozásra késztetett:—

GSAM 249A hetedik nap az egyetlen törvény által kijelölt nap

GSAM 249.3„A múlt héten arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs olyan meghatározott időtartam, amelyet a keresztényeknek a törvény szerint szent időként kellene elkülöníteniük. Ha ez a következtetés helytelen, akkor úgy véljük, hogy a hetedik nap az egyetlen olyan nap, amelynek megtartására bármiféle törvény vonatkozik.”

GSAM 250T. M. Preble esszéje

GSAM 250.1Az adventista közösség figyelmét mint közösséget T. M. Preble 1845. február 13-án kelt, a témáról szóló esszéje hívta fel a szombat kérdésére, amelyet 1845. február 28-án a Hope of Israel című lapban tettek közzé Portlandben, Maine államban. Miután bemutatta a bibliai szombat kötelező voltát, valamint azt a tényt, hogy azt a nagy hitehagyás következtében vasárnapra változtatták, a következőképpen jegyzi meg: „Így látjuk beteljesülni a Dániel 7:25-öt, ahol a kis szarv megváltoztatja az »időket és a törvényeket«. Ezért számomra úgy tűnik, hogy mindazok, akik az első napot tartják szombatként, a pápa vasárnaptartói és Isten szombatszegői.”⁵

GSAM 250J. B. Cook a szombat kérdéséről

GSAM 250.2Nem sokkal ezután megjelent nyomtatásban egy cikk J. B. Cook tollából, amelyben kimutatta, hogy nincs bibliai bizonyíték a vasárnap szombatként való megtartására, és ezt a tömör kifejezést használta: „Így könnyen kifogy a szél azok vitorláiból, akik – talán tudtukon kívül – a pápa szombati zászlaja alatt hajóznak.”

GSAM 250.3Bár e két férfi szombattartása csak rövid ideig tartott, elindítottak egy folyamatot, amelyet nem lehetett könnyen megállítani. Az olyan szlogenek, mint a „pápa vasárnaptartói”, „Isten parancsolatainak megszegői” és „a pápa szombati zászlaja alatt hajózók”, több száz olyan ember ajkán voltak, akik alig várták, hogy megtudják az igazságot ebben a kérdésben. A massachusettsi Fairhavenben élő József Bates lelkész figyelmét is így keltették fel, és 1845-ben elfogadta a szombatot.

GSAM 250József Bates elfogadja a szombatot

GSAM 250.4Tapasztalata a következőképpen alakult: Miután hallott a New Hampshire-i Washingtonban élő, szombatot tartó közösségről, elhatározta, hogy meglátogatja azt az egyházat, és megnézi, miről is van szó. Így is tett, és miután velük együtt tanulmányozta a témát, rájött, hogy igazuk van, és azonnal elfogadta a szombat kérdésével kapcsolatos felvilágosítást. Visszatérve New Bedfordba (Massachusetts), a New Bedford és Fairhaven közötti hídon találkozott egy jeles testvérrel, aki így szólította meg: „Bates kapitány, mi újság?” Bates lelkész így válaszolt: „Az a hír, hogy a hetedik nap az Úr, a mi Istenünk szombatja.” „Nos,” mondta a férfi, „hazamegyek, elolvasom a Bibliámat, és utánanézek ennek.” Így is tett, és amikor legközelebb találkoztak, ez a testvér már elfogadta a szombatról szóló igazságot, és betartotta azt.

GSAM 251Az első könyv a szombatról

GSAM 251.2Bates lelkész azonnal elkezdte hirdetni ezt az igazságot államról államra. Hamar rájött, hogy egy könyv, vagy akár csak egy röpirat a szombat kérdéséről nagy segítséget jelentene munkájában, és lelkét Isten Lelke arra késztette, hogy írjon és kiadjon valamit erről a témáról. De a kérdés az volt, hogyan lehetne ezt pénz nélkül megtenni, hiszen mindössze egy yorki shillingje (tizenkét és fél cent) volt. Talán érdekes lehet az olvasó számára, ha elmesélem az ő tapasztalatait ebben az ügyben, pontosan úgy, ahogyan ő elmondta nekem 1855-ben.

