11. fejezet – A második angyal üzenete

GSAM 171.1„És egy másik angyal követte őt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város, mert minden nemzetet megitatott a paráznasága haragjának borával.”¹

GSAM 171.2„Ekkor a ház ura, haragjában, így szólt szolgájához: Menj ki gyorsan a város utcáira és sikátoraiba, és hozd ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat.”²

GSAM 171.3Az Úr lelkészein keresztül felkavarta a világot azzal az üzenettel, hogy „Eljött az Ő ítéletének órája” – egy üzenettel, amely körül mindenki, aki az Ő népéhez tartozónak vallja magát, egyesülhetett volna, ha akarta volna. Ez volt az első hívás a menyegzői „vacsorára”. Ezt „a meghívottaknak” hirdették ki.³ Mivel ezt a hívást különféle kifogásokkal elutasították, egy második hívás is elhangzott, amely a második angyal üzenetének felelt meg.⁴ Ezzel a hívással az Úr elkülönített egy népet, hogy az Ő igazságának egyre erősödő fényével haladjon előre az idők végéig.

GSAM 171A második hívás az esküvői vacsorára

GSAM 171.4A második üzenet – amely az ítélet órájának kiáltását követi – így szól: „Babilon elesett, elesett, az a nagy város, mert minden nemzetet megitatta a paráznaságának haragjának borával.” A vacsorára szóló második felhívás pedig így hangzik: „Menjetek ki gyorsan a város utcáira és sikátoraiba, és hozzátok ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat.” Ezen igehelyek mindegyikében a magukat az Úr népének vallókat „városnak” nevezik. Ellentmondásos, zavaros hitvallásaik miatt „Babilonnak” nevezik őket. Egy másik, az utolsó időkre utaló igehelyből láthatjuk, hogy közvetlenül az Úr eljövetele előtt az Ő népét kihívják „Babilonból”: „Bukott, bukott a nagy Babilon, és az ördögök lakhelyévé, minden gonosz lélek fészkévé, minden tisztátalan és utálatos madár ketrecévé lett... Jöjjetek ki belőle, népem, hogy ne legyetek részesei bűneinek, és ne érjen titeket a csapásai.”⁵

GSAM 172„Emlékezz arra, hogyan hallottad”

GSAM 172.1A szardiszi gyülekezethez intézett üzenetben ezt olvassuk: „Emlékezz tehát arra, hogyan fogadtad és hallottad, és tartsd meg, és térj vissza! Ha tehát nem vigyázol, úgy jövök rád, mint a tolvaj, és nem fogod tudni, melyik órában jövök rád.”⁶ Úgy tűnik, hogy a szardiszi gyülekezetet a reformáció hozta ki a „Jezabel” – azaz a hitehagyott egyház – munkájának sötét korszaka után. A szardiszi gyülekezetnek azt mondták, hogy korábban élő gyülekezet volt; de amikor meghallotta és elutasította az Úr eljöveteléről szóló tanítást, olyan helyzetbe hozta magát, hogy az esemény úgy érheti utol, mint egy „tolvaj az éjszakában”. Így fog történni – ahogyan Pál apostol az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 5:1–5-ben kijelenti – azokkal, akik azt kiáltják: „Béke és biztonság”, amikor az Úr eljövetele közeledik. Azokat, akik az igazság fényét követik, „a nappal gyermekeinek” nevezik, és az Úr nem fog rájuk úgy jönni, mint egy tolvaj.

GSAM 172.2A hét egyházról szóló prófétai leírásban azt látjuk, hogy a szardiszi gyülekezet bukását közvetlenül a filadelfiai, vagyis (ahogy a szó jelentése is mutatja) a testvéri szeretet gyülekezete követi. Ilyenek voltak valóban azok az 50 000 hívő, akiket a második angyal üzenete révén kihoztak a legkülönbözőbb gyülekezetekből, és akik a testvéri szeretet egyetlen kötelékében egyesültek Krisztus közvetlen eljövetelének nagy alapvető igazsága körül.