GSAM 251Négy font liszt

GSAM 251.3Elmondta, hogy miközben imádkozott Isten előtt, elhatározta, hogy megírja a könyvet, és biztos volt benne, hogy megnyílik az út a kiadásához. Ezért leült az íróasztalához, a Bibliával és a konkordanciával, hogy megkezdje a munkát. Egy óra múlva Mrs. Bates bejött a szobába, és azt mondta: „József, nincs elég lisztem a sütéshez”, és egyúttal megemlített néhány más apróságot is, amire szüksége volt. „Mennyi liszt hiányzik?” – kérdezte Bates kapitány. „Körülbelül négy font” – válaszolta a felesége. „Rendben” – felelte ő. Miután a felesége elhagyta a szobát, elment egy közeli boltba, megvette a négy font lisztet és a többi dolgot, hazahozta őket, majd ismét leült az íróasztalához. Nem sokkal később Bates asszony bejött, meglátta a tárgyakat az asztalon, és felkiáltott: „Honnan jött ez a liszt?” „Hát” – mondta a kapitány –, „nincs elég? Azt mondtad, négy fontot akarsz.” „Igen” – felelte a felesége –, „de honnan szerezted?” „Megvettem” – válaszolta a kapitány; „nem ez az a mennyiség, amire szükséged volt a sütéshez?” „Igen” – folytatta Bates asszony –, „de te, Bates kapitány, aki hajókat vezettél New Bedfordból a világ minden tájára, elmentél és vettél négy font lisztet?” „Igen, nem ez volt az a mennyiség, amire szükséged volt a sütéshez?” „Igen” – mondta Bates asszony –, „de te vettél négy font(!) lisztet?”

GSAM 252Tizenegyezer dollár az igazságért

GSAM 252.1Hamarosan újabb próbatétel következett. Amikor Bates kapitány felhagyott a tengerészetével, 11 000 dollárért eladta részesedését egy hajóban, de most már mindenét elköltötte az igazság ügyének előmozdítására. Eddig Bates asszony nem tudta, mi a férje valódi anyagi helyzete, de ő úgy érezte, most már tájékoztatnia kell erről a feleségét, ezért nyugodtan így szólt: „Feleségem, az utolsó pénzemet költöttem el ezekre a dolgokra.” Keserű zokogás közepette Bates asszony megkérdezte: „Mit fogunk most tenni?” A kapitány felállt, és olyan méltósággal, amellyel egy kapitány irányítja hajóját, így szólt: „Írok egy könyvet; terjeszteni fogom, és elterjesztem ezt a szombati igazságot az egész világ előtt.” „Nos” – mondta Bates asszony, miközben a könnyek elhomályosították a látását –, „miből fogunk élni?” „Az Úr majd megnyitja az utat” – válaszolta mosolyogva Bates kapitány. „Igen” – mondta Bates asszony –, „Az Úr majd megnyitja az utat! Ezt mondod mindig”, és sírásban tört ki, majd elhagyta a szobát.

GSAM 252Egy váratlan segítség

GSAM 252.2Miután Bates kapitány fél órán át folytatta a munkáját, az a gondolat ötlött fel benne, hogy menjen el a postahivatalba, mert ott vár rá egy levél. Elment, és valóban, ott volt a levél. Azokban a napokban a levélpostaköltség öt cent volt, és az előre fizetés nem volt kötelező. A levél írója valamilyen okból elmulasztotta a postaköltség befizetését. És itt ismét megalázkodnia kellett Bates kapitánynak, mivel kénytelen volt elmondani a postamesternek, Drew úrnak – akit jól ismert –, hogy nem tudja kifizetni a postaköltséget, mivel nincs pénze; de így szólt: „Megnézhetem, kitől jött?” „Vigye magával” – mondta a postamester –, „és fizessen máskor.” „Nem” – felelte a kapitány –, „addig nem viszem ki a levelet az irodából, amíg a postaköltséget ki nem fizetem.” Miközben a levél a kezében volt, így szólt: „Úgy vélem, hogy pénz van ebben a levélben”, majd a postamesterhez fordulva megkérdezte: „Megnyitná, kérem? Ha van benne pénz, abból kiveheti a postaköltséget; ha nincs, nem fogom elolvasni.” A postamester teljesítette a kérését, és lám! Egy tízdolláros bankjegy volt benne. Elolvasva kiderült, hogy a levél egy olyan személytől érkezett, aki azt írta, hogy az Úr annyira meggyőzte őt arról, hogy Bates lelkésznek pénzre van szüksége, hogy sietve elküldte neki; és a sietségben valószínűleg elfelejtette kifizetni a postaköltséget.

GSAM 253.1Miután kifizette a postaköltséget, elment egy élelmiszerboltba, és 4 dollárért vett egy hordó lisztet, valamint burgonyát, cukrot és egyéb szükséges cikkeket. Amikor megadta a szállítási címet, így szólt: „Valószínűleg a nő azt fogja mondani, hogy azok nem oda tartoznak, de ne is figyeljen arra, amit mond; rakja le az árut az előteraszra.”

GSAM 253.2Ezután elment a nyomdába, és megrendelte egy körülbelül százoldalas röpirat ezer példányának kinyomtatását, azzal a megállapodással, hogy amint a kéziratot átadják, a nyomdászok a lehető leggyorsabban szedjék ki, és küldjék el neki a korrektúrapéldányokat. A munkáért akkor kellett fizetnie, amint megkapta a pénzt, és a könyveket addig nem vihették el a nyomdából, amíg az összes számlát ki nem fizették.

GSAM 253.3Bates kapitány jól tudta, hogy nem jár neki pénz, de kötelességének érezte, hogy megírja ezt a könyvet, abban a hitben, hogy az Úr megérinti az emberek szívét, hogy küldjék el a pénzt, amikor szükség lesz rá. Miután megvette a papírt, a tollakat stb., így időt hagyva arra, hogy a háztartási cikkek előre érkezzenek hozzá, elment a házához vezető utca elejére. Amikor meglátta, hogy a cikkek ott vannak, a hátsó bejáraton keresztül bement a házba, és újra leült az íróasztalához. Bates asszony bejött, és izgatottan mondta: „József, nézz csak ki az előteraszra! Honnan jött ez a cucc? Egy szekérvezető jött ide, és ki akarta rakni. Mondtam neki, hogy ez nem ide tartozik, de ő mégis kirakta.” „Hát,” mondta Bates kapitány, „szerintem nincs ezzel semmi baj.” „De,” mondta Bates asszony, „honnan jött?” „Hát,” mondta a kapitány, „az Úr küldte.” „Igen,” mondta Bates asszony, „az Úr küldte; ezt mondod mindig.” Aztán átadta a levelet a feleségének, mondván: „Olvasd el ezt, és megtudod, honnan jött.” A nő elolvasta, majd ismét visszavonult, hogy sírjon, de ez a sírás más jellegű volt, mint az első; és visszatérve alázatosan bocsánatot kért a férjétől hitetlensége miatt.

GSAM 254Pénz érkezik a könyvért

GSAM 254.1Ahogy az írás és a nyomtatás haladt előre, Bates kapitány időről időre kapott pénzt postán és más módon is, néha olyan személyektől, akiket soha nem is ismert. Amint megkapta a pénzt, azt átadta a nyomdászoknak, és a könyv számlájára írták jóvá. Végül eljött a nap, amikor az összes könyv kinyomtatásra került, és Bates testvér számára váratlan forrásból fedezték a számla egyenlegét; így a könyvek forgalomba hozatala egy nappal sem késett.

GSAM 254Az utolsó számla kifizetése

GSAM 254.2H. S. Gurney, a michigani Memphisből, 1884 márciusában elmesélte nekem, hogy éppen azon a reggelen, amikor Bates lelkész könyve elkészült, 100 dollárt kapott egy elévült adóslevél alapján egy férfitól, aki kijelentette, hogy soha nem fog neki fizetni. Miután megkapta ezt a pénzt, örömmel fordította annak egy részét Bates lelkész szombati traktátusának utolsó számlájának kifizetésére. „De” – mondta Gurney úr – „Bates testvér halála napjáig soha nem tudta meg, ki fizette ki a könyvszámla fennmaradó részét.” Bates lelkésznek a szombati igazság nyomtatásával kapcsolatos ezen tapasztalata mintha azt üzenné a népünknek a szombati kérdésről szóló igazság közzétételének legelejétől fogva: „Haladjatok előre ezen a munkaterületen, és bízzatok abban, hogy Isten gondviselése megnyitja az utat, ahogy haladtok előre.”

GSAM 255Bates lelkész szkeptikus a látomásokkal kapcsolatban

GSAM 255.1A következő, a Life Sketches című műből kivonatolt nyilatkozat megmutatja, hogyan kapcsolódott össze a prófécia ajándéka és a szombati reformáció:—

GSAM 255.21846-ban, egy massachusettsi New Bedfordba tett látogatás során Harmon kisasszony megismerkedett József Bates lelkésszel. Ő már korán magáévá tette az adventista hitet, és aktív munkás volt az ügyben. Igazi keresztény úriember volt, udvarias és kedves. Olyan gyengéden bánt Harmon kisasszonnyal, mintha a saját gyermeke lett volna. Amikor először hallotta beszélni, mély érdeklődést tanúsított, és miután a hölgy befejezte, felállt, és így szólt: „Én egy kételkedő Tamás vagyok. Nem hiszek a látomásokban. De ha el tudnám hinni, hogy a tanúságtétel, amelyet a testvér ma este elmesélt, valóban Isten hangja volt számunkra, én lennék a legboldogabb ember a földön. A szívem mélyen meghatódott. Hiszem, hogy az előadó őszinte, de nem tudom megmagyarázni, hogy miként mutatták meg neki azokat a csodálatos dolgokat, amelyekről beszámolt nekünk.”