GSAM 173Hogyan hirdették ki a második üzenetet

GSAM 173.1Az 1844. szeptember 12-i Midnight Cry című kiadvány tartalmaz egy nyilatkozatot, amelyet J. V. Himes lelkész tett a második angyal üzenetéről, valamint azokról a körülményekről, amelyek az üzenet hirdetéséhez vezettek. Levele 1844. augusztus 29-én, McConnelsville-ben (Ohio) kelt, és így szól:—

GSAM 173.2„Amikor 1840-ben Miller testvérrel megkezdtük a munkát, ő már kilenc éve tartott előadásokat. Ez idő alatt szinte egyedül állt. De munkája szüntelen és hatékony volt abban, hogy felébressze a vallásos embereket Isten népének igazi reményére és az Úr eljövetelére való szükséges felkészülésre; valamint abban is, hogy a meg nem tértek minden rétegét ráébressze elveszett állapotukra, valamint az azonnali bűnbánat és Istenhez való megtérés kötelességére, mint felkészülésre arra, hogy békében fogadják a Vőlegényt eljövetelekor. Ezek voltak munkásságának fő céljai. Nem tett kísérletet arra, hogy embereket egy vallási szektához vagy párthoz térítsen.

GSAM 173.3„Amikor meggyőződtünk a közelgő eljövetel igazságáról, és nyilvánosan magunkévá tettük ezt a tanítást, ugyanazokat a nézeteket vallottuk, és ugyanazt az irányvonalat követtük a különböző felekezetek között is, ahová Isten gondviselése által hívott minket munkálkodni. Elmondtuk a lelkészeknek és az egyházaknak, hogy nem a mi feladatunk az, hogy szétszakítsuk őket, vagy megosszuk és eltereljük a figyelmüket: egyetlen egyértelmű célunk volt, mégpedig hogy »kiáltsunk«, figyelmeztessünk az »ajtó előtt álló« ítéletre, és rábeszéljük embertársainkat, hogy készüljenek fel az eseményre... Azok a lelkészek és gyülekezeti tagok, akik igénybe vették munkánkat, de nem fogadták el őszintén a tanítást, belátták, hogy vagy követniük kell a tanítást, hirdetniük és fenntartaniuk kell azt, vagy a rájuk váró válságban nehézségekbe ütköznek majd a határozott és elszánt hívőkkel szemben. Ezért a tanítás ellen döntöttek, és – egyesek az egyik, mások a másik módszerrel – elhatározták, hogy elhallgattatják a témát. Ez rendkívül nehéz helyzetbe hozta közöttük élő testvéreinket. Legtöbbjük szerette a gyülekezetét, és eszükbe sem jutott, hogy elhagyják azt. De amikor kigúnyolták, elnyomták őket, és különféle módon megfosztották őket korábbi kiváltságaiktól és örömeiktől, és amikor megvonták tőlük a »megfelelő időben járó táplálékot«, és szombatról szombatra a »béke és biztonság« szirénének éneke csengett a fülükben, hamarosan elszakadtak pártjuk iránti vonzalmuktól, és erejük teljes dicsőségében felemelkedtek, lerázták az igát, és felkiáltottak: »Jöjjetek ki belőle, népem!«

GSAM 174Nehéz helyzetben

GSAM 174.1„Ez a helyzet nehéz helyzetbe hozott minket, (1) mert éppen a prófétai időszakunk végén jártunk, amelyben azt vártuk, hogy az Úr egybe gyűjti majd egész népét; és (2) mindig más tanítást hirdettünk; és most, hogy a körülmények megváltoztak, tisztességtelenségnek tekintették volna, ha csatlakoztunk volna azokhoz a kiáltásokhoz, amelyek az egyházak elszakadását és felbomlását szorgalmazták, amelyek befogadtak minket és üzenetünket. Ezért haboztunk, és továbbra is az eredeti álláspontunk szerint jártunk el, amíg a gyülekezet és a lelkészi kar annyira el nem vitte a dolgot, hogy Isten félelmében kénytelenek voltunk védelmi álláspontra helyezkedni az igazság és Isten elnyomott gyermekei érdekében.