GSAM 255Harmon kisasszony elfogadja a szombatot

GSAM 255.3Bates lelkész megtartotta a szombatot, és hangsúlyozta annak fontosságát. Harmon kisasszony akkoriban még nem érezte annak jelentőségét, és úgy gondolta, hogy Bates lelkész téved, amikor a negyedik parancsolatra több hangsúlyt fektet, mint a többi kilencre. De az Úr megmutatta neki a mennyei szentélyt. Megnyílt Isten temploma a mennyben, és megmutatták neki Isten ládáját, amelyet a kegyelem trónja fedett. Két angyal állt, egy-egy a láda két végén, szárnyaikat a kegyelem trónja fölé terjesztve, arcukat pedig felé fordítva. Kísérő angyala elmondta neki, hogy ez az egész mennyei sereget jelképezi, amely áhítattal és félelemmel tekint Isten törvényére, amelyet Isten ujja írt le. Jézus felemelte a ládát fedő fedelet, és a nő meglátta a kőtáblákat, amelyekre a Tízparancsolat volt írva. Csodálkozva látta, hogy a Tízparancsolat közepén a negyedik parancsolat áll, amelyet lágy fénykorona vesz körül. Az angyal így szólt: „Ez az egyetlen a tíz közül, amely meghatározza az élő Istent, aki teremtette az eget és a földet, valamint mindazt, ami bennük van. Amikor a föld alapjai lerakódtak, akkor a szombat alapja is lerakódott.” Megmutatták neki, hogy ha az igazi szombatot megtartották volna, soha nem lett volna hitetlen vagy ateista. A szombat megtartása megóvta volna a világot a bálványimádástól.

GSAM 256.1A negyedik parancsolatot lábbal tiporták, ezért arra vagyunk hívva, hogy helyrehozzuk a törvényben keletkezett rést, és kiálljunk az elnyomott szombat mellett. A bűn embere, aki magát Isten fölé emelte, és meg akarta változtatni az időket és a törvényeket, elérte, hogy a szombat a hét hetedik napjáról az első napjára változzon. Ezzel rést ütött Isten törvényében.

GSAM 256.2Közvetlenül Isten nagy napja előtt üzenet kerül elküldésre, hogy figyelmeztesse az embereket: térjenek vissza Isten törvényéhez, amelyet az Antikrisztus megsértett. A törvény megsértésére tanítással és példamutatással kell felhívni a figyelmet. Megmutatták neki azt is, hogy a Jelenések 14. fejezetében szereplő harmadik angyal, aki hirdeti Isten parancsolatait és Jézus hitét, azokat az embereket képviseli, akik fogadják ezt az üzenetet, és figyelmeztető hangot emelnek a világ felé, hogy Isten parancsolatait és törvényét szemük fényeként őrizzék meg, és hogy erre a figyelmeztetésre válaszul sokan magukévá teszik az Úr szombatját.⁶

GSAM 256.3Harmon kisasszony és Bates lelkész ezen élménye összhangban állt az Úr munkamódszerével. Bates lelkész hívta fel mind Harmon kisasszony, mind White lelkész figyelmét a szombat kérdésére, aki a Szentírásból mutatta be nekik Isten megváltoztathatatlan törvényének követelményeit. Bár Harmon kisasszonyt körülbelül tizennyolc hónapja különleges megnyilvánulásokkal áldotta meg az Úr, korábban semmit sem mutattak meg neki ezzel a témával kapcsolatban. Most eljött az Úr ideje, amikor hívőket emelt fel, hogy megtartsák a törvényét, és a prófécia ajándékán keresztül világosságot adjon nekik; így saját munkamódszerével a harmadik angyal üzenete, „Isten parancsolatai és Jézus Krisztus bizonysága”, összefonódott.

GSAM 257A harmadik angyal üzenetének kezdete

GSAM 257.1Attól az időtől kezdve a harmadik angyal üzenetét, összekapcsolva a másik kettővel, hirdetni kezdték. A szombat igazsága, összekapcsolva Isten ládájával és a szentélyre vonatkozóan kialakuló fénnyel, megerősítette azt, amit korábban megmutattak: hogy a korábbi adventi mozgalom helyes volt, és az Úr akaratának megfelelően zajlott. Most már teljesebben megérthették, mint valaha, a „három lépés felfelé az Isten városába vezető útra” jelentését.