GSAM 174Apostoli példa a mi útunkra

GSAM 174.2„»És bement a zsinagógába, és három hónapig bátran beszélt, vitatkozva és meggyőzve az Isten országával kapcsolatos dolgokról. De amikor egyesek megkeményedtek, és nem hittek, hanem a sokaság előtt rosszat beszéltek arról az útról, elhagyta őket, és elkülönítette a tanítványokat, naponta vitatkozva egy bizonyos Tyrannus iskolájában.«⁷ Csak akkor, amikor »sokan megkeményedtek«, és »rosszat beszéltek arról az útról [az Úr eljöveteléről] a sokaság előtt«, akkor késztették testvéreinket arra, hogy kilépjenek és elváljanak az egyházaktól. Nem tudták elviselni a »gonosz szolgák« e »rossz beszédét«, és azok a gyülekezetek, amelyek az elnyomás és a »rossz beszéd« útját követték azok felé, akik az »áldott reménységre« vártak, számukra nem mások voltak, mint a misztikus Babilon leányai. Így hirdették őket, és eljutottak az evangélium szabadságába. És bár nem mindannyian értünk egyet abban, hogy mi alkotja Babilont, abban egyetértünk, hogy azonnal és véglegesen el kell válnunk mindazoktól, akik ellenzik a közeli eljövetel és Isten közelgő országának tanítását. Hisszük, hogy ez élet-halál kérdése. Halál az, ha kapcsolatban maradunk azokkal a közösségekkel, amelyek könnyedén beszélnek az Úr eljöveteléről, vagy ellenzik azt. Élet az, ha kilépünk minden emberi hagyományból, Isten szavára támaszkodunk, és nap mint nap várjuk az Úr megjelenését. Ezért most azt mondjuk mindazoknak, akik bármilyen módon belegabalyodtak a rabság igájába: »Jöjjetek ki közülük, és váljatok el, mondja az Úr, és ne érintsetek meg semmit, ami tisztátalan; és én befogadlak benneteket, és Atyátok leszek, ti pedig fiaim és leányaim lesztek, mondja a Mindenható Úr.«”⁸

GSAM 175Megmagyarázhatatlan ellenállás

GSAM 175.1Wm. Miller így beszél az akkori egyházak és az adventisták közötti konfliktusról:—

GSAM 175.2„Teljesen természetellenes és érthetetlen, hogy a keresztény egyházak kizárják ezt a tanítást és annak híveit e áldott remény miatt. Tudom, hogy egyes baptista gyülekezetek azt állítják, nem a hitük miatt zárják ki őket, hanem azért, mert részt vesznek az adventista hívőkkel megtartott úrvacsorán. Ha tehát nem az eljövendő Megváltóba vetett hitük miatt van ez, akkor miért zárnak ki engem a szószékeikről, aki soha nem álltam úrvacsorai közösségben más gyülekezettel, csak baptista gyülekezetekkel? Ez hamis érv. De ez nem lehet a metodisták és a presbiteriánusok indoka sem; hiszen ők hisznek a vegyes úrvacsorában. Akkor miért zárják ki őket? Hallottam, hogy egyeseket azért zártak ki, mert a második eljövetelről szóló énekeket »énekeltek«; másokat pedig elmezavar miatt, holott az egyetlen ellenük felhozott vád az volt, hogy Krisztusra vártak. Ó, Istenem, »bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek«.”

GSAM 176Storrs az egyházak hozzáállásáról

GSAM 176.1George Storrs így beszélt az egyházak adventistákhoz való hozzáállásáról:

GSAM 176.2„Melyikük nem mondja jelenleg: »Királynőként ülök«? És melyikük nem áltatja magát azzal a gondolattal, hogy egy napon meghódítják a világot, és hogy az aláveti magát a hitüknek? Melyikük tűri meg, hogy békében maradjon közöttük olyan lélek, aki nyíltan és félelem nélkül vallja hitét a küszöbön álló eljövetelben? Hát nem az a feltétele annak, hogy zavartalanul maradhassatok közöttük, hogy »teljesen tartózkodjatok« attól, hogy nyilvánosan kifejezzétek hiteteket az Úr idei eljövetelében, bármi is legyen a meggyőződésetek a témában, és bármilyen fontosnak is érezzétek, hogy kiáltsátok: »Féljétek Istent, és adjatok dicsőséget neki, mert eljött az Ő ítéletének órája«?”

GSAM 176Mansfield tanúsága

GSAM 176.3L. D. Mansfield, aki 1844. március 21-én Oneidából (New York) írt, így tanúskodik:—

GSAM 176.4„Isten hatással van azoknak a szeretett gyermekeinek az elméjére, akik az Úr mennyből való eljövetelére várnak, és arra vezeti őket, hogy ne csak figyeljenek az angyalra, aki »az örökkévaló evangéliumot hirdeti, mondván: Eljött az Ő ítéletének órája«, hanem engedelmeskedjenek a rákövetkező parancsnak is: »Jöjjetek ki belőle, népem!« Minden eddiginél jobban meg vagyok győződve arról, hogy a mai vallási szervezetek nem csekély részét képezik annak a Babilonnak, amelyet erőszakkal le fognak rombolni, és többé nem lesz nyoma... Úgy tűnik azonban számomra, hogy egyes szervezetek esetében a legszembetűnőbb a kis szarvhoz való hasonlóság. Néhány példa illusztrálja ezt a kérdést.

GSAM 176A csőcselék szellemének megnyilvánulása

GSAM 176.5„Egy testvér, aki ebben a régióban nagyon sikeresen munkálkodott az Úr eljövetelének hirdetésében, megbeszélt egy időpontot, hogy egy bizonyos helyen előadást tartson. Az Úr úgy rendezte, hogy tizenhat mérföldre volt a megbeszélt helytől, de egy _____ lelkész jelen volt, egy csőcselék élén, kátránnyal és tollakkal, azzal a szándékkal, hogy azokat a Legfőbb Isten szolgájára alkalmazzák. Ugyanez a lelkész nem sokkal később egy hosszan elhúzódó gyűlést kezdett, de minden olyan hideg és jeges volt, mint az északi gleccser – egyetlen lélek sem ébredt fel, és senki sem tért meg. Végül a lelkész azt mondta, úgy véli, »a bűnbánók padjára kell ülnie«.

GSAM 177.1„Egy csoportvezető ebben a faluban azt mondta a csoportjának, mióta itt tartunk gyűléseket, hogy ha bárki is bejönne a házába, és azt mondaná, hogy hiszi, Krisztus még ebben az évben eljön, akkor kidobná az ajtón.”

GSAM 177Kötelességünk az egyházak iránt

GSAM 177.2Ezen a ponton bemutatunk egy tanúságot egy 1844. május 31-én kelt, a massachusettsi Bostonban összegyűlt hívők adventi konferenciáján elhangzott beszédből, amelyet Wm. Miller, Elon Galusha, N. N. Whiting, Apollos Hale és J. V. Himes írtak alá. Azt mondják:—

GSAM 177.3„Az egyházak iránti kötelességünkről is szólhatunk néhány szót. Úgy tűnik számunkra, hogy a veszély itt, mint a legtöbb más esetben is, a szélsőségekben rejlik. A veszély első formája az, hogy hagyjuk, hogy annak a gyülekezetnek a tekintélye, amelyhez tartozunk, elhallgattasson minket egy ilyen kötelességkérdésben. Nincs kétségünk afelől, hogy ezrek hozták magukat Isten előtt ítélet alá azzal, hogy ebben a kérdésben engedtek egyházuk nem bibliai követeléseinek, akik, ha határozottak és hűségesek lettek volna, most sokkal biztonságosabb helyzetben lennének, és hasznosabbak is, bár őket is szenvedésre hívhatták volna.