GSAM 257Bates lelkész elfogadja a látomásokat, mint Istentől származókat

GSAM 257.21846 novemberében Topshamban, Maine államban tartottak egy konferenciát, amelyen Bates lelkész is jelen volt. Ezen a találkozón White asszony (Harmon kisasszony és James White lelkész házasságáról már korábban szó esett) látomást kapott, amelynek köszönhetően Bates lelkész teljes mértékben meggyőződött azok isteni eredetéről. Ő olyan ember volt, aki ötven éven át a tengeren szolgált, és a hajósinas pozíciótól kezdve a hajókapitányi és hajótulajdonosi tisztségekig minden beosztást betöltött. Csillagászati ismeretei olyanok voltak, hogy – ahogy nekem elmondta – az égitestek megfigyelése alapján szinte pontosan meg tudta állapítani, hol tartózkodik a tengeren, szélességi és hosszúsági koordináták szerint. Egy ilyen ember természetesen szívesen beszélgetett a csillagászatról.

GSAM 257.3Beszélgetésünk során elmesélte, hogyan győződött meg a látomások isteni eredetéről. Elmondta, hogy egy nap megpróbált Mrs. White-tal a csillagokról beszélgetni, de hamar rájött, hogy a hölgy semmit sem tud a csillagászatról; sőt, ahogy ő maga is elmondta, nem is tudta, hogy valaha is lapozgatott-e olyan könyvet, amely ezzel a témával foglalkozott. Nem volt kedve erről a témáról beszélgetni, ezért más irányba terelte a beszélgetést: az új földről kezdett beszélni, és arról, amit ezzel kapcsolatban látomásaiban mutattak neki.

GSAM 258A „Megnyíló mennyek”

GSAM 258.1Az előző évben, 1845. április 19-én az Illustrated London News közzétett egy, a csillagászok számára rendkívül érdekes cikket Lord Rosse-tól, amelyben azokról a csodálatos felfedezésekről számolt be, amelyeket hatalmas távcsövén keresztül tett, különös tekintettel arra a látványra, amelyet a csillagászok „az ég résének” neveznek. Egy este, a fent említett összejövetelen, Mr. Curtiss házában, Bates lelkész jelenlétében – aki még nem döntötte el, mit gondoljon ezekről a megnyilvánulásokról –, Mrs. White látomás közben elkezdett a csillagokról beszélni, ragyogó leírást adva azokról a rózsaszínű övekről, amelyeket valamelyik bolygó felszínén látott, és hozzátette: „Négy holdat látok.” „Ó” – mondta Bates lelkész –, „a Jupitert nézi!” Majd mintha az űrben utazna, mozdulatokat tett, és elkezdte leírni a folyamatosan változó szépségű öveket és gyűrűket, majd így szólt: „Hét holdat látok.”⁷ Bates lelkész felkiáltott: „A Szaturnuszt írja le.” Ezt követően azt mondta: „Hat holdot látok”, és azonnal elkezdte leírni a „megnyíló mennyeket” azok dicsőségével együtt, és úgy nevezte, hogy egy jobban megvilágított régióba vezető nyílás. Bates lelkész azt mondta, hogy a leírása messze felülmúlta a megnyíló mennyekről szóló bármely beszámolót, amit valaha is olvasott bármely szerzőtől.

GSAM 258.2Miközben a hölgy beszélt, és még mindig a látomásban volt, ő felállt, és így kiáltott fel: „Ó, mennyire szeretném, ha Lord John Rosse itt lenne ma este!” White lelkész megkérdezte: „Ki az a Lord John Rosse?” „Ó,” felelte Bates lelkész, „ő az a nagy angol csillagász. Bárcsak itt lenne, hogy hallhassa, ahogy az a nő csillagászatról beszél, és hallhassa azt a leírást a »megnyíló mennyekről«. Ez messze felülmúlja mindazt, amit valaha is olvastam erről a témáról.” Attól az estétől kezdve Bates lelkész teljes mértékben meggyőződött arról, hogy Mrs. White látomásai túlmutatnak a tudásán és az irányításán. Ez, valamint a kapott feddés és tanítás jellege meggyőzte őt arról, hogy azok Istentől származnak.