GSAM 177.4„A veszély második formája az, hogy engedünk a bosszúvágy szellemének az egyházakkal szemben az irántunk tanúsított igazságtalanságuk miatt, és válogatás nélkül háborút indítunk minden ilyen szervezet ellen. Ami az adventisták kötelességét illeti azokkal az egyházakkal kapcsolatban, amelyekhez esetleg tartoznak, ha erre kérnének minket, nem adhatnánk olyan iránymutatást, amely általánosan alkalmazható lenne. Isten félelmében kell cselekedniük, ahogyan az adott eset körülményei megkövetelik.

GSAM 178.1„Kötelességünk teljesítésében azonban határozottnak kell lennünk, és minden megfelelő és alkalmas alkalommal tanúskodnunk kell az igazság mellett. És ha ezzel a magatartással megsértjük az egyházakat, és azok kizárással fenyegetnek minket, ha nem hallgatunk el (bár ha helyesnek tartjuk, hogy békésen felbontsuk kapcsolatunkat a gyülekezettel, az talán a jobb megoldás), tegyük meg kötelességünket, és amikor kizárnak minket, legyünk türelmesek a sérelem elviselésében, és legyünk hajlandók Urunkkal együtt »kimenni a kapun kívülre, viselve az Ő gyalázatát«.”

GSAM 178.2Ezekből az idézetekből, amelyek az egyházaknak a második angyal üzenetét hirdetőkkel szembeni magatartását érintik, könnyen látható, hogy ennek a második „vacsora” felhívásnak az első eredményeként azokról, akiket egyetlen lelki nyájba gyűjtöttek össze, úgy beszélnek, mint „csonkákról”, „sántákról” és „vakokról”, ami erősen utal arra a rossz bánásmódra, amelyet a tőlük elválasztott „társszolgáik” „csapásai” révén kaptak.

GSAM 178Egy külön nép, akiket az új igazságok befogadására választottak ki

GSAM 178.3Az Úr szándéka világosan felismerhető abban, hogy a második angyal üzenetének – a „vacsora” második meghívásának – és az „éjféli kiáltásnak” a hirdetése révén egy különálló népet vezetett ki. Az utolsó napokra vonatkozó értékes igazságokat fel kellett tárni és hirdetni – egy olyan munkát, amelyet a „hitvalláshoz kötött” egyházakban éppúgy nem lehetett elvégezni, mint ahogyan az evangélium hirdetését a világnak sem tudta véghezvinni az apostoli egyház, miközben kapcsolatot tartott fenn a zsidó szektákkal. Isten ott elválasztásra szólított fel⁹, és arra is felszólította az adventista hívőket, hogy váljanak el azoktól, akik megpróbálják őket a hitvallásaik körében tartani.

GSAM 179Storrs „Six Sermons” című műve

GSAM 179.1Azt látjuk, hogy e kivonulás után nem sokkal az adventista csoportokhoz eljutott a jövőbeli büntetésről szóló megvilágosodás, amint azt George Storrs „Six Sermons” című füzetében kifejtette, amely azt az álláspontot képviselte, hogy az ember természeténél fogva halandó; hogy a halottak a halál és a feltámadás között eszméletlenek; hogy az istentelenek végső büntetése a teljes megsemmisülés lesz; és hogy a halhatatlanság Isten ajándéka, amelyet csak a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett hit által lehet elnyerni.

GSAM 179.2Több ezer adventista elfogadta ezt az emberi természetről szóló tanítást, de nem mindannyian. Ennek elutasítása nem okozott zavart közöttük, mivel ezt egyszerűen hitbeli kérdésnek tekintették, és nem az erkölcsi állapot próbájának; ezért a világ figyelmeztetésére irányuló közös erőfeszítés, hogy Krisztus közeledik, töretlen maradt. Ez azonban azt eredményezte, hogy felkeltette az egyházak haragját ellenük.