GSAM 259.1Ezt a jelenséget az égen, amelyet Mrs. White abban a látomásban így írt le, a csillagászati írók ritkán említik. Huygens, aki elsőként fedezte fel, a következő leírást adja róla:—

GSAM 259Dicsőséges fény az Orion kardjában

GSAM 259.2„A csillagászok három csillagot helyeznek el egymáshoz közel az Orion kardjában; amikor 1656-ban távcsővel megnéztem a középsőt, annak helyén tizenkét másik csillag jelent meg; ezek közül három szinte egymáshoz ért, és még négy másik is megjelent, mintha felhőn keresztül csillognának, úgyhogy a körülöttük lévő tér sokkal fényesebbnek tűnt, mint az ég többi része, amely a szép időjárás miatt teljesen feketésnek látszott, mintha egy függönynyíláson keresztül néznénk, amelyen keresztül szabad kilátás nyílt egy másik, jobban megvilágított területre.”

GSAM 259.3William Herschel így ír erről az égbolton lévő nyílásról:—

GSAM 259.4„Ha átmérője ezen a távolságon 10°-os szöget zár be – ami szinte így is van –, akkor nagysága teljesen elképzelhetetlen. Kiszámították, hogy a Nap méretének kétezermilliárdszorosának kell lennie.”

GSAM 259Fényesebb, mint a Nap

GSAM 259.5Thomas Dick filozófus így beszél erről a fényes ködről:—

GSAM 259.6„Ha olyan közel lennénk hozzá, mint a legközelebbi csillag távolságának fele – és ez a távolság már önmagában is hatalmas –, akkor egy ilyen pontról nézve a Nap fényességéhez hasonló ragyogást mutatna; és a sokkal közelebb lévő lények számára az égbolt nagy részét kitöltené, és leírhatatlan pompában tűnne fel. De egy ilyen objektum végső rendeltetése, minden vonatkozásában és összefüggésében, talán még a végtelen létezés jövőbeli korszakaiban fog kiderülni; és, mint a teremtés távoli terein található sok más objektum, az elmében vágyat ébreszt arra, hogy az univerzum ragyogó és titokzatos jelenetei szemünk láttára egy kicsit jobban kibontakozzanak.”⁸

GSAM 260.1Bates lelkész egy erről a témáról szóló cikkét a következő szavakkal zárta:—

GSAM 260.2„Így tehát az összes felhozott bizonyítékból láthatjuk (és ha szükséges lenne, még sokkal többet is hozhatnánk fel), hogy itt egy rendkívül csodálatos és megmagyarázhatatlan jelenségről van szó az égbolton; egy résről az égen, amelynek kerülete több mint tizenegymilliárd-háromszáztizennégy [11 000 000 314] mérföld. A híres Huygens így fogalmaz: »Soha nem láttam még ehhez hasonlót a többi állócsillag között – szabad kilátás egy másik, még fényesebb régióba.«”

GSAM 260Egy másik tanúvallomás a bolygóról szóló látomásról

GSAM 260.3Ismét idézünk Truesdail asszonytól, aki jelen volt az említett látomás átadásának alkalmával. Ő így mondja:—

GSAM 260.4„White nővér egészségi állapota nagyon gyenge volt, és miközben imádkoztunk érte, Isten Lelke ránk szállt. Hamarosan észrevettük, hogy már nem vesz tudomást a földi dolgokról. Ez volt az első pillantása a bolygók világára. Miután hangosan felsorolta a Jupiter holdjait, majd nem sokkal később a Szaturnusz holdjait is, gyönyörű leírást adott az utóbbi gyűrűiről. Ezután így szólt: »A lakosok magas, fenséges emberek, annyira különböznek a földi lakosoktól. A bűn soha nem lépett be ide.« Bates testvér mosolygó arcáról nyilvánvaló volt, hogy a látomásai forrásával kapcsolatos korábbi kétségei gyorsan eloszlottak benne. Mindannyian tudtuk, hogy Bates kapitány nagy csillagászatrajongó volt, hiszen gyakran megmutatta nekünk számos égitest helyét, hogy tanítson minket. Amikor White nővér a látomás után válaszolt a kérdéseire, mondván, hogy soha nem tanult, sem más módon nem szerzett ismereteket ezen a téren, a kapitányt elöntötte az öröm és a boldogság. Dicsérte Istent, és kifejezte hitét, hogy ez a bolygókról szóló látomás azért adatott, hogy ő soha többé ne kételkedjen.”⁹

GSAM 261Egy vad természetű ló hirtelen megszelídült

GSAM 261.1Nem sokkal a topshami találkozó után újabb figyelemre méltó esemény történt a látomásokkal kapcsolatban, amelyet Bates lelkész elmesélése alapján adok tovább:—

GSAM 261.2White lelkésznek egy részben betört csikója és egy kétüléses piaci szekere állt rendelkezésére, amely sárvédő deszka nélkül készült, de a szekér elején átívelő lépcsőfok volt, valamint egy vaslépcső a száraknál. A csikó hajtásakor rendkívüli óvatosságra volt szükség, mivel ha a gyeplő vagy bármi más hozzáért az oldalához, azonnal dühösen rúgott, és folyamatosan feszes gyeplővel kellett visszatartani, hogy ne szaladjon el. Ez a csikó annak a személynek a tulajdona volt, akihez el akartak jutni, és mivel White lelkész már szokott volt kezelni betörés nélküli csikókat, úgy gondolta, ezzel sem lesz komoly gondja. Ha azonban tudták volna, hogy a csikó korábbi őrjöngő kitörései során már két embert megölt – az egyiket úgy, hogy az út menti sziklákhoz nyomta –, talán kevésbé lett volna magabiztos.

GSAM 261.3Ezen az alkalmon négyen ültek a szekéren: White lelkész és felesége az első ülésen, Bates lelkész és Izrael Damon pedig a hátsó ülésen. Miközben White lelkész minden erejét arra fordította, hogy kordában tartsa a lovat, Mrs. White az igazságról beszélt, amikor Isten hatalma leszállt a társaságra, és ő látomásba merült, miközben a szekéren ült. Abban a pillanatban, amikor „Dicsőség!”-et kiáltott, miközben látomásba merült, a csikó hirtelen teljesen megállt, és lehajtotta a fejét. Ugyanakkor White asszony felállt ebben az állapotban, és felfelé néző szemmel átlépett a szekér elején, le a vonórudakra, kezét a csikó farára téve. Bates lelkész így kiáltott White lelkésznek: „A csikó halálra rúgja azt a nőt.” White lelkész így válaszolt: „Most az Úr irányítja a csikót; nem akarok közbeavatkozni.” A csikó olyan szelíd volt, mint egy öreg ló. Az út mellett a part körülbelül hat lábnyira emelkedett, a kerítés mellett pedig egy füves terület volt. Mrs. White, szemét továbbra is felfelé szegezve, egyszer sem pillantva lefelé, felmászott a parton a füves területre, majd néhány percig oda-vissza sétált, miközben beszélt és leírta az új föld szépségeit. Aztán, fejét ugyanabban a testtartásban tartva, lejött a dombról, odasétált a szekérhez, felállt a lépcsőre, kezét a csikó farára téve, így felmászott a szekérrúdra, és ismét beült a szekérbe. Abban a pillanatban, hogy leült az ülésre, véget ért a látomása, és abban a pillanatban a ló – a kocsis bármiféle jelzése nélkül – elindult, és folytatta útját.

GSAM 262.2Amíg Mrs. White kint volt a szekérből, White lelkész eldöntötte, hogy kipróbálja a lovat, és megnézi, valóban szelíd-e vagy sem. Először csak megérintette az ostorral; máskor a ló rúgással reagált volna, de most nem mozdult meg. Ezután elég erősen megütötte, majd még erősebben, és még erősebben. A csikó egyáltalán nem vett tudomást az ütésekről, hanem olyan ártalmatlannak tűnt, mint azok az oroszlánok, amelyek száját az angyalok bezárták azon az éjszakán, amikor Dániel a barlangjukban töltötte az éjszakát. „Komoly hangulatú hely volt” – mondta Bates lelkész –, „és nyilvánvaló volt, hogy ugyanaz az Erő, amely a látomásokat előidézte, egyelőre megfékezte a csikó vad természetét.”

GSAM 262.3Ha ez a látomás csupán néhány testi gyengeségének eredménye volt, akkor természetesen felmerül a kérdés: vajon a ló is hasonló módon szenvedett-e?

GSAM 262Izrael Damon tanúsága

GSAM 262.4Bates lelkész által nekem elmondott beszámolót alátámasztandó, itt közlöm a következő nyilatkozatot:—

GSAM 262.5„Körülbelül húsz évvel ezelőtt, éppen miután elkezdtem betartani a szombatot, Izrael Damon elmesélte nekem azokat a körülményeket, amelyek között White nővér látomást kapott, miközben ő, Bates lelkész, valamint White lelkész és felesége a makacs csikó mögött haladó könnyű szekéren utaztak. Ma elolvastam a fenti esemény leírását, ahogyan azt Loughborough lelkész írta le, és az pontosan egyezik azzal, amit Damon lelkész mondott nekem.” Aláírás: „R. S. Webber, Battle Creek, Michigan, 1891. február 9.”