GSAM 179Képtelenek voltak cáfolni a „Six Sermons” című művet

GSAM 179.3Az a metodista lelkész, aki abban a városban élt, ahol én is laktam, és aki korábban, 1843-ban csatlakozott az adventi tanítás hirdetéséhez, megkapta a „Six Sermons” című művet, elolvasta, és beismerte gyülekezetének tagjai előtt, hogy képtelen cáfolni a tanítást; de miután rájött, hogy gyülekezetének sok tagja elfogadja azt, azt tanácsolta a többieknek, hogy ne olvassák el a könyvet, mert „ha elolvasnák, elhinnék a tanítást”. 1844 szeptemberében, miután ez a lelkész visszatért az éves konferenciáról, felállt a szószékre, nyilvánosan elhatárolódott az adventi tanítástól, és alázatosan bocsánatot kért a gyülekezettől azért, hogy valaha is meghívta az előadókat, hogy a gyülekezetben beszéljenek.

GSAM 179Eretnekség vádjával bíróság elé állítva

GSAM 179.4A lelkész részéről tett lépést hamarosan az a kísérlet követte, hogy az adventista hívőket eretnekség vádjával állítsák bíróság elé; de mivel megengedték nekik, hogy a Bibliára hivatkozva védekezzenek, az egyház nem aratott győzelmet. Többeket kizártak ebből az egyházból, mert magatartásuk nem volt összhangban a fegyelmi szabályokkal, és sokan mások kiléptek azoknak a tagoknak a kizárása miatt, akiknek a hite nem bizonyult ellentétesnek a Szentírással. Így az adventi tanítás örökre kizárásra került abból a gyülekezetből, ahol több százan találták meg a Megváltót, és lettek boldogok Istenben.

GSAM 180.1Amit szülővárosomban tettek, azt országszerte több száz más egyházban is megismételték. Azok, akikkel egykori testvéreik így bántak, nagy vigaszt találtak Ézsaiás próféta szavaiban: „Halljátok az Úr szavát, ti, akik reszkettek az ő szavától: Testvéreitek, akik gyűlöltek titeket, akik az én nevemért kiűztek titeket, azt mondták: Dicsőítsék az Urat! De ő megjelenik a ti örömötökre, és ők megszégyenülnek.”¹⁰

GSAM 180A gonoszok haragjának megnyilvánulása

GSAM 180.2Ahogy közeledett az a nap, amelyen az Úr megjelenését várták, a hívők egyre buzgóbban végezték munkájukat, a gonoszok pedig annál hevesebben dühöngtek és gúnyolódtak, amint az a Midnight Cry 1844. október 31-i számának szerkesztője által tett következő kijelentésből is kitűnik:—

GSAM 180.3„Az a hatás, amelyet ez a mozgalom gyakorolt a gonoszokra, szintén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjünk abban a hitünkben, hogy Isten áll mögötte. Amikor Isten gyermekei összegyűltek, hogy leboruljanak és alázatosak legyenek előtte, és felkészüljenek az Ő megjelenésére – ahogyan az illik egy olyan bűnösökből álló társaságnak, akiket csak a kegyelem menthet meg –, a gonoszok a legnagyobb rosszindulatot mutatták. Miközben gyűléseinkről kizárólag a saját lapunkban tettünk közzé hirdetményt, és nem hívtuk meg oda a nyilvánosságot, Belial fiai tömegesen özönlöttek be, és nagy zavargást okoztak. A jelen hónap 12-én [1844. október 12-én], szombat este nem tartottunk gyűlést a tabernákulumban, hogy a sekrestyésnek [portásnak] lehetősége legyen megtisztítani az épületet Sabbathra [vasárnapra]. De a csőcselék betört az épületbe, és még ezt a lehetőséget is megtagadta tőlünk. A polgármester azonban – anélkül, hogy kérték volna – azonnal közbeavatkozott, és kiűzte őket.