GSAM 263Bates lelkész tanúsága a látomásokról

GSAM 263.1Bates lelkész így írja le saját élményét:—

GSAM 263.2„Bár nem láttam bennük semmit, ami ellentmondott volna az Igének, mégis megijedtem, és rendkívül megpróbáltatva éreztem magam, és hosszú ideig nem akartam elhinni, hogy ez több lenne annál, amit a testének elhúzódó, legyengült állapota okozott.

GSAM 263.3„Ezért olyan alkalmakat kerestem, amikor mások is jelen voltak, és amikor úgy tűnt, hogy elméje nyugodt (a találkozón kívül), hogy kérdéseket tegyek fel neki és keresztkérdéseket tegyek fel neki, valamint a vele lévő barátainak, különösen az idősebb nővérének, hogy ha lehetséges, rájöjjek az igazságra. Későbbi New Bedford-i és fairhaveni látogatásai során gyűléseinken számos alkalommal láttam őt látomásban, valamint Topshamben, Maine-ben is; és azok, akik jelen voltak néhány ilyen izgalmas jelenetnél, jól tudják, milyen érdeklődéssel és figyelemmel hallgattam minden szavát, és figyeltem minden mozdulatát, hogy felfedezzem a megtévesztést vagy a hipnotikus befolyást. És hálát adok Istennek azért a lehetőségért, hogy másokkal együtt tanúja lehettem ezeknek a dolgoknak. Most már magabiztosan beszélhetek a saját nevemben. Hiszem, hogy ez a munka Istentől származik, és arra szolgál, hogy megvigasztalja és megerősítse az Ő »szétszórt«, »széttépett« és »kifosztott népét«, mióta munkánk lezárult… 1844 októberében. Az azóta fennálló zavaros állapot, amikor az emberek hol ide, hol oda mutatnak – »Íme, itt van!«, »Íme, ott van!« –, rendkívül megzavarta Isten őszinte, hajlandó népét, és rendkívül megnehezítette azok helyzetét, akik nem voltak képesek értelmezni a számtalan, egymásnak ellentmondó szövegrészletet, amelyeket a szemük elé tártak. Bevallom, hogy sok olyan szakaszt illetően kaptam megvilágosodást és útmutatást, amelyeket korábban nem tudtam világosan megérteni. Úgy vélem, hogy ő Isten önfeláldozó, őszinte, készséges gyermeke.”¹⁰

GSAM 263.4„A szerző nem »korábbi tanításokból vagy tanulmányokból meríti« látomásainak »tartalmát«. Amikor 1844 decemberében megkapta az első látomását, ő és az egész közösség Portlandben, Maine-ben (ahol szülei akkor laktak) már felhagyott az »éjféli kiáltással«, mintha az már a múlté lenne. Ekkor mutatta meg neki az Úr látomásban azt a tévedést, amelybe ő és a portlandi közösség beleesett. Ezután elmesélte a látomását a közösségnek, és ők elismerték, hogy a hetedik hónapban átélt élményük Isten műve volt.”¹¹

GSAM 264Hogyan tekintettek a három üzenetre 1847-ben

GSAM 264.1Az alábbiakban James White lelkész 1847 áprilisában írt szövege mutatja be, hogyan tekintettek akkor a három üzenetre:—

GSAM 264.2„A második eljövetel hívőinek minden csoportja egyetért abban, hogy az angyal, akiről e fejezet (Jelenések 14) hatodik és hetedik versében szó van, az eljövetel üzenetét jelképezi az egyház és a világ számára.... A második angyal feladata az volt, hogy megmutassa az eljövetel seregének, hogy Babilon elbukott. És mivel nagy részük csak akkor tudta meg ezt a tényt, amikor az »éjféli kiáltás« ereje épp időben felébresztette őket, hogy elmenekülhessenek az egyházakból, mielőtt eljött a tizedik nap, ebből az következik, hogy 1844 hetedik hónapja óta a harmadik angyal üzenete figyelmeztetés volt – és még mindig az – a szentek számára, hogy »tartsanak ki«, és ne térjenek vissza, és ne »fogadják el« azokat a jeleket, amelyektől a szűz sereg a második angyal kiáltása alatt megszabadult.

GSAM 264.3„És nem éppen ilyen figyelmeztetés volt-e az Isten népének szóló igazi üzenet 1844 hetedik hónapja óta? – Bizony, az volt... A tizenkettedik vers így szól: »Itt van a szentek türelme: itt vannak azok, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.« Hol láttad őket, János? – Hát »itt«, a harmadik angyal üzenete alatt. Mivel 1844 hetedik hónapja óta tart a türelmes várakozás, és mivel azóta jelent meg az a csoport, amely megtartja a szombatot stb., nyilvánvaló, hogy a harmadik angyal üzenetének idejében élünk.”¹²