GSAM 181.1„A következő vasárnapi gyűléseinken, miután a tabernákulum megtelt, sűrű tömeg foglalta el az épület előtti utcát, és sokan közülük dühösek voltak amiatt, hogy bárki is hisz az Úr eljövetelében. Este a nép izgatottsága miatt nem tartottak gyűlést; mégis már kora órában megtelt az utca a csőcselékkel; de a polgármester és hatékony rendőrsége gyors beavatkozása kiürítette az utcát, miután néhányukat az őrsre szállították. A tömeg viselkedését csak ahhoz tudtuk hasonlítani, ami Lót házának ajtaját vette körül azon az estén, amikor Sodoma pusztulása várható volt... Ez a lépés részükről olyan hirtelen, egyidejű és kiterjedt volt, hogy megnyilvánulása a zsidó hetedik hónap első napján megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy ez biztosan az a hónap.”

GSAM 181A gúnyolódók felöltötték a mennybemeneteli ruhákat

GSAM 181.21844. október 22-én, a 2300 nap lejártának napján, Parisban (Maine államban), miközben a hívők az imaházban gyülekeztek, és ünnepélyes imádságot mondtak Istenhez abban a reményben, hogy az Úr aznap eljön, a gúnyolódó csúfolók az imaház körül gyülekeztek, és paródiás dalokat énekeltek. Két ilyen garázda hosszú fehér ruhát vett fel, felmászott a ház tetejére, dalokat énekelt, és gúnyolódott azokon, akik bent imádkoztak és várták az Úr eljövetelét.

GSAM 181.3Valószínű, hogy ebből a körülményből eredtek azok a hamis állítások, amelyek szerint az adventisták felvették a mennybemeneteli ruhákat; hiszen annak ellenére, hogy az adventista lapok akár 500 dolláros jutalmat is felajánlottak egy olyan hiteles esetre, amikor egy adventista 1844-ben felvette a mennybemeneteli ruhát, és így várta az Úr eljövetelét, soha nem került napvilágra egyetlen ilyen eset sem.

GSAM 182Hazen Foss látomása, 1844

GSAM 182.1Ekkortájt Maine államban, Poland városában élt egy Hazen Foss nevű fiatalember, aki szilárdan hitte, hogy az Úr a hetedik hónap tizedik napján eljön. Kiváló megjelenésű, kellemes modorú és igen jól képzett férfi volt. Néhány héttel azelőtt, hogy az „éjféli kiáltás” véget ért volna, az Úr közeledett hozzá, és látomást adott neki, amelyben megmutatta neki az adventisták útját Isten városába, a velük járó veszélyekkel együtt. Néhány figyelmeztető üzenetet kapott, amelyeket tovább kellett adnia, és látomása volt azokról a megpróbáltatásokról és üldözésekről is, amelyek ennek következtében rá várnának, ha hűségesen továbbadná mindazt, amit megmutattak neki. Neki, akárcsak Foy úrnak, három lépést mutattak meg, amelyeken keresztül Isten népe teljes mértékben ráléphetett a szent városba vezető ösvényre. Mivel szilárdan hitt az Úr „még néhány nap múlva” történő eljövetelében (ahogyan akkor énekelték), a látomásnak az út felé vezető három lépcsőfokra vonatkozó része számára megmagyarázhatatlan volt; és mivel természeténél fogva büszke lélek volt, elhúzódott a kereszt elől, és nem volt hajlandó elmesélni azt. A látomás másodszor is megismétlődött, és emellett azt mondták neki, hogy ha továbbra is megtagadja, hogy elmesélje, amit megmutattak neki, a terhet elveszik tőle, és az Úr gyermekei közül az egyik leggyengébbnek adják át, aki hűségesen elmeséli majd, amit Isten kinyilatkoztat. Ő ismét megtagadta. Ekkor harmadik látomás érte, és azt mondták neki, hogy fel van szabadítva, és a terhet a leggyengébbek közül az egyikre helyezték, aki teljesíteni fogja az Úr parancsát.

GSAM 182Foss nem meséli el látomását

GSAM 182.2Ez megdöbbentette a fiatalembert, és úgy döntött, hogy elmeséli, amit megmutattak neki, és ennek megfelelően bejelentette az összejövetel időpontját. Az emberek összegyűltek, hogy lássanak és halljanak. Gondosan elmesélte élményét, hogyan utasította vissza, hogy elmondja, amit az Úr megmutatott neki, és mi lesz a visszautasításának következménye. „Most” – mondta – „elmesélem a látomást.” De sajnos! Már túl késő volt: olyan némán állt az emberek előtt, mint egy szobor, és végül a legmélyebb gyötrelemben így szólt: „Egy szóra sem emlékszem a látomásból.” Fájdalmában tördelte a kezét, mondván: „Isten betartotta az ígéretét. Elvette tőlem a látomást”, és nagy lelki gyötrelemben így szólt: „Elveszett ember vagyok.” Attól az időtől kezdve elvesztette Krisztusban való reményét, és a kétségbeesés állapotába süllyedt. Soha többé nem vett részt adventista gyülekezeti összejövetelen, és nem érdeklődött a vallás iránt. Viselkedése sok tekintetben – enyhén szólva is – olyan volt, mint akit megfosztottak a Mester Lelkének szelíd hatásától, akit „saját útjára hagytak, hogy saját cselekedetei töltsék be”. Ebben a lelkiállapotban halt meg 1893-ban.

GSAM 183Foss látomása egy másik személy elbeszélése alapján

GSAM 183.1Körülbelül három hónappal azután, hogy nem tudta felidézni a látomását, a szomszédos szobából hallotta, ahogy egy másik személy elmesélte a látomását. A gyűlés abban a lakóházban zajlott, ahol ő is tartózkodott. Arra buzdították, hogy jöjjön be a gyűlésre, de ő ezt megtagadta. Azt mondta, hogy a látomás annyira hasonlított ahhoz, amit neki mutattak, amennyire két ember ugyanazt a dolgot elmesélheti. Így derült ki, mit látott, de amit nem tudott felidézni, amikor megpróbálta elmesélni. Amikor később meglátta azt a személyt, így szólt: „Ő az az eszköz, akire az Úr rárakta a terhet.”

GSAM 183Szomorú csalódás

GSAM 183.2Végül eljött a zsidó naptár szerinti hetedik hónap tizedik napja (1844. október 22.). Ekkor több ezer ember várta, hogy ezen a napon teljesüljenek reményeik. Nem tettek semmiféle földi előkészületet az azt követő időre. Még az a gondolat sem foglalkoztatta őket, hogy „mi van, ha nem jön el”, hanem úgy tervezték meg világi ügyeiket, mintha azt várták volna, hogy az a nap véget vet természetes életüknek. Figyelmeztették és buzdították a gonoszokat, hogy meneküljenek az eljövendő harag elől, és közülük sokan attól tartottak, hogy az üzenet valóra válhat. Tanácsot adtak és imádkoztak rokonaikkal, és elbúcsúztak azoktól, akik nem adták át szívüket Istennek. Röviden: minden földi dologtól búcsút vettek annak az embernek a komolyságával, aki úgy véli, hogy hamarosan szemtől szembe áll a föld egészének Bírójával. Így, szinte lélegzetvisszafojtó izgalomban gyűltek össze imádkozóhelyeiken, arra számítva, hogy bármelyik pillanatban meghallják „az arkangyal hangját és Isten trombitáját”, és meglátják az eget lángolni a jövendő Királyuk dicsőségétől.

GSAM 184.1Az órák lassan teltek, és amikor végre a nap lenyugodott a nyugati horizonton, a zsidók hetedik hónapjának tizedik napja véget ért. Az éjszaka árnyai ismét komor leplet terítettek a világra; de ezzel a sötétséggel együtt szomorúság szúrta át az adventista hívők szívét, olyan fajta szomorúság, amelyhez csak a mi Urunk tanítványainak bánata hasonlítható, amikor ünnepélyesen hazafelé tartottak azon az éjszakán, amely az Ő megfeszítését és temetését követte – akit nem sokkal korábban diadalmasan kísértek be Jeruzsálembe királyukként.